Pesti Srácok

Az iráni kormány rövid időn belül a korlátozások enyhítését tervezi

Az iráni kormány rövid időn belül a korlátozások enyhítését tervezi

Iránban akár egy évig is elhúzódhat az egészségügyi vészhelyzet, ilyen hosszú ideig nem lehet zárva tartani az állami intézményeket, a bankokat és az üzleteket - jelentette ki hétfői videókonferenciáján Ali Rabiei iráni kormányszóvivő, védelmébe véve az új típusú koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások tervezett enyhítését.

Haszan Róháni iráni elnök vasárnap közleményben jelentette be: gazdasági okok miatt tervezik több korlátozás feloldását. A közlemény szerint, szombattól több tartományban - szigorú higiéniai feltételek mellett - engedélyezik néhány bolt újranyitását, Teheránban pedig ugyanerre egy héttel később, április 18-án kerülne sor. A tervek szerint, április 11-től a köztisztviselők kétharmada visszatérhetne a hivatalokba, noha egyelőre rövidített munkaidőben. A közlemény április 18-át jelölte meg továbbá az oktatási intézmények legkorábbi nyitási dátumának is.

Elképzelhető, hogy - ugyancsak április 18-tól - megnyitnának a vallási helyek is és elképzelhető, hogy nem hosszabbítanák meg a tartományok közti utazás tilalmat sem. A csoportos pénteki imák továbbra is határozatlan időre felfüggesztve maradnának, ahogy nem nyitnának egyelőre újra a stadionok és uszodák sem, amelyeket a közleményben "magas fertőzési kockázatúaknak" neveztek. Róháni leszögezte azt is, továbbra is az iráni állampolgárok egészségét tartják szem előtt, a tervezett lépéseket pedig meg fogják vitatni a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító munkacsoport következő, április 12-i ülésén.

Iránban, amely a járvány egyik góca a Közel-Keleten, eddig több mint 3700-an haltak bele a koronavírus okozta betegségbe, a Covid-19-be. Az országban az iráni egészségügyi minisztérium adatai szerint több mint 69 ezer regisztrált fertőzött van.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.