Pesti Srácok

Az ellenzéki sajtóban hazudozott Orbán Viktorról a SPAR vezetője, most írhatják a helyreigazításokat

Az ellenzéki sajtóban hazudozott Orbán Viktorról a SPAR vezetője, most írhatják a helyreigazításokat

Sajtóinformációk szerint a bíróság közölte a felekkel döntését az Index és a miniszterelnök közötti sajtóperben, amelyben a kormányfőnek adott igazat. Ezzel Orbán Viktor mind a nyolc perét megnyerte a Kúria előtt, melyet a SPAR osztrák ügyvezetőjének valótlan állításai nyomán megjelent cikkek kapcsán indított.

Hans Reisch még tavaly márciusban egy német orgánumnak hangoztatta, hogy a miniszterelnök kérte a cégtől, hogy „engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba”. A cikk állításait ez követően több sajtóorgánum is tényként híresztelte, immáron a Kúria szerint is valótlanul. A legfelsőbb bírói fórum világosan kimondta: még a sajtószabadságra való hivatkozás sem ad korlátlan felhatalmazást valótlan állítások közlésére, illetve átvételére. A Kúria már a korábbi ítéletekben is elvi éllel rögzítette: a véleménynyilvánítási jog szabad gyakorlása nem vezethet odáig, hogy az érintett személy jóhírnevét, becsületét sértő, valótlan tényeket híreszteljenek.

A Pécsi STOP-ot tavaly októberben, míg a Klubrádiót idén februárban marasztalta el a Kúria az e tárgykörben született cikkeik kapcsán, világosan leszögezve, hogy a híresztelt tények közzététele bizonyítás hiányában jogsértő, és megalapozza a sajtó-helyreigazítás kötelezettségét.

Ezt követően

PestiSracok facebook image

  • az Economx,
  • az RTL,
  • a Magyar Narancs és
  • a Hírklikk ügyében

is elmarasztalta az orgánumokat a legfelsőbb bírói fórum. Az RTL esetében ráadásul két tudósítás kapcsán is. Az Index-ügyben hozott ítéletében a bíróság ismét helyreigazítás megjelentetésére, továbbá a felmerült perköltség megtérítésére kötelezte az alperest.

A Kúria leszögezte: nem jelenti a sajtószabadság, a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását, illetve a sajtószerv teljesíthetetlen követelmények elé állítását az, ha az orgánumoktól a bírósági joggyakorlat megköveteli, hogy híresztelésként személyiségi jogot sértő közléseket ne tegyenek hozzáférhetővé.

A 8-0-s eredmény különös pikantériája, hogy a magát „függetlennek és objektívnek” tituláló orgánumok évek óta saját megnyert, illetve a jobboldali médiumok vesztett sajtópereivel keltik a hangulatot. A SPAR-ügyben született 8 marasztaló ítélet kétségtelenül nem erősíti üzenetük hitelességét.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/Purger Tamás)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.