cseh lászló
Cseh Laci után egy nappal
A mai az első nap, amelyen Cseh László már nem volt aktív sportoló. Megszokhatatlan lesz, hogy legközelebb nélküle utazik világversenyre a magyar úszócsapat. Mivel majdnem egyidősek vagyunk, suhanc voltam még, amikor elkezdte a nemzetközi színtéren az éremgyűjtést, és hiába telt el azóta rengeteg idő, ő képviselte az állandóságot. Most pedig meglett emberként kell beletörődnöm, hogy neki „ez volt az ideje, ez volt a versenyzése”. Ami pedig a kettő között van, az páratlanul gazdag. Ott volt csaknem két évtizeden át, vegyesen, háton, pillangón, váltóban – mikor melyiken –, és legutolsó világversenyeit kivéve mindegyiken akasztottak érmet a nyakába. Az igazi jelentőségét viszont nem is az érmei jelentik, illetve nem úgy, ahogy sportolóknál általában szokták. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.