Pesti Srácok

Az ellenzék régi-új forgatókönyve a Karmelitánál

Az ellenzék régi-új forgatókönyve a Karmelitánál

Az egész balliberális média attól hangos, hogy a szegény tüntető diákokat Orbán rendőrökkel verette meg. Ez persze nem igaz, de dulakodó képeket, meg a szemüket törölgető fiatalokat mutatnak a teljes dollármédiában napok óta. Most egy pillanatra vonatkoztassunk el a szerdai tüntetéstől, nézzük kicsit távolabbról az eseményeket. Mert mi is történik valójában?

Both Hunor

A helyzet az, hogy az egymás után negyedjére rommá vert ellenzék nem igazán jött még rá, hogy mi a fenével tudna egyáltalán visszajönni a pályára. Nem találják a módját, hogy mivel tudnának némi népszerűséget, vagy legalább együttérzést kisajtolni választópolgárokból. Gyurcsány a főnök, ez fix, de most már bizonyítania kell mindenkinek a létjogosultságát – Hajnal Miklós és Hadházy Ákos ezt az agresszív módját választották a bizonyításnak. Kitalálták – vagyis sokkal valószínűbb, hogy kitalálták helyettük –, hogy ideje lenne újra egy erőszakos tüntetést összehozni. A feladat: el kell érni, hogy elcsattanjon végre egy komolyabb pofon a rendőrök részéről, hogy azt aztán Soros teljes médiagépezete mutatni tudja a világ minden pontján, hogy az orbáni diktatúrában most már verik is a tüntetőket.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Soros teljes médiája és álciviljei nagy számban, a tüntetők kevesebben vannak

Hogy mennyire erre játszanak, jól bizonyítja, hogy a helyszínen jelen van a teljes balliberális média kamerákkal, fényképezőgépekkel, pedig csak egy néhány száz fős megmozdulásról van szó. De Soros házi újságíróin kívül ott vannak persze az áljogvédők is. A Telex cikkéből tudjuk, hogy a TASZ jelen volt, és persze azonnal ki is mondta független-objektív-szakmai véleményét, hogy a szerdai tüntetésen a tüntetők nem követtek el jogsértést, viszont a rendőrök annál inkább. A Magyar Helsinki Bizottság 10 pontos állásfoglalást adott ki rögtön a tüntetés másnapján, amiben elmondták, hogy „szigorúan egyéniesített, rendkívül alapos vizsgálatokat kell lefolytatni”.

Egy k*rva erős kép kell csak

Az ellenzéknek csak egy „k*rva erős kép kell” – hogy klasszikust idézzek –, hogy léket üssenek az egységes Fidesz-táboron, és a jajongásukkal végre felmutassanak valamilyen politikai teljesítményt. Ezért provokálnak, agresszívan támadnak és másokat is erre biztatnak. Nem példa nélküli a szerdai történet, hiszen 2010 óta számos alkalommal próbálkozott hasonlóval a magyar ellenzék. Emlékezzünk csak a Fidesz-székház ostromára, vagy épp a 2018 télen az ország karácsonyfájának felgyújtására vagy az MTVA épületében történő randalírozásra. Egy kaptafa. A cél minden esetben ugyanaz volt, hogy a fellépő politikusok és gyanús múltú aktivisták kiprovokálják magukkal szemben az erőszakot, hogy végre felvehessék a hőn áhított áldozati pózt, és ezáltal valamilyen empátiát, vagy sajnálatot ébresszenek a társadalomban. Eddig egyszer sem jött össze. De ne legyen kétségünk afelől, hogy a Karmelitánál lezajlott események során Hadházy Ákos és Hajnal Miklós vezényletével ugyanezt a célt igyekeznek szolgálni.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

A szerdai tüntetést eredetileg a Szent István-bazilikához hirdették meg, onnan vonultak át a kiscsapat a Karmelita kolostorhoz. Bár a Telex, 444, HVG igyekezett hatalmas társadalmi elégedetlenséget sugallni, valójában pár száz tüntető és néhány tucat randalírozó keltette a feszültséget a miniszterelnök irodája előtt. A politikusok, Hajnal Miklós, Gelencsér Ferenc és Hadházy Ákos pontosan tudja, hogy mit csinál, feladatot hajt végre, erőszakot szít, hogy aztán napokig tele tudják sírni a sajtót, hogy velük hogy elbánt az orbáni diktatúra rendőrsége. Ha valaki ezt nem hiszi, akkor nézze csak meg a Telex vagy a 444 oldalát, napokkal később is siránkoznak az egyetlen, talán kétséges eset miatt, mintha az egyébként a dolgát végző rendőrség tömegesen visszaélt volna hatalmával. Holott szó sem volt erről.

Jól jönne egy ellenzéki 2006

Gyerekek! Volt idő, amikor parancsra, az utóbbi is történt. 2006-ot írtunk, amikor is egy Gyurcsány Ferenc nevű, mára jófejkedő, színes nadrágokban és tornacipőben bohóckodó bácsi, miután lebukott, hogy hónapokig tartó hazudozással nyerte meg a választást, a vele szemben felzúduló össztársadalmi elégedetlenséget kardlapokkal, lovasrohammal, fejmagasságban repülő gumilövedékekkel és tömeges letartóztatásokkal verte le. Nézzétek meg a korabeli felvételeket! Ott bizony sz*rrá verték a fiatalokat. Azt jól érzitek, hogy ez a jobboldalnak egy fontos közös drámája, közös történelmi fordulópontja. Értem, hogy szeretnétek lemásolni, de ez nem fog összejönni.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Hadházy Ákos és Hajnal Miklós politikai teljesítménye kimerül abban, hogy utálják Orbán Viktort, de fogalmuk sincs, hogy mi a fenét csinálnának az országgal. Balhéznak, mert ezt kapták feladatul, de önálló gondolataik nincsenek. A mi hőseink Orbán Viktor, Deutsch Tamás és Kövér László, akik egy agresszív diktatúrával néztek farkasszemet, akiket lehallgattak, meghurcoltak és olykor le is csuktak a véleményük miatt az előző rendszerben. Hol vagytok ti hozzájuk képest? Ripacsok, csepűrágók, külföldön kiképzett, sz*rul sikerült ügynökök vagytok csak, akik a pénzért bármire képesek.

A szerző a Megafon YouTube főszerkesztő-helyettese

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.