Az igazi ajándék az összetartozás biztos tudata, a kapcsolat Istennel és egymással

Szerintem a karácsony valódi ünnepi hangulatát akkor lopták el az emberektől, amikor elhitették velük, hogy a meghitt pillanatokat akár meg is vásárolhatják. Igen, talán ott hibáztunk, hogy az üzletek árucikkek tömegétől roskadozó polcaira figyeltünk és nem egymásra.

Pedig a karácsony lényege kicsit sem a külsőségekben rejlik, hanem a szívekben lakozik. Hogy tudjuk, Isten annyira szeretett bennünket, hogy elküldte az egyszülött fiát, hogy megváltson bennünket. Ezért (is) nevezik a karácsonyt “a szeretet ünnepének”, és szerintem fontos, hogy ilyenkor azokkal legyél, akiket szeretsz, akik mosolyt csalnak az arcodra, akikre mindig számíthatsz. Az igazi ajándék az összetartozás biztos tudata. A kapcsolat Istennel és egymással.

Vajon hányan adnak hálát ilyenkor az Úrnak? Vajon belegondolunk-e abba, hogy micsoda szeretet kellett ahhoz, hogy az egyszülött fiát elküldje értünk a Földre, hogy megváltson bennünket? És miért egymásnak adunk ilyenkor ajándékot? Szerintem azért, hogy megemlékezzünk arról, hogy Isten is megajándékozott bennünket.

Tudjátok, amikor karácsonyról beszélünk, nem csupán a keresztények és a hívők tudják, miről van szó, hanem azok az emberek is, akik általában félvállról veszik, vagy éppen sehogy sem érinti meg őket, mert nem hisznek Istenben. Vannak, akik azt gondolják, hogy mindez hagyomány, amúgy meg jó lehetőség arra, hogy feldíszítsék a lakást, megmutassák a közösségi oldalakra posztolt fotóikkal, milyen gyönyörű az otthonuk, a feldíszített, trendi fával, a karácsonyi pizsamájukkal és a többfogásos lakomájukkal. Nekem ez a flancolás sok mindent üzen, főként azt, hogy elfelejtették a lényeget, kihagyták az ünneplésből Istent.

És az van, hogy már mi is, keresztények – annak ellenére, hogy megemlékezünk erről a csodálatos ajándékról – csak addig jutunk el, mint azok, akik nem is hívők. Legyünk őszinték: az evangélium, Jézus Krisztus földre jövetele, megszületése és az üdvterv csodája, a kezdete, a munkája, ami történt ebben az időszakban, az nem hagyhat bennünket semlegesen, nem kezelhetjük ugyanúgy, mint bárki más.

Azon nem tudunk változtatni, hogy az emberek többsége már csak a fényfüzérekkel teleaggatott és feldíszített házban, a megannyi ajándékban és a kötelező rokonlátogatásban éli meg az ünnepet, de az már a mi felelősségünk, hogy mit mutatunk abból, amit a kereszt valójában üzen, és hogy erről minél többet és minél többen beszéljünk. Az 1 Péter 1. fejezet 18, 19. versében azt mondja az Ige: “Tudva, hogy nem veszendő dolgon ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt, hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen báránynak, Krisztusnak a vérén.” Isten ezzel azt üzeni: minden kincsnél többet ér az, amit Jézus tett értünk, a megváltáson keresztül pedig ma is kapcsolatba kerülhetünk vele.

A legfontosabb dolgok a Bibliában pofonegyszerűek. Csak mi, emberek tesszük bonyolulttá. Nem lehet eltéveszteni, de mi megpróbáljuk megmagyarázni, hogy egy kicsit odacsiszoljuk a saját kényelmes életünkhöz, mert “nehogy már nagyot kelljen változnunk”.

Közben muszlim fiatalok rohannak meg karácsonyfákat, tépkedik le a díszeket róla, rongálnak meg betlehemeket. És mi mit csinálunk? “Kiskarácsony, nagykarácsony”-t éneklünk, rohangálunk, idegeskedünk, hogy mindent beszerezzünk, kifosztjuk az üzletek polcait, rengeteg pénzt költünk teljesen felesleges dolgokra. De vajon melyikünk veszi komolyan azt az üzenetet, azt a jelképet, ami Krisztus születéséhez köthető? Miközben tudjuk, hogy a karácsony nem a karácsonyfáról szól, meg a díszről, mégis hallgatunk róla. Elnézzük, hogy lerombolják a jelképeinket, mert nyilván nem a fenyőfa lecsupaszítása a cél, hanem az evangélium üzenetének megsemmisítése.

Egyébként semmi bajuk sem lenne a kereszténységgel, ha nem lenne benne a Krisztus. Akkor nem akarnák elpusztítani. De Krisztus a szegletkő, a megütközésnek a köve. Nem tudják elviselni, mert érzik az erőt benne. Ezért veszik komolyabban a karácsonyt, mint mi, a “keresztény Európa”.

Mert a lényegi üzenetet elfelejtettük, kihagytuk, és helyette a csillogásra, a plázák kínálatára figyeltünk, és arra, hogy lehetőség szerint minél többet együnk három nap alatt. Egész évben vitatkozunk, veszekedünk, gyűlölködünk, amit az advent idején adakozással akarunk kompenzálni és ettől olyan jónak érezzük magunkat, na, és persze kötelező program ilyenkor a templomba menni, amivel le is tudjuk a keresztény életünket. Pedig fontos, hogy ne csak három nap legyen, amikor szeretettel fordulunk egymás felé, amikor időt szánunk azokra, akik fontosak nekünk. Ez csak rajtunk múlik, döntés kérdése. Amiként az Atya is megtette, amikor eldöntötte, hogy elküldi a Megváltót. Mert meg akarta újítani a szövetségét az emberrel, új alapokra helyezni a kapcsolatát, amiért igen nagy árat fizetett. Ez számomra azt üzeni: még ha áldozatot is kell hoznunk érte, mégis fontos, hogy ne veszítsük el a kapcsolatainkat. Érdemes lenne a sorok között olvasni, és tanulni az Istentől.

Ne engedd, hogy meghidegüljön a szeretet. Ne engedd, hogy bemocskolják a kereszt üzenetét, szétrombolják a család egységét, kigúnyolják a hitedet.

Maradj kapcsolatban Istennel.