Pesti Srácok

Az esélytelenek nyugalmával lépett vissza Sermer Ádám Karácsony javára

Az esélytelenek nyugalmával lépett vissza Sermer Ádám Karácsony javára

Kibővült az ellenzéki együttműködés Budapesten: Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt jelöltje visszalép, és a Liberálisok is támogatják Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét – jelentették be az ellenzéki pártok csütörtökön, Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren tartott sajtótájékoztatón.

Sermer Ádám közölte, hogy a megállapodás megkötése után kijelenthető: Karácsony Gergelyen kívül kizárólag Fidesz-párti jelöltek maradnak állva a főpolgármester-jelölti versenyben. Hozzátette: a megállapodás része, hogy az V. kerületben közös ellenzéki jelöltként indul egyéni körzetben Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti elnöke. Közölte: együtt kampányolnak, és továbbra is képviseli Polgári Budapest című programját. Kérdésre válaszolva Sermer Ádám beszélt arról, hogy demokratikus rendszerben – pártokról lévén szó – lehetnek olyan kérdések, amelyekben nem értenek egyet. Vannak azonban olyanok, amelyekben nem lehetnek viták, ilyen például a főpolgármester-választás – tette hozzá. Szerinte a megállapodás megkötése miatt semmit nem kellett feladniuk a Liberálisoknak, és amit eddig képviselt, azt most szélesebb támogatással tudja folytatni.

Karácsony Gergely, az ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltje azt mondta: a Liberálisokkal történt megállapodás után a Budapesten változást akaró, sokszínű tábor még egy színnel gyarapodott és teljes körűvé vált.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Akik szerint Budapesten minden rendben van és nincs szükség változásra, azok több jelöltre is szavazhatnak: Tarlós Istvánra vagy azokra a jelöltekre, akik még a Fidesz támogatásával indulnak. Azoknak, akik változást akarnak, egy jelöltjük van, az előválasztás győztese, vagyis ő – fejtette ki Karácsony Gergely. Azt mondta: Sermer Ádám főpolgármester-jelölti programja a szakmai egyeztetések után a közös program részévé válhat, és reméli, hogy majd a városvezetésben is számíthat a liberális politikusra.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője, országos elnökségi tagja, a XVII. kerület közös ellenzéki polgármester-jelöltje beszámolt arról, hogy pártja kezdeményezésére ültek le a Liberálisokkal tárgyalni. Úgy értékelt: "ugyanúgy, ahogy egy kiváló színházi előadásnál, a kezdésre, a premierre minden összeállt".

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke szerint a megállapodással nemcsak Karácsony Gergely főpolgármesteri esélye nőtt érdemben, hanem Tüttő Katáé, az V. kerületi közös ellenzéki polgármester-jelölté is. Beszámolt arról is, hogy több, eddig nyitott kérdést is lezártak: van közös polgármester-jelölt Ferencvárosban, Csepelen pedig a helyi Momentum visszatért az együttműködésbe; közös listán, közös jelöltekkel indulnak.

A kőbányai ellenzéki együttműködést firtató kérdésre Gy. Németh Erzsébet azt mondta: az LMP-vel kerületi és fővárosi szinten megállapodást kötöttek, ezt az abban részt vevő párok betartották.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."