uszoda
Milyen meglepő! – Megint hazudott a 444
Nem tudjuk elégszer leírni, hogy míg a baloldal újra és újra azzal vádaskodik, hogy a jobboldali média ellen mennyi sajtópert indítanak, addig valahogy mindig elfelejtik hozzátenni, hogy ezek többségét elvesztik, közben saját portáljaik nem győzik gondosan elrejteni a helyreigazító cikkeket a különböző hamis "tényfeltáró" írásaik nyomán. A Kúria ítélete alapján most a 444-nek kellett ismét magyarázkodnia.Cseh Lászlóról nevezik el a törökbálinti uszodát
Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszóról nevezik el a törökbálinti uszodát. Az ehhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatot ma este, ünnepélyes keretek között írták alá a Törökbálint Sportközpontban. Az úszó már 2015 óta Törökbálinton készült a versenyeire. A polgármester szerint Cseh László hatása a város sportéletére felbecsülhetetlen.Kigyulladt egy uszoda szaunája Dunaújvárosban
Tűz ütött egy uszoda szaunájában a dunaújvárosi Építők útján. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították az épületet, ezzel egy időben megkezdték a kiürítést, ötvennégy ember hagyta el az uszodát. Az egységek jelenleg két vízsugárral oltják a lángokat – írja a Katasztrófavédelem.Benedek Tibor Aréna lehet a Duna Aréna?
Az Origo, a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és a Hír TV sportszerkesztői közösen azt kezdeményezik, hogy a csütörtökön elhunyt Benedek Tibor nevét vegye fel a 2017-es vizes világbajnokságra épített Duna Aréna.Hamarabb zárt az ózdi uszoda, mert wellnessezni akart a jobbikos polgármester (Videóval)
Privát fürdőként használta a városi uszodát Ózd jobbikos polgármestere. Janiczak Dávid és barátnője vasárnap töltött kettesben egy órát a wellness-részlegen, emiatt a fürdőzőknek másfél órával korábban el kellett hagyniuk a Városi Thermárium és Tanuszodát.Hozzányúlhattak Botkáék a szegedi uszodára szánt pénzhez?
Titkolják Botkáék, hogy mit csináltak a milliárdos uszodapénzzel – hívta fel a figyelmet a Szegedma.hu. Mint hozzáteszik, az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított annak kiderítésére, miért parkoltatja a Botka-féle városvezetés jogtalanul saját számláján a szegedi uszodára szánt állami támogatást. Felmerül a gyanú: esetleg másra költhették, vagy hozzányúlhattak az uszodapénzhez.Nem látványberuházás, az embereket szolgálja – Átadták a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát a II. kerületben
Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát szombaton. A több, mint hétmilliárd forintból megvalósított létesítmény, amely kedden nyitja meg kapuit, három medencével, több, mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel szolgálja majd a lakosság és a gyereksport igényeit.Vizsgálódik az ÁSZ Botkáék 16 milliárdos uszodája körül
Vizsgálatot kezdeményezett az Állami Számvevőszéknél a Miniszterelnökség Szeged önkormányzatával szemben a fedett uszoda építése kapcsán – tudta meg a Délmagyarország.Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés
Folytatódik a tanuszoda- és tornaterem-fejlesztés, melynek második ütemében 26 településen épül tanuszoda, illetve 20 településen tornaterem, mindezek mellett 8 teljesen új iskola épül, 20 pedig bővül, míg egy iskola teljes rekonstrukción esik át - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még