Pesti Srácok

Az Egyesült Államok segítséget ígér Izrael számára az önvédelemhez

Az Egyesült Államok segítséget ígér Izrael számára az önvédelemhez

Az amerikai elnök segítséget ígért Izrael számára az önvédelemhez, miután egyeztetett az Izraelben kialakult helyzetről külügyminiszterével és védelmi miniszterével szombaton a Fehér Házban.

Joe Biden a sajtó előtt adott nyilatkozatban a Hamász fegyveres akcióját esztelen támadásnak nevezte, hangsúlyozva, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez. Az elnök megismételte, hogy országa határozottan elítéli az izraeli civilek elleni cselekményt, amelynek szombat esti amerikai beszámolók szerint már több mint 300 izraeli halálos áldozata van. Beszámolt arról is, hogy egyeztetett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, akit szintén biztosított az Egyesült Államok rendületlen támogatásáról, és leszögezte, hogy "a terrorizmus soha nem igazolható". Hozzátette: továbbra is szoros kapcsolatban marad az izraeli kormányfővel, és többek mellett felkérte Abdullah jordán királyt, hogy vegyen részt a kialakult helyzet körüli egyeztetésekben, valamint az amerikai Kongresszust is arra kérte, tárgyaljon a fejleményekről.

Joe Biden Izrael ellenségeinek címezve szavait arra figyelmeztetett, hogy "ez nem az a pillanat amikor az Izraellel szemben álló bármely szereplő a helyzetet saját előnyére fordíthatja". "A világ figyel" - fogalmazott. Lloyd Austin védelmi miniszter a Fehér Házban tartott egyeztetés, valamint izraeli kollégájával folytatott telefonos megbeszélését követően arról beszélt, hogy az Egyesült Államok elkötelezett abban, hogy segítsen Izraelnek megvédeni állampolgárait a válogatás nélküli erőszaktól, és ellássa a önvédelemhez szükséges eszközökkel.

Amerikai kormányzati tisztségviselők a történtek fényében elismerték, hogy az ismét nyílttá váló izraeli-palesztin konfliktus akadályozhatja azt az amerikai törekvést, hogy folytatódjon a megbékélési folyamat Izrael és az arab országok között. Az amerikai kormány a Donald Trump elnöksége idején több arab országgal kötött Ábrahám-egyezményt szeretné kiterjeszteni Szaúd-Arábiára és a közel-keleti térség egyéb államaira is.

PestiSracok facebook image

A Biden-adminisztráció illetékesei azt is közölték, hogy Anthony Blinken külügyminiszter októberre Izraelbe és Szaúd-Arábiába tervezett látogatásának előkészítését egyelőre felfüggesztették. Ugyanakkor az amerikai kormány arra ösztönzi Egyiptomot, Jordániát, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emirátusokat, hogy próbálja elérni a feszültség oldását, bár tisztségviselők annak a véleménynek adtak hangot, hogy a Hamász támadásának nagyságrendjét és a konfliktus mélységét tekintve ennek jelenleg kevés az esélye.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.