Kotroczó Róbert volt korábban az egyik legnagyobb magyarországi kereskedelmi televízió, az RTL Klub hírigazgatója, akit Ábrahám Róbert, egykori kollégánk összefüggésbe hozott az Odakint szörnyek járnak című sorozata megbotránkoztató ügyeivel. A szálak állítása szerint a volt tévéshez is elvezetnek, kábítószer-kereskedelem, ezzel összefüggő haláleset és orgiák is szóba kerültek. Kotroczó elmondta azonban, hogy nincs ellene semmilyen büntetőügy folyamatban és jogi lépéseket tervez az elhangzottak miatt.
A Renitens Youtube-csatornán néhány napja kellett volna megjelennie az Odakint most szörnyek járnak tényfeltáró sorozat következő részének, ez azonban meghiúsult, ugyanis bűncselekményekre gyanút adó információk (egészen pontosan kábítószer-kereskedelem gyanúja) merültek fel, ezért a rendőrség jelenleg nyomozást folytat az ügyben. Az ezzel kapcsolatos terhelő információk egy része – Ábrahám Róbert elmondása szerint – az RTL hírigazgatójával, Kotroczó Róberttel van összefüggésben -írja a Magyar Jelen. Kitértek arra is, hogy nem csak kábítószerről, hanem homoszexuális orgiákról is szó van, ahol halálesetek is történtek, de nem gyilkosság, hanem feltehetően túladagolás miatt.
A Media1 most elérte Kotroczót, hogy reagáljon a vádakra és válaszában azt írta:
Ábrahám Róbert állításával szemben nem folyik ellenem büntetőeljárás sem kábítószer-kereskedelem, sem más bűncselekmény miatt, mint ahogy az is valótlan és minden alapot nélkülöző kijelentés, hogy részt vettem olyan eseményen, ahol rejtélyes haláleset történt volna. Ábrahám Róberttel és mindazokkal szemben, akik a nevemet meghurcoló, sértő és alaptalan állításokat továbbadják minden lehetséges jogi úton fel kívánok lépni. Ennek keretében jogi képviselőmön keresztül már Ábrahám Róbert és a Magyar Jelen felé is éltem megkereséssel, mely leveleket jelen válaszomhoz tájékoztatásul mellékelem. Kotroczó Róbert.
Forrás: Magyar Jelen, Media1, fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS