Pesti Srácok

Az Európa Ligában folytathatja a Bajnokok Ligájáért nagyot harcoló Vidi

Az Európa Ligában folytathatja a Bajnokok Ligájáért nagyot harcoló Vidi

Felvette a harcot a Vidi a görög bajnok AEK Athén ellenében, és a 2–1-es hazai vereség után Görögországban is versenyben maradt a továbbjutásért. Sajnos, az 1–1 után nem sikerült a magyar csapatnak idegenben kiharcolnia a második gólt, így végül nem érte el a hosszabbítást az emberhátrányba került ellenfél ellen. A Vidi így a Bajnokok Ligája helyett az Európa Liga csoportkörében folytatja. Ez is óriási szó.

A Vidi FC nem várhatta kedvező helyzetből az athéni találkozót, hiszen a párharc budapesti első meccsén az AEK Athén 2–1-re győzni tudott. A visszavágó előtt mindkét együttes szakvezetője képesnek tartotta a győzelemre és a továbbjutásra a csapatát, jóllehet utóbbihoz Marko Nikolic alakulatának minimum két góllal jobbnak kellett lennie a görög bajnoknál.

Az Athénba még begipszelt kézzel érkező jobbhátvéd, Fiola Attila is vállalta a játékot, karján már csak egy kisebb rögzítőkötés volt. Vele ellentétben nem játszhatott az első mérkőzésen kiállított Huszti Szabolcs, mint ahogy a görögök második gólját szerző - szintén piros lapot kapott - Taszosz Bakaszetasz sem.

Az első negyedórában a fehérváriak maximálisan betartották edzőjük azon utasítását, hogy nem kell fejetlenül támadni a továbbjutást jelentő sikerhez, hiszen többnyire a görögök vezettek támadásokat és alakítottak ki helyzeteket Kovácsik Ádám kapuja előtt. Az eleredő esőben kiegyenlítettebbé vált a játék, egy sarokrúgást követően Anel Hadzic fejese jelentett veszélyt a hazai kapu előtt, majd Danko Lazovic kiválóan elvégzett szabadrúgását tolta ki ujjheggyel Vaszilisz Barkasz.

PestiSracok facebook image

Félóra elteltével a Vidi FC kapusának kellett egymás után több nagy védést bemutatnia, miközben a fehérváriak nagy erőket mozgósítottak a gólért. A szünet előtt Marko Livaja húsz méterről eleresztett bombája centiméterekkel elkerülte a vendégkaput.

A második félidő elején az AEK került közelebb a Bajnokok Ligája főtáblájához, miután a Fiola Attila szabálytalanságáért megítélt büntetőt Petrosz Mantalosz magabiztosan értékesítette. A Vidi FC nem esett kétségbe és egy Kosztasz Galanopuloszról saját kapuja felé vágódó beadással akár egyenlíthetett volna. Ami nem sikerült akkor, néhány perc múlva, az 57. percben összejött: Danko Lazovic remek szöktetésével Loic Nego lépett ki és higgadtan emelt a görög kapuba.

A székesfehérváriak nem álltak le, továbbra is támadásban maradtak. A fehérvári gólszerző, majd Marko Scepovic távoli próbálkozása is góllal kecsegtetett. A Vidi FC előtt felcsillant a remény a győzelemre, mivel a lengyel játékvezető Hélder Lopest kiállította. A magyar bajnok az utolsó másodpercekig elkeseredetten küzdött a hosszabbításért, de nem sikerült újabb gólt elérnie. Az AEK Athén legutóbb a 2006/07-es idényben szerepelt a BL csoportkörében.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.