Pesti Srácok

Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből

Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből

Az Egyesült Államok hivatalosan is tájékoztatta az ENSZ-t, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből, megkezdve ezzel a kilépés hivatalos folyamatát, amely a 2020-as amerikai elnökválasztást követően zárulhat le és akkortól lép majd hatályba. A 2015-ben kötött párizsi klímaegyezményt azóta a világ szinte minden országa aláírta, így a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló megállapodást, de Washington gazdasági érdekeire hivatkozva ellenáll, sőt, a globális klímaegyezmény hatásainak ellensúlyozására készül.

Donald Trump amerikai elnök már választási kampánya idején is az egyezmény következetes ellenzőjeként lépett fel, kormánya pedig az elmúlt években mindent megtett a már elfogadott környezetvédelmi szabályozások lebontásáért, azt állítva, hogy azok gátolják az üzleti világot és ezzel előnyhöz juttatnak más országokat az Egyesült Államokkal szemben. Hétfői bejelentését indokolva Mike Pompeo "azokról az amerikai dolgozókra és adófizetőkre háruló igazságtalan gazdasági terhekről" beszélt, amelyeket szavai szerint az Egyesült Államoknak a megállapodás értelmében tett vállalásai okoztak. Mint mondta, Washington "megvalósítható és gyakorlatias modellt" fog javasolni a globális klímaegyezmény hatásainak ellensúlyozására. A 2015-ben kötött párizsi klímaegyezményt azóta a világ szinte minden országa aláírta, így a klímaváltozás elleni küzdelem kérdésében az amerikai kormány gyakorlatilag szembefordult minden szövetségesével és az ország legfontosabb versenytársaival. Trump maga folyamatosan arról beszél, hogy nem hisz a klímaváltozásban.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/AP/Evan Vucci

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.