ipper pál
„Fő-sztálinistának denunciáltak, ám az idő igazolta döntéseinket” – ÁVH-s tisztből lett alapító munkásőr Ipper Pál, aki utóbbira 1981-ben is büszke volt
Megdöbbentő, hogy milyen emberek alakították a kádári propagandát, majd lettek a Mester Ákosok, Bolgár Györgyök és Juszt Lászlók mesterei. Ipper Pálról a rendszerváltoztatás idején már suttogták, hogy az ÁVH tisztje volt, de azt kevesen tudták, hogy az egyházüldözés egyik igen aktív fogaskereke volt. Sötét, koncepciós ügyek résztvevője. Az ÁVH-tól a Rádióhoz került, de ott sem lett mondjuk „reformkommunista” [a Sztálin halálát követő belső divathullámnak megfelelve], az ötvenhatos forradalom és szabadságharc után a Munkásőrség alapító tagja lett. Majd járta a vidéki szerkesztőséget. „Neki kellett beindítani a vidéki rádióstúdiókat. 1956 decemberétől 57 nyaráig járta az országot. Székesfehérváron, Szombathelyen, Győrben, Nyíregyházán és Pécsett dolgozott a kétfrontos harc szellemében, kidolgozta a helyi rádiók műsorpolitikájának szilárd elvi alapjait” – írták róla a Munkásőrség 1981-es cikkében. A megtorlás idején alapított párthadsereget csak amerikai kiküldetése idején hagyta ott. Az ÁVÓ-tól a 168 Óráig: bemutatjuk Ipper Pál századost, aki mindent megtett Mindszentyék ellen, majd 1989-ben letagadta az egészet
Ezeknek a régi rádiósoknak még volt gerincük. Vagy nem. Ipper Pál százados az ÁVH (ÁVÓ) egyik fontos embere volt az egyház és a hit elleni könyörtelen harcban. Mind a Mindszenty József bíboros, mind a Hamvas Endre püspök utáni hajszában, a hírhedt koncepciós perekben is fontos szerepet játszott, de ha kellett, a cserkészmozgalmat, a hazafias ifjúságot támadta. Sokáig nem lehetett erről szinte semmit sem tudni, hiszen szinte mindent eltüntettek állambiztonsági múltjáról. Ő maga meg 1989-ben, amikor Kubinyi Ferenc leleplezte, egyszerűen letagadta az egészet. Azt mondta, a kémelhárításnál volt. Bemutatjuk Ipper Pált, Mester Ákos és társai szellemi, morális vezetőjét, akit 1953-ban szereltek le az ÁVH-tól (abban az évben, amikor Péter Gáborék is megbuktak), hogy aztán rádiósként, majd tévésként szolgálja lakájként a diktatúrát. BRÉKING: Dobrev Klára elhatárolódott az Apró-Dobrev klántól – Távlati tervei szerint visszavonul a politikától és kolostorba vonul
Egységesen elutasítja Dobrev Klára azt a diktatúrát, amelyből ő és a klánja kiemelkedett. Elutasítja nagyapja, Apró Antal örökségét, azt a vörös hálózatot, vörös Hydrát, amely mind anyját (Apró Piroska), mind apját (Petar Dobrev), mind nagybátyját (az ex-állambiztonsági tiszt ifj. Apró Antalt), mind férjét (Gyurcsány Ferencet), mind őt felemelte. Dobrev Klára ezek szerint nemet mond arra a hálózatra, amely Brüsszelbe repítette, és amelynek köszönhetően komolyan vehető miniszterelnök-jelöltként gondolnak rá a megvezetett százezrek. Az a Dobrev Klára, akinek egyetlen mérhető politikai teljesítménye az volt, hogy klánjának köszönhetően a bukott szt-tiszt miniszterelnök, Medgyessy Péter kabinetfőnöke lett. Aki aztán kurtán-furcsán megbukott. Örvendezzünk, mert úgy tűnik, Dobrev felébredt. Nemet mondott a kommunizmusra, elszakítja magát az emlőtől és nyilván a politikai visszavonuláson gondolkodik. Bűnös családja nevében visszaadja a diktatúrában elzabrált villát, elhagyja Gyurcsány Ferencet és kolostorba vonul. Vagy mégsem? A fotelben szervezkedő, egykori garázsmester Havas Henrik és az ÁVH-s Ipper Pál 168 órája – Stefka István a médiaháborúról (4.)
1990 tavaszán dőlt el, hogy nem lesz nagytakarítás a sajtóban. Vagyis ott sem. Nagy? Semmilyen. Az egykori hálózat, az élcsapat átmentette magát, és nekitámadt az MDF-kormánynak. Bár a liberális Magyar Hírlap 1990-es cikke szerint, Stefka Istvánék csak elképzelték a lövészárkokat, azok valóban léteztek. Stefka rádiósként pontosan látta a kulisszatitkokat, hogy hogyan lett Rózsa T. Endre "ellenség" a posztkommunisták szemében azért, mert feszegette a 168 óra című hetilap furcsa létrehozását. A 168 óra rádió adása mögött, amúgy Ipper Pál, az egykori ÁVH-s tiszt állt, ő hozta létre a Mester Ákos vezette élgárdát. Akkoriban, a nyolcvanas évek végén már az egykori garázsmester Havas Henrikék is szervezkedtek, aztán létre is jött a Nap-tv, amibe később Havas hozta be Gyárfást, és az ő amerikai magyar maffiózó partnerét, Bodnár Györgyöt. Stefka István folytatja médiaháborús sorozatát, azt, hogy hogyan látta belülről ezt az egyenlőtlen harcot. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.