Nagyapám részt vett az első világháborúban, majd a másodikban, három fiával, és mielőtt meghalt 1985-ben, még azelőtt is azt mondta: fiam, ez nem maradhat így, valaminek egyszer változnia kell – mondta a PestiSrácok.hu-nak a trianoni évfordulón adott interjújában Kelemen Levente, a székelyföldi Oklánd unitárius lelkésze, a székely-magyar összetartozást és a gyurcsányi gyalázatos december 5-i gyűlöletkampány sebeit begyógyítani hivatott Tiszteletbeli Székely Közösség megteremtője.
A székelységet Trianont követően számtalan alkalommal próbálták meg fölszámolni, eltörölni a föld színéről, majd amikor végül a román hatalom belátta, hogy a szívós határvédő népet nem lehet megtörni, Ceausescu megpróbálta asszimilálni őket, ám legnagyobb bosszúságára ez sem vezetett eredményre. Az egyik ilyen megtörhetetlen székelyt, Kelemen Leventét a tiszteletbeli székellyé választott Fábry Szabolcs nagyvázsonyi polgármester keresztelte el a magyar-magyar összetartozás Kovászemberének. Oklánd unitárius lelkésze évtizedek óta fáradhatatlanul dolgozik, hogy gyógyítsa a Trianon okozta sebet és erősítse a magyar-magyar összetartozás tudatát. Kelemen Levente sokáig kétfrontos háborút vívott, hiszen dacolt mind a román hatalommal, mind pedig a magyarországi balliberális kormányzattal. A gyászos emlékű 2004. december 5-i népszavazás során a Gyurcsány Ferenc vezette szocialisták ellenkampányának köszönhetően elbukott a határon túli magyarok kettős állampolgárságnak ügye. Kelemen Levente ezt követően – egy korábbi elgondolást továbbfejlesztve – kezdeményezte, hogy Oklándon minden évben adományozzanak Tiszteletbeli székely címet azoknak az anyaországi és határontúli magyaroknak, akik munkájukkal a kárpát-medencei magyarság összetartozását erősítették. A trianoni döntés centenáriumán a többi között arról kérdeztük Kelemen Leventét, hogy mi adott erőt a székelyeknek, hogy elviseljék az elmúlt 100 év megpróbáltatásait.
Mit tanácsol az otthoni és a kis-magyarországi barátainak, híveinek, hogyan tekintsenek a trianoni döntés századik évfordulójára?
Azt szeretném, ha minden otthoni és anyaországbeli testvérünk úgy tekintene a trianoni döntés 100. évfordulójára, mint ahogy nagyapám tekintett. Ő részt vett az első világháborúban, majd a másodikban, három fiával, és 95 évesen, mielőtt meghalt 1985-ben, még azelőtt is azt mondta: fiam, ez nem maradhat így, valaminek egyszer változnia kell. Ezt a reménységet adta át nekünk; én azt kérem, hogy ahogy ő ezt átadta nekem, próbálják meg 100 év távlatából is gyermekeik, unokáik szívébe beleírni, belevésni azt az érzést, hogy a szétszakítottságunk ellenére is mi, határon kívüliek és anyaországbeliek ÖSSZETARTOZUNK.
Mi adott erőt a székelyeknek, oklándiaknak, hogy elviseljék száz év megpróbáltatásait és megaláztatásait, és megtartsák magyarságukat?
Ha egy szóban akarnék fogalmazni akkor azt mondanám, hogy a konokságuk. Továbbá az a kisebbségi lét, amelybe kerültek , az a hatalom, amely minden áron meg akarta semmisíteni őket , s az a múltból táplálkozó hazaszeretet , amely azt mondatta velük “nem , nem soha!”
Hogyan emlékeznek vissza az oklándiak Észak-Erdély visszatérésére, Horthy bevonulására?
Az idősek, akik megélték Észak-Erdély visszacsatolását, mindig örömkönnyekkel a szemükben mesélték személyes vagy közösségi történeteiket. Nagy volt az öröm mindenki szívében, úgy élték meg, mintha a feltámadás, a megváltás időszaka jött volna el az életükbe. Azt érezték, hogy Isten igazságot szolgáltat nekik, és visszakapják mindazt, amit jogtalanul vettek el tőlük. Ez a pár éves visszacsatolás az elkövetkező időkre sok-sok biztatást, reménységet adott a székelyeknek. Emléklapokon, dugdosva is, de féltve őrizték azokat az ünnepi perceket, amelyeket akkor örökítettek meg. Egy-egy fénykép, kis díszes diadal-fenyőág vagy nyírfalombos kapu, Horthy-fénykép, a “Hiszek egyet..” tartalmazó kis emlékkártyák, bibliák, konfirmációi emléklapok emlékeztették őket arra, hogy ha csak egy kis időre is, de újra az anyaországhoz tartoztak.
Kelemen Levente Tiszteletbeli székely címeket ad át Oklándon, a fotón éppen Ferkó Dániel történész-műsorvezető kollégánknak. Fotó: Horváth Péter Gyula
A Magyarországra erőltetett békediktátum 100. évfordulóján a román politikum – fittyet hányva az erdélyi magyarság érzékenységére – úgynevezett ‘Trianon-törvényt” fogadott el, miszerint minden, Románia területén élő állampolgárnak meg kell emlékeznie a hazánkat megcsonkító, igazságtalan döntésről. Németh Zsolt, a Fidesz nemzetpolitikusa tiltakozásul a román törvény szövegét ajánlotta az erdélyi magyaroknak, miszerint ha “hangoztatni kell a száz éve történt diktátum jelentőségét”, akkor tegyenek így a magyarok és hangoztassák, hogy mit jelent számukra Trianon!
Úgy érzem, mintha az utóbbi időben a magyarok hangja is felerősödött volna. Sajnos 1989 után az erdélyi politikum egy része a kis lépések politikáját folytatta. Úgy érzem, hogy itt az idő, hogy merjük jobban kinyitni szánkat és belekiáltani a világba, a velünk együtt élő nemzet fülébe sérelmeinket, fájdalmainkat, 100 éve megígért, de soha meg nem kapott jogainkat.
A videón a PestiSrácok.hu által készített Kovászember című film látható, amely Kelemen Levente munkásságát és közösségét mutatja be. Készítette: László Petra operatőr és Csibra Tibor riporter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS