Pesti Srácok

Az MSZP-sek után egy SZDSZ-es tanácsadó is pottyant a Momentum Mozgalomba

Az MSZP-sek után egy SZDSZ-es tanácsadó is pottyant a Momentum Mozgalomba

Ismét egy jellegzetesen „független” tanácsadóval gyarapodott az olimpiát meghekkelő Momentum Mozgalom (MoMo) hátországa. A „csillogó szemű fiataloknak” Tóth Csaba volt SZDSZ-es tanácsadó, a liberális Republikon Intézet alapítója segít abban, hogy „meghaladják az elmúlt 27 évet”.

Momentumos körökből a 888.hu úgy értesült, Tóth Csaba, a Republikon Intézet egyik alapítója és stratégiai igazgatója „fújja a passzátszelet” a mozgalomból párttá avanzsált társaságnak. Ismeretes, Tóth Csaba elsősorban a politikai sci-fi világában utazik, ennek fényében nem túlzás azt gondolni: megtalálta zsák a foltját. Mi több, Tóth stratégiai tanácsadóként vett részt az SZDSZ 2004-es és 2006-os választási kampányának irányításában is. Az új SZDSZ-ként elhíresült, vidékieket csípőből lenéző (majd a lebukást követően iróniáról szövegelő) MoMo a múltban már több ízben tagadta, hogy leszerepelt politikusokkal vagy tanácsadókkal állnának össze. Ennek ellenére nem okozott gondot Fekete-Győr Andráséknek például az, hogy Soproni Tamást úgy választották meg alelnöknek, hogy ő 2014-ben az EGYÜTT-MSZP-PM-DK baloldali összeborulás egyik jelöltje volt az önkormányzati választásokon.

Tudományos-fantasztikus területen is ügyesen mozog a volt szadeszos Tóth Csabi; Forrás: 888.hu

A PestiSrácok.hu írta meg elsőként, hogy a MoMo egyik háttérembere az a Haris Éva, aki az MSZP választmányának volt korábban a helyettes vezetője, és aki vizesvödrös Falus Ferenc felépítésében is szerepet vállalt. Majd a Magyar Idők arról számolt be, hogy Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány egykori minisztere is ott sertepertél a MoMo háza táján. Egy szó mint száz: az egykori MSZP-s, SZDSZ-es stratégák segítsége garancia arra, hogy a fiatal párt meghaladhassa az elmúlt 27 év politikáját.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu. Vezető kép: 888.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.