Pesti Srácok

Az orosz külügyminisztérium bekéretett több nyugati diplomatát

Az orosz külügyminisztérium bekéretett több nyugati diplomatát

Bekérették az orosz külügyminisztériumba kedden Németország, Svédország és Franciaország moszkvai diplomáciai képviseletének vezetőjét annak kapcsán, hogy az Európai Unió a múlt héten tiltott vegyifegyver-használat miatt korlátozó intézkedéseket vezetett be hat ember és egy szervezet ellen Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése miatt. Moszkva most válaszlépésként uniós vezetők ellen rendelt el büntetőintézkedéseket, kibővítve azok körét, akik nem léphetnek be az Oroszországi Föderáció területére.

A múlt csütörtökön jóváhagyott uniós szankciók olyan orosz tisztviselőkre vonatkoznak, akik beosztásuknál fogva közel állnak Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz. A listán szerepel Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet, ahol nyugat-európai feltételezések szerint a novicsokot kifejlesztették. A vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók összességében jelenleg tizenöt emberre és két szervezetre vonatkoznak. Az érintettek között a csütörtökön jegyzékbe vett hat ember és egy szervezet mellett négyen a Szkripal-ügyben vettek részt, öten pedig a szíriai rezsimmel állnak kapcsolatban. A listán szerepel még a Szíriai Tudományos Vizsgálati és Kutatóközpont (SSRC), a szíriai rezsimnek a vegyi fegyverek fejlesztéséért felelős fő szervezete.

Az elfogadott korlátozóintézkedések a vagyoni eszközök befagyasztása mellett tiltják a beutazást az EU területére. Ezenkívül európai magánszemélyek és uniós székhelyű vállalkozások nem bocsáthatnak pénzeszközöket a szankciós jegyzékbe vettek számára. Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója.Augusztus 20-án, miután ellenzékiekkel tárgyalt és korrupcióellenes leleplező videót forgatott Szibériában, rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt helyi és Moszkvából a helyszínre küldött szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az orosz szakemberek többször visszautasítottak. A Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. A német kormány a vizsgálati eredmények alapján úgy fogalmazott, hogy Navalnij ellen mérgezéses támadást hajtottak végre hazájában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Pool/Alekszej Nyikolszkij

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.