Pesti Srácok

Az elnyűhetetlen Cseh László ötödik olimpiáján is letette a névjegyét

Az elnyűhetetlen Cseh László ötödik olimpiáján is letette a névjegyét

Milák Kristóf felejthetetlen hajnali úszása és olimpiai aranyérme után a – magyar idő szerint – kora délután lezajlott előfutamokban is jól szerepeltek a magyar úszók. Külön kiemelendő közülük az ötödik olimpiáján részt vevő Cseh László, aki 200 vegyesen gond nélkül jutott tovább a holnapi elődöntőbe!

A férfi 200 méteres hátúszás magyar indulója, Telegdy Ádám 1:57.70-es idővel továbbjutott a középdöntőbe. A 26 éves úszó remek hajrájának köszönheti továbbjutását, mert a táv első fele nem igazán sikerült jól a számára. Ha erősíteni tud az első százon is, akkor a döntőbe jutásra is lehet esélye. A női 200 méteres mellúszás előfutamából Békési Eszter sajnos nem tudott továbbjutni a középdöntőbe.

Cseh László méltóképpen búcsúzhat

A férfi 200 méteres vegyes előfutamaiban két magyar úszó révén is érdekeltek voltunk. A junior világcsúcsot tartó Kós Hubert és az ötödik olimpiáján medencébe szálló Cseh László egyaránt esélyes volt a középdöntőre. Kós sajnos nem jutott tovább, ám Cseh László – saját futamában második helyen végezve – 1:58-on belüli idővel zárt, így ott lesz a középdöntőben és jó esélye van annak, hogy a döntőbe is bekerül. A 35 éves úszófenomén, aki előre jelezte, hogy a tokiói olimpia lesz az utolsó versenye, a látottak alapján joggal bízhat a szenzációs pályafutásához méltó zárásban.

PestiSracok facebook image

Döntőben a női váltónk

A Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Verrasztó Evelyn, Késely Ajna összetételű női gyorsváltónk pedig – a nap remek lezárásaként – bejutott a fináléba a 4*200-as távon, miután 7:56.16-os eredménnyel a nyolcadik helyen végeztek az elődöntőben. A döntőt holnap, magyar idő szerint hajnali fél 6-kor ússzák majd a lányok.

A holnapi nap során további, magyar érdekeltségű előfutamokat, elődöntőket, illetve döntőket rendeznek majd az uszodában.

Vezető kép: Cseh László a tokiói olimpia úszócsarnokában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.