Az Európai Parlament baloldali többsége politikai cirkusszá tette Várhelyi Olivér biztosjelölt meghallgatását – szögezte le Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő csütörtökön Brüsszelben.
A politikus Ferenc Viktóriával, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján rendkívül meggyőzőnek nevezte a magyar biztosjelölt szerda esti meghallgatását, amelyen “Várhelyi Olivér három órán keresztül válaszolt a képviselők gyakran személyeskedésbe hajló kérdéseire”. Mint mondta, Várhelyi Olivér részletesen ismertette az egészségügy erősítéséről, tervezett megelőzési programokról, illetve az egészségügyet segítő digitális fejlesztésekről szóló elképzeléseit, illetve kitért állatjóléti intézkedésekre is. Rámutatott arra is, hogy Várhelyi Olivér egyike azon öt biztosjelöltnek, akik rendelkeznek tapasztalattal az Európai Bizottság működéséről, mert az elmúlt öt évben már betöltött biztosi pozíciót, és kiemelte, hogy e tisztségében rendszeresen állt az Európai Parlament rendelkezésére.
Eddig is nagy meggyőződéssel támogattuk, ezután is ki fogunk állni mellette. (…) Az Európai Néppárt, benne a Tisza Párttal, alkut kötött a baloldali frakciókkal arról, hogy biztosan nem engedik át és második körre kötelezik Várhelyi Olivért”
– jelentette ki továbbá, hozzátéve, hogy ennek értelmében a biztosjelöltnek további, ezúttal írásbeli kérdésekre kell majd válaszolnia. Mint mondta, Manfred Webernek, az Európai Néppárt vezetőjének ez az alku “személyes bosszút jelent”, mert Magyarország korábban nem támogatta, hogy ő legyen az Európai Bizottság elnöke. Mindazonáltal leszögezte: bízik benne, hogy “végül a józan ész győz”, és az EP-képviselők is úgy látják majd, hogy az új Európai Bizottságnak mihamarabb meg kell kezdenie a munkát.
A Budapesten ülésező Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójával kapcsolatos kérdésre Dömötör Csaba azt válaszolta, hogy a diplomáciai esemény cáfolja ama vádat, amely szerint Magyarország elszigetelt lenne, vagy azt, hogy nem lehetséges több, meghatározó ország vezetőjével egyidejűleg kiegyensúlyozott, erős kapcsolatokat ápolni.
A magyar diplomácia bizonyítja, hogy igenis lehetséges”
– szögezte le, aláhúzva, hogy az eseményen “lényegi kérdésekről, nem mondvacsinált politikai cirkuszról lesz szó”. Ferenc Viktória – aki a környezetvédelmi szakbizottság részéről vett részt a meghallgatáson – úgy vélte, Várhelyi Olivér minden jelenlévő számára meggyőző teljesítményt nyújtott, “minden, a megbízólevelében szereplő témát lefedett válaszaival”.
Világos válaszai, tiszta víziója a meglévő biztosi tapasztalatával együtt garancia arra, hogy olyan tagja legyen a biztosi kollégiumnak, aki teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamok szuverenitását, előtérbe helyezi az uniós polgárok érdekeit, és biztosítja az Európai Unió versenyképességét”
– jelentette ki. Hozzátette: éppen ezért elfogadhatatlan, hogy az értékelés alapját nem szakmai szempontok jelentették.
(MTI / Kiemelt kép:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS