Pesti Srácok

Cseh Lászlóról nevezik el a törökbálinti uszodát

null

Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszóról nevezik el a törökbálinti uszodát. Az ehhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatot ma este, ünnepélyes keretek között írták alá a Törökbálint Sportközpontban. Az úszó már 2015 óta Törökbálinton készült a versenyeire. A polgármester szerint Cseh László hatása a város sportéletére felbecsülhetetlen.

A tokiói olimpia után visszavonult, 35 éves világ- és Európa-bajnok számára búcsúztató ünnepséget szerveztek, amelynek keretében az ünnepelt, valamint tanúként Elek Sándor polgármester és Konrády Ildikó, a Törökbálint Sportközpont vezetője írta alá az uszoda névváltoztatásához szükséges dokumentumot. Elek Sándor elmondta: kezdeményezésére a képviselő-testület augusztus 31-én egyhangúlag döntött úgy, hogy a város uszodáját Cseh Lászlóról nevezik el.

– jelentette ki a polgármester, aki emlékeztetett: Cseh László Plagányi Zsolttal kezdte meg a közös munkát Törökbálinton, aki azóta is a Sportközpontban készíti fel fiatal tanítványait. A polgármester kiemelte, hogy Cseh Lászlónak hosszú évek óta kivételes kapcsolata van a településsel: edzései helyszínéül már 2015-ben Törökbálintot választotta, és visszavonulásáig itt készült fel a különböző világversenyekre.

PestiSracok facebook image

Cseh László a 2004-es athéni olimpián bronzérmet nyert 400 méter vegyesen, majd 2008-ban, Pekingben ugyanebben a számban, illetve 200 méter vegyesen és pillangón is ezüstérmes volt. A 2012-es londoni játékokon 200 vegyesen szerzett újabb bronzot, a 2016-os riói ötkarikás eseményen pedig 100 méter pillangón ezüstérmes lett. Világbajnokságokon 13, Európa-bajnokságokon 23, rövidpályás vb-ken 4, rövidpályás Eb-ken pedig 25 érmet nyert.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.