Pesti Srácok

Az Európai Tanács elnöke szerint egy nemzetközi szerződés elősegíthetné a jövőbeli járványok megelőzését

Az Európai Tanács elnöke szerint egy nemzetközi szerződés elősegíthetné a jövőbeli járványok megelőzését

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetőinek hétvégi csúcsértekezlete után vasárnap arról beszélt: egy, a világjárványokról szóló nemzetközi szerződés elősegíthetné a jövőbeli járványok megelőzését, valamint a gyorsabb és összehangoltabb reagálást.

Michel a tanácskozást követően kiadott nyilatkozatában kiemelte: a világnak jobban fel kell készülnie a jelenlegihez hasonló járványokra. Kijelentette: a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) továbbra is fenn kell maradnia az egészségügyi vészhelyzetek elleni globális koordináció sarokköveként. A világjárványokról szóló szerződés kiegészítheti a WHO erőfeszítéseit.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke örömét fejezte ki, amiért a G20-ak vezetői abban állapodtak meg, hogy a koronavírus elleni vakcinákat mindenki számára elérhetővé és megfizethetővé teszik. Mivel azonban több anyagi forrásra van szükség, az Európai Bizottság arra szólította fel a G20-ak vezetőit: vállalják, hogy négy és fél milliárd amerikai dollárral (mintegy 1363 milliárd forint) járuljanak hozzá az oltóanyagokhoz való hozzáférést biztosító alaphoz még az év végéig. Úgy fogalmazott, a válság tanulságaként fokozni kell a globális felkészültséget. Ezzel összefüggésben azt mondta, a fenntarthatóbb, befogadóbb és ellenállóbb világ megteremtéséhez fokozni kell az éghajlatváltozás elleni küzdelmet is. Az EU kijelölte az éghajlat-semlegesség felé vezető utat 2050-ig, és most több G20-partner is ugyanezeket a kötelezettségeket vállalta.

A világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetői vasárnap befejeződött, kétnapos csúcsértekezletük zárónyilatkozatában egyebek mellett ígéretet tettek arra, hogy finanszírozni fogják a koronavírus elleni vakcinák igazságos elosztását a világ országai között, hogy a szegényebbek ne maradjanak ki. A G20-csoport tagországai adják a Föld lakosságának kétharmadát, a világ GDP-jének nyolcvanöt százalékát és a kereskedelem hetvenöt százalékát. A csoport állam- és kormányfői eredetileg a szaúdi fővárosban, Rijádban találkoztak volna, de a koronavírus-járvány miatt a kétnapos csúcstalálkozót videoösszeköttetésen keresztül rendezték meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.