Pesti Srácok

Az európai elit tétlenül nézi a muszlim elözönlést, pedig van megoldás - mondta a Polbeatben Dezső Tamás (videó)

Az arab világ félmilliárd fős népességrobbanása elsöpörheti az európai kultúrát; az ENSZ hivatalos demográfiai adataiból is világosan kiderül, hogy néhány évtizeden belül hihetetlen tömegek indulnak útnak a közel-keleti és észak-afrikai térségből - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Dezső Tamás asszirológus professzor, az ELTE BTK korábbi dékánja, a Migrációkutató Intézet munkatársa, aki az év elején drámai megállapításokat tartalmazó kutatásával igyekezett felrázni a közvéleményt.

Miközben ezeket a számokat nézzük, nem látom a nyugati világ szándékát, hogy a betegség gyógyítására megoldást keressenek - tette hozzá a kutató Stefka István és Huth Gergely kérdéseire válaszolva. Pedig volna megoldás - jelentette ki Dezső Tamás, amire példát is hozott: egy tanulmány szerint 88,2 milliárd dollár kellene Irak újjáépítésére, miközben Németország körülbelül ugyanennyit költött négy év alatt a migránsok eltartására.

Dezső Tamás szerint az ilyen mértékű népességrobbanások a történelemben mindig brutális konfliktusokhoz vezettek, ezért nagyon fontos, hogy Magyarország is többet költ a honvédelemre, de tudományos kutatóként ő mégis a békés megoldást, azaz az arab tavasz által érintett térség fejlesztését szorgalmazza. Irakban, ahol dolgozom egy régészeti feltáráson, a nekünk segítő fiatalok mindegyike munkanélküli. Érthető, hogy útnak indulnak - magyarázta el, hozzáfűzve, hogy Európa nem elég gazdag ahhoz, hogy a világ összes szegényét megmentse.

PestiSracok facebook image

Dezső Tamás felvetette: teljességgel érthetetlen, hogy miért támogatja a nyugati szélsőliberális elit a muszlim beözönlést, miközben az ő ideológiájuktól a lehető legmesszebb áll a radikális imámok által képviselt nézetrendszer. Hozzátette azt is, hogy egy ismert felmérés szerint a brit muszlimok 44 százaléka szimpatizált az Iszlám Állammal, és ez a szám a Bataclan elleni merénylet után is 27 százalék volt. Nyugaton komoly harc folyik a muszlim bevándorlók lelkéért, és az integrációpártiak vesztésre állnak a szélsőséges imámokkal szemben; ezt tudomásul kell venni.

Dezső Tamás adatokkal és hiteles forrásokkal gazdagon alátámasztott tanulmányát a Migrációkutató Intézet honlapján ITT lehet elolvasni.

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben közvetítve a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél).

A videót készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.