Az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön elmarasztalta Görögországot egy migránsokat szállító halászhajó hajótörése miatt, amely az Égei-tengeren történt 2014-ben. Embertelen és megalázó bánásmódot állapítottak meg Görögország részéről, ezért kártérítést kell fizetnie az államnak.
A strasbourgi székhelyű testülethez egy tizenhárom afgán, két szíriai és egy palesztin állampolgárból álló csoport nyújtott be keresetet az ügyben. A kérelmezők egy része a halászhajó fedélzetén tartózkodott, amikor a baleset megtörtént; a másik részét a halálos áldozatok hozzátartozói alkotják. A hajón huszonheten utaztak, a katasztrófában tizenegyen vesztették életüket. A felperesek szerint a hajótörést az okozta, hogy a görög partiőrség hajója nagy sebességgel haladt a halászhajó felé, hogy visszaterelje a török vizek felé. A görög nemzeti hatóságok viszont azt állítják, hogy a halászhajót megpróbálták a sziget felé vontatni a fedélzeten tartózkodók megmentése érdekében, és azért borult fel, mert a migránsok pánikba estek, és hirtelen mozdulatokat tettek.
Az EJEB úgy ítélte meg, hogy a görög hatóságok nem folytattak alapos és hatékony vizsgálatot, hogy fényt derítsenek a hajótörés körülményeire, és nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy védelmet nyújtsanak a katasztrófa áldozatainak. A bíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy a görög partiőrség nem kérelmezett “mentésre alkalmas vízi járművet”, amikor a baleset megtörtént, ami komoly kérdéseket vet fel a művelet végrehajtásának és megszervezésének módjával kapcsolatban. Az emberi jogi bíróság “embertelen és megalázó bánásmódot” is megállapított a görög hatóságok részéről, amiért a baleset túlélőit a szárazföldön “indokolatlan testmotozásnak” vetették alá. A bíróság összesen 330 ezer euró kártérítést ítélt meg a 16 kérelmezőnek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS