Pesti Srácok

Az ORFK arra figyelmeztet, hogy a teraszok nyitása után is érvényesek a védelmi intézkedések

Az ORFK arra figyelmeztet, hogy a teraszok nyitása után is érvényesek a védelmi intézkedések

A vendéglátóhelyek teraszainak és kerthelyiségeinek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a közmédiának adott interjújában.

Gál Kristóf elmondta: a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy továbbra is viseljen maszkot, tartsa be a távolságtartásra, és a megváltozott, 11 óráig tartó kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat. A rendőrség ezután is ellenőrizni fogja a védelmi intézkedések betartását, az arányosság elve mentén szankcionálni fogják a szabálytalankodókat, és a jövőben is érvényt szereznek a hatályos rendelkezéseknek – fűzte hozzá a szóvivő. Gál Kristóf valamennyi munkatársa nevében – a rendőrség védőszentjének, Szent Györgynek a napja alkalmából – megköszönte a honfitársak eddigi türelmét és együttműködését. Arra kért mindenkit, hogy továbbra is tanúsítsanak jogkövető magatartást, ezzel közösen megőrizve az eddig elért eredményeket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?