Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára levélben fordult Szergej Lavrov orosz külügyminiszterhez, amelyben arra szólította fel Oroszországot, hogy teljesítse nemzetközi jogi kötelezettségeit és maradéktalanul hajtsa végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéleteit – tájékoztatott a strasbourgi székhelyű Európa Tanács hétfőn.
Marija Pejčinović Burić levelében emlékeztett: az Európa Tanács az Ukrajna ellen indított háború miatt március 16-án kizárta tagjai közül Oroszországot, Moszkvának azonban végre kell hajtania a szervezet felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának rá vonatkozó, szeptember 16-ig meghozott ítéleteit. A levél szerint jelenleg 2227 olyan nyitott ügy van az emberi jogi bíróság előtt, amelyek végrehajtásra várnak. Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta három orosz ügyet zártak le. Az ügyek közül 1874 esetben maradt el a jogosultaknak járó elégtétel kifizetése, a fennálló összeg a késedelmi kamatokkal együtt meghaladta a 2 milliárd eurót.
Levelében Marija Pejčinović Burić az EJEB-ítéletek azonnali végrehajtására, a megítélt kártérítések kifizetésére szólította fel Oroszországot. Vallási csoportok és civil szervezetekkel szemben hozott orosz intézkedések visszavonására, államközi ügyekben hozott ítéletek végrehajtására vonatkozó kötelezettségre emlékeztett, és sürgette az orosz hatóságokat, hogy vezessenek be megfelelő büntetőjogi szankciókat a családon belüli erőszak eseteire és biztosítsák az áldozatok megfelelő védelmét. A lezáratlan esetek között a főtitkár kiemelte: az Európa Tanács mélyen elítéli, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust továbbra is szigorú körülmények között tartják fogva annak ellenére, hogy a bíróság haladéktalan szabadon bocsátására szólított fel.
Forrás: MTI; Fotó: coe.int
Facebook
Twitter
YouTube
RSS