Pesti Srácok

Az MSZP-s Harangozó is jól megélt Paksból

Az MSZP-s Harangozó is jól megélt Paksból

Milliókat keresett a kormányváltás előtt a paksi atomerőműben az MSZP elnökségi tagja is. Harangozó Tamás 2012-ben még sürgette az erőmű bővítését, és úgy vélte, az több ezer magyar embernek adhat munkát – írja keddi számában a Magyar Nemzet. Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter és Józsa István mellett más baloldali politikus is gazdagodhatott a paksi atomerőmű révén - írja a napilap. A Nemzet szerint az MSZP elnökségi tagja és képviselője, Harangozó Tamás bő tizenhárom hónapig volt a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatósági tagja a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején, és ezalatt mintegy 3,3 milliós fizetést kapott a cégtől.

Bár Mesterházy Attila és a szocialisták éveken át a paksi bővítés fontosságát hangoztatták, azonban amikor 2013-ban felmerült az orosz részvétel lehetősége, élesen bírálni kezdték azt (itt jegyezzük meg, hogy a Fideszt sem lehet következetességgel vádolni); amikor pedig 2014 januárjában kiderült, hogy az orosz Roszatom fogja felépíteni az új blokkokat, teljes támadásba lendültek - írja a Magyar Nemzet. A Fidesz szerint arra kellene válaszolnia az MSZP-nek, hogy Mesterházy Attila milyen paktumot kötött a francia atomóriással a paksi bővítéssel kapcsolatban történt titkos tárgyalásán? Miért volt ott ezen a titkos találkozón Józsa István, aki közel 7 milliárd forintot kaszált az atomerőművön? Mit ígértek a franciáknak? Mesterházy Attila helyesnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc 80 millió forintot tett zsebre a szocialisták kormányzása idején az atomerőművel kötött színlelt szerződésnek köszönhetően? – teszi fel kérdéseit a kormányzó párt.

Az erőmű kommunikációs osztályán a Magyar Nemzetet arról tájékoztatták: Harangozó Tamás 2009 áprilisában és májusában havi 299 ezer, utána 2010 január végéig havi 269 ezer, végül 2010. május 10-ig havi 170 ezer forintot vehetett fel az állami irányítású cégtől. Harangozó annak ellenére kerülhetett ebbe a máskülönben komoly szakmai felkészültséget igénylő tisztségbe, hogy 2009 tavaszán még harmincéves sem volt, és önéletrajza szerint semmilyen energetikai képesítéssel nem rendelkezik. Politikai hátszele viszont már volt - írja a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MNO.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.