Pesti Srácok

Kapás Boglárka negyedik, Cseh László bejutott a döntőbe az ötödik olimpiáján!

null

Az egyik szemünk sír, a másik nevet: Kapás Boglárka nagyon megérdemelte volna az olimpiai érmet, de nem jött össze. A negyedik lett. Fantasztikus eredmény, de számára biztosan csalódást jelent. Cseh László viszont kitolta a pályafutását egy nappal. Miért? Mert döntőbe jutott 200 méter vegyesen! Az ötödik olimpiáján is megcsinálta! Nagy örömünkre ez Telegdy Ádámnak is sikerült, remek úszással ott lesz a 200 méter hát döntőjében.

A mieink közül elsőként Telegdy Ádám ugrott a medencébe a 200 méter hát elődöntőjében. Bár az első 50 méter után csak hatodik volt, végül remek úszással a második helyen érkezett be. Ezzel simán meglett a döntő: összesítésben a negyedik legjobb idővel. Ebben még sok lehet!

Utána Kapás Boglárkáért izgulhattunk és éremben reménykedtünk. A 200 méter pillangó 2019-es világbajnoka fél távnál az ötödik helyen fordult és bár a végén megkezdte a hajrát, kínai és két amerikai ellenfelét már nem tudta beérni. Így negyedik lett – fantasztikus eredmény, de saját magának csalódás, hiszen nem lett meg a várt érem. Ezt viszont fel kellett dolgozni: fél órával később már egy újabb döntő következett a váltóval.

100 méter gyorson már az is hatalmas tett volt, hogy Németh Nándor a döntőbe jutott. Ráadásul egészen fantasztikus országos csúccsal (47.81). Sajnos a fináléban ezt nem tudta megdönteni. Caeleb Dressel olimpiai csúccsal győzött, Németh a nyolcadik lett. Fantasztikus eredmény ez így is. Főleg ebben a számban.

PestiSracok facebook image

A megtörhetetlen Cseh László

Ezután jött a nap egyik leginkább várt versenyszáma: az elnyűhetetlen, megtörhetetlen Cseh Lászlóért izgulhattunk. Utolsó versenyén induló világklasszisunk 200 méter vegyesen ugrott a medencébe, célja a döntő elérése volt. És sikerült! Cseh a futamában a negyedik, összességében a nyolcadik idővel ott van a fináléban! Ahogyan az M4 riportere megjegyezte: fantasztikus volt hallgatni a Cseh Laci mellett úszó olimpikontól, ahogyan azt magyarázza klasszisunknak, hatalmas élmény volt mellette versenyeznie.

– nyilatkozta boldogan. Még egy nap, még egy döntő, egy utolsó úszás. Sokan fel fogunk kelni pénteken is korán – csak ezért.

Zárásként jött a 4x200-as gyorsváltó: a szélső pályán a mieinkkel. A magyar négyes (Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Késely Ajna, Kapás Boglárka) utolsó embere az a Kapás volt, aki nem sokkal korábban még a pillangó döntőjében úszott. A verseny végül hatalmas csatát hozott: Kína nyert az Egyesült Államok és Ausztrália előtt. Magyarország a franciákat megelőzve a hetedik helyen végzett. Szép helytállás volt ez is.

Egy gólt azért lőttek a mieinknek...

A magyar férfi vízilabda-válogatottat senki sem féltette Dél-Afrika ellen, még azzal sem mondunk semmit, ha azt írjuk, nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Nagyon nem. A nemzeti csapat egyetlen gólt kapva 23–1-es győzelmet aratott. Jöhet a komolyabb, sokkal fontosabb folytatás.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.