
Miközben a koronavírus-járvány megdöbbentő módon terjed és szedi áldozatait Európában, addig az unió intézményei bénultan figyelik a tragikus jelenséget; az integráció mélyítésének szellemisége, a kozmopolitizmus pedig szemünk láttára vívja haláltusáját ezekben az órákban. Történelmet írunk, de nem mi, hanem a járvány rója a sorokat. A „nagy európai program” – a mesterséges konföderáció, amely az elmúlt évtizedekben átlépett a nemzetállamok fölött – és a „legnagyobb európai program” – az Európai Egyesült Államok létrehozása – egy icipici élőlény, egy vírus miatt mára megfeneklett. Ahogy enyészeté lett az européer ember, a világpolgár álma is. A vírus megfertőzte a korlátok nélküli szabadság eszméjét, a kozmopolitizmust, és újraélesztette egy-egy nemzet szuverén cselekvésének, mint a „globális betegség” gyógyítására alkalmas eszköz használatának igényét. Az elmúlt száz évben szüntelen fellobbanó kulturális-politikai harcnak, a kozmopolitizmus és a patriotizmus küzdelmének új szakaszába léptünk, az előbbi erőfölénye azonban a fájdalmas veszteségekkel járó járvány miatt megrendült.
A kozmopolitizmus kimúlása előtt állunk
A kozmopolitizmus az ógörög „kozmosz” (mindenség) és a „polisz” (város) szavak egyesítéséből keletkezett, jelentése röviden: „világpolgári szemlélet”. A modern, liberális kozmopolitizmus – mint annyi más, az ember természetes létére ártalmas idea – a felvilágosodás terméke. Népszerűségre Immanuel Kant írásai nyomán tett szert. (Az élet fintora, hogy egy ízig-vérig lokálpatrióta életvitelű filozófus szellemi szabadságából született, aki a legenda szerint sosem hagyta el szülővárosa, Königsberg határait.) A német filozófus az Egy világpolgár gondolatai és Az örök béke című írásaiban fogalmazta meg azt a gondolatot a XVIII. században, amely később a liberális gondolkodók eszmeiségének paradigmájává vált, miszerint a kozmopolitizmus elterjedése és a nemzetállamok nélküli „népszövetség” megszületése „örök békéhez” vezeti az emberiséget.
A Kant által papírra vetett és a kétszáz év múlva, az első világháború után újragondolt „világállam utópiája”, amelyben a „nemzetek feloldódnak” és nagyfokú humanizmus hatja át az egyenlő emberek értelmét és szívét, ma is napirenden van. Az elmúlt évtizedekben az európai, egyre szélsőségesebb liberális gondolkodók és politikusok kisebb léptékben ugyan, mint az egész földgolyó, de egyértelműen a kontinens multikulturális alapokon való egybegyúrásán ügyködtek. Történelmi sikerként mutogatták a határoknélküliséget, az áru, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlásának vívmányát, miközben a közelmúlt háborúinak okaként nem a valós bűnösre, a pénzre és a hatalomra mutogattak, hanem a nemzeti értékek képviseletére kenték rá az erőszakot. Mindeközben összemosták a patriótát és a háborús bűnös sovinisztát, így könnyen bélyegezték meg a nemzetben gondolkodó politikusokat.
A kozmopolita gondolat alapja, miszerint az emberiség érdeke a nemzeti érdekek fölé emelendő, valóban üdvös, de nem igaz az élet minden szegmensére és végzetes tévedés a globális problémák megoldására nézve. Ezt tapasztaltuk az elmúlt években a tömegessé váló és katasztrofális következményekkel járó illegális bevándorlás során, és ezt látjuk ma, a világjárvány kezelésének esetében is. Ezért Európa polgárai – a saját bőrükön tapasztalva a veszedelmet – mérhetetlenül csalódnak a „hurráoptimista” kozmopolita elvekben, a liberalizmus által tálalt „örök béke” és a jólét ígéretében. Így a világjárvány első áldozata a kozmopolitizmus, pontosabban a liberális gondolkodás lesz. (Ahogy erről Békés Márton néhány napja a PestiSrácok oldalán, a Megrendült világrend című tanulmányában értekezett.)
Az unió intézményi válsága és a bürokrácia bukása
Az egyébként sem túl népszerű brüsszeli adminisztráció a jelenlegi katasztrófa során bemutatott „bénázással” tovább rontja a megítélését. De mi lehet ennek az oka? Miért nem tudnak egyről a kettőre lépni, miközben a nemzetállamok vezetői szuverén módon cselekszenek?
Nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy az uniós bürokrácia nem képes érdemben és megfelelő gyorsasággal reagálni a koronavírus-járvány krízisére a túl bonyolult adminisztrációs szabályok és a mögöttes érdekek miatt. Tervek születnek, ötletek röppenek fel százszámra, bizottságosdit játszanak, tárgyalgatnak, közbeszerzést írnak ki, de cselekvés alig akad. Az unió döntéshozói – akikre nem mellékesen senki sem szavazott – olyan csigalassúsággal reagálnak (pontosabban nem reagálnak), hogy a nemzetállamok vezetői (kényszerből vagy valós hitből) saját kezükbe veszik a gyeplőt, és önerőből, de egymást segítve igyekeznek úrrá lenni a tragikus válságon.
Ma ismét azt látjuk, hogy az uniós bürokrácia képtelen a globális problémák kezelésére. Nem is erre „szerződtek”. Az Európai Unió ugyanis az elmúlt évtizedekben szép lassan a „multinacionális tőke érdekkijáró rendszerévé” alakult át, miközben egyre nagyobb lépéseket tett az Európai Egyesült Államok megszületésének érdekében. Az unió „meg nem választott” vezetői úgy kerültek a pénz és a határok felett áramló tőke fogságába, mint az oktalan ógörög matrózok a csábító szirének rabságába.
Így az unió bürokráciája a saját természetéből adódóan nem alkalmas egy olyasfajta probléma kezelésére, mint a koronavírus-járvány, ahogy a másik nagy globális problémát, a bevándorlást sem tudta kezelni. Miközben a multinacionális cégek ügyeit kellő gyorsasággal és megfelelő szakértelemmel képviseli, az embereket sújtó válságra képtelen valódi válaszokat adni – mert ez lett a „génjébe” kódolva az elmúlt időben, az integráció mélyítése során. Számos példát lehetne felsorolni arra, hogy amikor egy-egy multicég érdekeit kellett védeni, micsoda gyorsasággal és hatékonysággal tudtak fellépni – akár egy-egy tagállammal szemben is –, ha viszont globális egészségügyi és ebből eredően politikai-társadalmi problémával állnak szemben, rögtön élőhalottá válnak.
Eljött hát a nemzetállamok kora?
(A szerző a XXI. Század Intézetének kutatója)
Kép forrása: thecorner.eu
zolatiguszti
2020-03-29 at 17:22
Melyik gyökér jelenthet itt fel félórával a poszt feltétele után az FB-n?
Ezért:
“Sose ment el. Eddig is csak az működött csak annyi történt hogy hagytuk a gazdasági és főéleg a pénzügyi szektort túl nagyra nőni azok a mérhetetlen tőke birtokában pedig szarrá korrumptáltak mindenkit akit értek.Ebből azt a hibás elméletet alkották hogy a világkormány is ilyen könnyű lesz.Ez pedig erősen rongálta a nemzet államokat, de meg nem ölte őket mindenütt. Ebből levonható több következtetés is: Európa csak úgy egyesíthető, ha azt a lakosok akarják és az úgy működik hogy azt értéknek tartsák a lakók és ne csak a kommunikáció szintjén lássák. Minden más módszer Európa egyesítésére teljs kudarc.Főleg az erőszak, most javaslom a békés módszer bukása után a Fema táboros ötletek kidobását is, mert igen fejlett hadseregeknek se sikerült eddig soha, de van egy erős esély már most is így hogy az ellencsapás a pénzügyi szektort ezer felé fogja tépni.Igen morci lett itt nagyon sok ember és joggal merül fel a kérdés, minek egy magánszemélynek annyi vagyon ami eléri egy fejlett ország bevételét? Arra hogy szakmányban korrumpáljon? Azt hiszem ma már egyre kevesebben hiszik azt hogy a döntéshozatalban valóban a törvények szabályozzák az eseményeket és nem a pénz.Ergo ma már nem kell azon vitázni talán hogy a vagyon= hatalom , túl kevés kézben a vagyon = túl nagy hatalom kevés kézben.Ergo a túl nagy vagyonokat fel kell osztani, mert túlhatalomhoz vezet.Az meg ellentétes a közérdekkel.”
Ebben mi a frász is ütközik a közösségi elvekkel?
Andromeda
2020-03-27 at 22:35
Persze, Szerbia sunyizik, mint annak idején Románia, de nincs mit tennie Magyarországnak, naivan rettegni kell a jókisfiút.
Andromeda
2020-03-27 at 22:28
Nem egészen értek egyet a cikkíróval. Kövér László mondott valami fontosat egy interjúban, szerintem igaza van: az EU nem mást, mint a 4. Német Szent Birodalom (a Szent számomra idézőjelben). Ha így tekintjük a dolgot, akkor bizony nem múlt el a veszêly, sőt. A németek szövetséget kötöttek ugyan a kozmopolitákkal, de ez nem veszélyezteti a hatalmukat, ez egy win-win helyzet a számukra.
Esvány
2020-03-27 at 21:44
A Bulgár Tehén, -akinek van egy álma, az Európai Egyesült Államok- se mutogatja magát újabban. “Hallgat, mint hugyozó disznó a sarokban.”
Kacsa
2020-03-27 at 20:14
Milyen szerencsénk van, hogy a mi vezetőnk a bölcs Orbán Viktor! Megvéd minket a migránsoktól, corona vírustól pont úgy, mint régebben az árvíztől is megmentette a magyarok hazáját. Imádkozzunk Orbán Viktor egészségéért!
Öregtáltos
2020-03-27 at 21:22
Meg azért, hogy adjon neki az Isten erőt, bölcsességet, kitartást, továbbra is sok szeretetet a népe iránt és vigyázzon rá nagyon, mert sok az ellensége!
Girolamo
2020-03-27 at 21:59
Szóval,a vírus egy reakció.
Mert a minden ember egyenlő,egyforma,meg egyik sem külömb a másiknál…
A migráció,rövid idő alatt leleplezte a hazudozást.
Az uralkodó persze örülne,ha kedvesen keverednénk,elegyednénk.
De ez a legnagyobb szélhámosság a világon.
A vírus,egy új lehetőség,hogy átérezhessük az igazi szolidaritást.
És ugyanaz a veszély,gond,teher együvé gyúrjon bennünket.Belássuk,amit mivel kamu,csak erős ködösítéssel tudunk belátni.Vagy ennek,az ellenkezője.
Namost,akkor jártassuk a szánk,vagy keressünk egy falat kenyeret,savanyúságot,a pecsenyéhez?Miért képzeljük,hogy világunk valódi irányítói,most elvesztették,a fonalat?Minden zsigerünkben azt érezhettük eddíg,hogy évtizedekkel lemaradva kullogunk,a forgatókönyvet tudatlanúl követve.Na ki a gazdi?
Andromeda
2020-03-27 at 22:31
Kedves gyurcsótányista viziszárnyasállat, szerinted te most vicces vagy?
Nagy Ilona
2020-03-27 at 18:04
Isten, haza, család! Ugye, ugye, ha nagy a baj az ember csak szalad haza családjához, nemzetéhez, mert ott érzi magát biztonságban! Aztán otthon Istent hívja segítségül!
Hesslerezredes
2020-03-27 at 17:47
100/100!!! És az mi volt, hogy 2015-ben Szerbiából MEGTÁMADTÁK A MAGYAR HATÁRT? Ez agresszió volt ellenünk, egy NATO-tag ellen! Kit érdekel, hogy kik voltak a támadók: a támadás szerb területről jött. Ha a szerbek a saját területükön nem voltak képesek ezt megakadályozni, akkor a NATO-nak kellett volna oda bevonulni!!! Na ennyit érnek ezek a “szövetségek”.
Öregtáltos
2020-03-27 at 16:48
A korábbi nagyívű hozzászólásokhoz. A vírusjárvány még korántsem lefutott ügy. És már úton van a következő! Ha Isten segedelmével túléljük, meglátjátok, az EU úgy fog porrá omlani, mint a kiszáradt homokvár a szélben.
Öregtáltos
2020-03-27 at 16:39
Hüpp-hüpp-hüpp Barbatrükk! Beszart a Dobrev doktrína Jobb lesz neked Klárika, jobb lesz nekünk is, ha te is a whiskys butykosba menekülsz a Feri mellé.
Torockó
2020-03-27 at 16:36
Tehát a mi – magyarellenes – bagázsunk (az EU) elképzelés nélkül, tehetetlenül sodródik a válságba, megdöbbentő, hogy sokszor támadott és elítélt, többnyire bojkott alatt álló országok – Oroszország, Kuba, Kína, Törökország, Üzbegisztán – adnak segítséget EU-s országoknak. Mire a liberálbolsik kitalálják, hogy “használhatatlan” a szállított ajándé me m. Azaz konstruktív hozzáállás nuku, de támadás, hazugsággal, azonnal.
Mennyit szidalmazták a kormányt (meg lenézően gyalázták a türköket) azért, mert beléptünk a Türk Tanácsba. Csak a költjük rá a pénzt, meg semmi közünk hozzájuk, stb. Most meg kiderült, hogy Törökország és Üzbegisztán ezért adott segítséget, a hiányzó védőanyagok formájában. Mí meg reklamálunk a brüsszelitáknál (akik most is Magyarországot támadják), hogy nekünk egy centet sem adnak, mivel mi okosan, a magyar érdeket szolgálva “túlpályázzuk a kvótánkat” (emlékezzünk csak gyurcsányék 30%ot sem értek el az EU támogatás lehívásában)…
Ez az EU. A katasztrófa.
Sün Balázs
2020-03-27 at 16:22
Most, amikor az eu gazdasága recesszióba kerül. az EU vezetői meg akarják tiltani azt, hogy az unión kívüli cégek befektethessenek az EU-un belül. Nehogy már a megfeneklett cégeket a “keletiek” most olcsón felvásárolhassák. Nehogy a jó zsíros hasznot hozó piacainak a nyugati befektetők elveszítsék. Mindig csak a saját maguk érdekeit védték! Ez nem ellentétes az EU alapértékeivel?
csakafidesz
2020-03-28 at 13:23
Az EU-nak sem értékei, se alapértékei nincsenek.
gyozo2018
2020-03-27 at 16:13
Te nagyon buta vagy.
Ne hirdesd.
Magánügyed.
Viseld belenyugvással.
Gáspár Anette
2020-03-27 at 16:11
“a nemzetállamok nélküli „népszövetség” megszületése „örök békéhez” vezeti az emberiséget.”
S első, adandó alkalommal, hopp, “széthull darabokra”, s visszaáll a természetes rend.
Patriot
2020-03-27 at 15:51
Maga a cikk kitűnő!
Kőtáblába kellene vésmi , aztán egyenként beleverni az összes balhibbant hülye fejét.
Patriot
2020-03-27 at 15:30
Semmihez nem értő idióták. Mit várunk olyan idiótáktól , ahol Kovács László a szakközép iskolájával meg marxista diplomájával röcc nélkül adóügyi biztos lehetett. Aztán a nyakunkra hozta a pelenka adót. Ilyen faxságon töri a hülye agyát az összes. Tyuk ketrec meg termelési kvóta. Dobrevröl Ujhülyéről meg a vihorászó lotyókról nem is beszélve.
gyozo2018
2020-03-27 at 16:15
Ti választottátok őket.
MI nem ilyen külpesti és belpesti prolikat választottunk.
Irysz
2020-03-27 at 15:25
Túlzott optimizmus!
Ezek nem adják fel.
Sőt, ahogy kezelik az EU-t, meg ahogy itthon is hozzá állnak, azt jelzi, hogy érdekükben áll a minél nagyobb baj, pusztulás. Gondoljunk 1919-re, 1944-re.
Nagymamám mesélte, hogy amikor a 2. Vh alatt Horthyék bejelentették a tűzszünetet, a kiugrási szándékot, az emberek ujjongtak, sokan kitódultak az utcára. Nagymamám volt akkor 28 éves, boldog volt, hogy “vége”.
S akkor a nagyapja, azt mondta, hogy: “Kislányom! Nincs vége. Még csak most jön a java!”.
És jött.
Andromeda
2020-03-27 at 22:43
Egyetértek, Irysz, szó sincs róla, hogy szétesik az EU. Mert az sohasem létezett. Ahogy lentebb idéztem Kövér Lászlót, az EU valójában a 4. Német Birodalom (a harmadik a náci volt, de ez is náci valójában). Junkers német bábu volt, von der Leyen nêmet.
Mátyás
2020-03-27 at 15:24
Ez az egész globalista birodalomépítés egy szabadkőműves álom. Sajnos nem fogják feladni, és már mindenhova beszivárogtak.
Laci
2020-03-27 at 21:40
A XXI. század az éppen „soros”Luciferi kísértés bűvöletével indított. A feminizmus Évája ráharapott a kígyó által átnyújtott almára. Bár nem olyan az íze, amit várt tőle, makacsul ragaszkodik hozzá. A világunk számos országának és szervezetének élén olyan nők állnak, akik az empátiát, az altruizmust, a szolidaritást, harcászati eszközként alkalmazzák „nemes”céljaikra. Olyan célokra, amiket káprázatként vetít eléjük a Gonosz konklávéja.
Naprózsa
2020-03-27 at 14:56
Nem lehetünk olyan jóindulatú naivak, hogy feltételezzük a libsik, illetve a brüsszeli bürokrácia nem tudja mit csinál. Nagyon is tudja, egyetlen lépésük sem volt megtervezetlen.
Az ő terveiket most egyedül Svédisztán képviseli, akik szándékosan hagyják a járványt dühöngeni, és arra bazíroznak, – ők valóban! – hogy a svéd ősnépességet megtizedelje a járvány, és így befejeződjék az átalakítás: nem kell a megígért nyugdíjat kifizetni, mert az idősek meghalnak, a fiatal migráns és szaporulata pedig átveszi a járvány után a hatalmat.
Egyetlen kérdés volna csak minekünk, normálisaknak érthetetlen mind egykori Svédország sírásói mind Merkel és Brüsszel vezetői viselkedésével kapcsolatban:
Mi a jó nekik abban, hogy terveik szerint Európa iszlám lesz és lakosságát arabra négerre cserélik?
Na ennek megválaszolásához kellene gógyi, ami szemmel láthatóan nincs meg egyetlen balliberálisnak sem. Valójában semmi jó nem származik belőle a mai vezető osztály tagjainak, bármit is ígértek nekik a gazdáik vagy a hódító horda vezetői. Nem, nem lesznek ők egy egyesült saria terrorkontinens kiválasztott vezetői, akik majd szavazások nélkül uralkodhatnak. Egy hatalmas számfölényű iszlamista banda nem fogja betartani takija ígéretét, hanem a mostani európai komprádor vezetőket mind egy szálig le fogja cserélni.
Sokat oly kegyetlenséggel, hogy közben sírva fognak könyörögni egy sima lefejezésért.
Ez a csökött agyú, de szándékosan áruló elit most még abban bízik, azt lesi izgatottan, hogyan gyengül le az őslakosság, hogy a “menekültek” ,akik fiatalok, könnyedén át tudják venni a hatalmat.
Pedig jobban járnának, ha most inkább a vírus ölné le őket, mert az árulókra már fenik a késeket Arábiában, Afrikában. És ha mégis megússzuk a tömeghalált s megakadályozzuk az muszlim hatalomátvételt, mi se leszünk elnézőek…
Galamb
2020-03-27 at 16:08
Kitudja?
Lehet, hogy Rothschildék tényleg istennek képzelik magukat és így próbálnak egy “szép” új világot teremteni. Nem nézve se embert, se Istent… (Persze mellékesen a vezetői jogkört és a profitot továbbra is, sőt még jobban maguknak vindikálva.)
Vagy egyszerűen egy ellen-Kína készül mindenféle humánus hátsószándék nélkül, olcsó bérű falanszteri széklábfaragókkal a gyártósorok mellett.
De az is lehet, hogy pont a muzulmánok kiirtása a cél, ehhez teremtik meg most a világ-közhangulatot. Majd einstandolják a Templom-hegyet. Ne becsüljük le a kőművesek spirituális hajlamait, bár a szarkeverő családok ateistának vallják magukat, azért véletlenül mindig fajtájukbélivel házasodnak
Magyarország védelmében
2020-03-27 at 18:58
Igaz.
fürgerókalábak
2020-03-27 at 21:31
Így akarják felszámolni a nemzettudatot égy helyette identitás nélküli, biomassza legyen, ami engedelmes fogyasztóerőállatokból áll. Nagy lépés az embernek, kis lépés az új világrendnek. A miértre szerintem a talmud a válasz.
Tudományos libsizmus
2020-03-27 at 14:27
Nemgyurcsányné Gyurcsányné hogy hallgat az EEÁ-ról mostanában.
Poppy
2020-03-27 at 21:16
Az EEÁ felvetésekor már halott volt. Gondolatban sem működott, nemhogy gyakorlatban. Minden csak nemzeti alapon kezelhető, ez a mostani járvány esetében is jól látható.
Ennyit az okos GyF-né szánalmas szajkózásairól.
Feher Zsolt
2020-03-27 at 14:10
Remeljük eljön vegre a egyenlö bänäsmodon de nem egyenlö gondolkodäson alapulo europai unio ideje.Nem az unio szar hanem a megvalositäsa.Mert ahogy irja a szerzö itt a globälis töke kezeben levö dönteshozok iränyitottsäg a fö problema.Mert az unio nem az emberek miatt jött letre hanem a penz es a töke es a munkaerö gond nelküli kirabläsa miatt.Ha valamelyik ällam meg akarja vedeni a munkavällaloit akkor avval riogatjäk hogy kiviszem a gyärat kinäba.Most meg remegünk hogy kapjunk kinäbol maszkot stb.Persze az europai unio ingyen elöi ragaszkodni fognak a hatalmas penzeikhez kivältsägaikhoz.Nem lesz egyszerü legyözni a hidrät!!!!
Magd@
2020-03-27 at 14:16
Nem egymás után kell levágni a fejeket, hanem egyszerre!
Tuskerózsa
2020-03-27 at 15:35
Az ötlet nem rossz. Most már csak az kérdés mikor.
Zoli bácsi
2020-03-27 at 19:06
A szocializmus is jó volt elvileg, szép volt az eszme, csak a megvalósítás volt rossz.
csakafidesz
2020-03-28 at 13:20
Hogyne, persze. ‘Csak kettőt dobbantunk és utolérjük Amerikát..’ (Utána kétszázezren dobbantottak.)
gyurcsányiviktor
2020-03-27 at 13:55
Azt hiszem nyugodtan kimondhatjuk, a jelenlegi eu az alapvetően faji alapon szerveződő háttérhatalom (deep state) és a tulajdonukban lévő multicégek, valamint hadipari konglomerátumok érdekeit képviseli.
Élén a fasiszta-liberális és balos (balfék) söpredékkel, valamint azok helyi ügynökeivel.
Lásd a teljes ellenségi (sic.) paletta – a Mi Hazánk – kivételével.
Magd@
2020-03-27 at 13:55
Az első komoly vírust Merkel tesztelte, de nem laboratóriumi körülmények közt!
Lehet, hogy virológusi szakértelemmel is bír.
Valószínűleg úgy gondolhatta, hogy a kvóta megadja a kellő fertőzöttséget, amely még nem halálos és így Európa együtt fog élni, ha tetszik, ha nem a migri nevezetű vírussal, amely nem Kínából gyűrűzött be hozzánk, hanem ő rendelte meg.
A számítása csak ideig óráig vált be, mert Európa keletibb fele aktív ellenállást tanúsított a kórral szemben, akik pedig már a zsigereiben együtt éltek vele, azoktól a többség ösztönösen elhatárolódott.
Az idei, a törökök felől megindult vírus áradatára, – talán éppen jókor – feltette a Vaskoronát a kis Corona vírus.
Az emberek született életösztöne és néhány kiváló virológus szakember felvette vele szemben a harcot – több kevesebb sikerrel – és ez még mindig tart.
Még mindig vannak egyrészt karrieristák, másrészt született ostoba politikusok, akik nem veszik észre, hogy Európa nem hajlandó a saját népességét kiírtatni, csak azért mert hályogos szemű, a globalizmussal és kozmopolitizmussal már teljesen átitatott vezető pozíciókba befészkelődött fantaszták és kozmopoliták akarják uralni a kontinenst.
Reméljük, hogy csak egy momentum lesz a történelemben.
jani 1
2020-03-28 at 11:04
Ezt meg sehol sem hirdetik, h eközben most is luxus buszokkal szállitják német nyelvterületre az ex Jugó területén meg-“rekedt” echt rü-hes csöcsit”
Ezt csak a helyiek látják, filmezik h a célzottan kiüritett
német-osztrák szép szállodákba kényelemben teritik szét a migrókat. Ekközben a “seehoferék
repcsivel direktbe hozatják a görögböl a “corinás” nöket és a gyerekeket, majd után cs. egyesités cimén ide-oda potty a népes pereputty!! 3 feleség 10 purdé…1-1 kisgyereket csalinak elöretolnak.
S, amikor a meg”menekült igényes purdé piff-puff tönkreteszi a márkás “adios” ajándék cuccokat,
közlik, h majd adnak másikat, van a németeknek pénzük….csakhát a német népnek meg, eközben kijárási korlátja van.
Tuskerózsa
2020-03-27 at 13:41
Keserü öröm lenne, de lehet hogy ennek a virusnak egyszer még hálásak fogunk lenni ha sikerülne ennek a brusszeli szörnyetegnek a mochkos karmaiból kiszabadulni.
Tuskerózsa
2020-03-27 at 13:36
Eppen most olvastam egy külföldi lapban, hogy az Ertékek Európai Közössége segitség helyett megbüntette Olaszországot 7 és fél millió Euróra, mert szerintük megsértette a versennyjogot egy Szardiniai szállodában. Rádasul addig amig az összeget nem fogják befizetni naponta 80.000 euro bírságot fognak rájuk szabni. Olaszország már hónapokig küzd a járvánnyal meg a halottjaival és mit tesz Brussel, még tovább toljak az országot a szakadék felé. Ezek nem mások mint Európa és a szuverén országok hohérjai.
Zsike
2020-03-27 at 21:35
Mi több, Olaszo. segítséget kért (volna) az EU-tól, ám Von de Leyen asszony egy barátságos “Mi is olaszok vagyunk!” tőmondattal küldött vigaszt a kínlódó olaszoknak! Nem bájos?! Az eurozóna északi államai ezúttal sem vállaltak sorsközösséget Olaszországgal, miközben politikai haszonleséssel vádolták meg az olaszok segítségére siető Putyint és Kína, materiális és humán segítséget nyújtva. Az EU pedig – képeslap a távolból…
De a mai hírek szerint Tusk úr már hegyezi pennáját és feni a kardját, h megfelelően tálalja fel és nyírja ki az impotens EU-t kritizálókat! Konstruktív hozzáállás!
Béla
2020-03-27 at 13:26
…. ne tévedjünk nagyot! Ahogy a mezőkön, itt is a vihar után újra előbújnak a patkányok, sokkal éhesebben.
Sőt még a végén bebizonyítják, ha ők nem segítenek, akkor a nemzet államok már rég elbuktak volna.
Szerintem lesznek olyan média felületek, amelyek ezt hősi eposzban meg fogják írni.
NE LEGYENEK ILLÚZIÓINK BÉLÁIM! Sok pénzt raktak mér ebbe, nem veszhet el …
Tuskerózsa
2020-03-27 at 13:47
Bela,
De ha bizonyos tagállamok, mint pl. a V4-ek egyszerre kilépnének akkor fütyülhetnének a befektetett pénzük után. Haakarat van, mindenre van megoldás.
Dani
2020-03-27 at 17:58
Az unió olyan mint egy maffia, ide csak belépni lehet, kifelé max holtan távozol.
Galamb
2020-03-27 at 15:21
Én is így látom. Gyurcsány is előmászott a pöcegödör aljáról és most már ő osztja az észt a túloldalom. Rövid az ember memóriája, de már a Bibliában is így volt, 3 ezer évvel ezelőtt. Isten időnként megfenyítette őket, aztán 1-2 évtized és újra bálványimádásba fogtak a zsidók.
Hajni
2020-03-27 at 18:17
Béla, most kell észnél lenni a libsi médiát a sok aljasságért ellehetetleníteni,a gatyájukat is elperelni,az NGO-kat páros lábbal kirúgni,a fröcsögő,gyűlölködő ellenséget is a helyükre küldeni!
mirti
2020-03-27 at 13:21
vigyázni kell mert a háttérben készülnek és gigantikus erővel fognak lecsapni azokra akik e nehéz időszakban nem a liberofasiszta ténykedések szerint élték az életüket és merészeltek nemzetállami szinten bármit is csinálni
Torockó
2020-03-27 at 16:19
Helyesen: liberálbolsi.
Karácsony..sk
2020-03-28 at 01:35
Igazad van!
Úgy ahogy nem kaptunk pénzt a határvédelemért, éppúgy a jogállamiság???? (a mai napig nem tudom, hogy mi a f@szom ez ) megsértése végett nem kapunk majd pénzt a koronavírus elleni harcban!Mindenkinek fog jutni, csak a V4-nek nem!
Szlovákiából…..
Erzsó
2020-03-29 at 17:03
A félelem a legrosszabb reakció.
NE FÉLJETEK