Újabb részletek derültek ki a Völner Pál elleni korrupcióvádról. Polt Péter legfőbb ügyész nyilvános beadványában az áll, hogy a volt államtitkár alkalmanként 2-5 millió forint kenőpénzt vett át Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A vélhetően a nyomozati iratokhoz kapcsolódó, a 444.hu által megszerzett dokumentumok a Nemzeti Védelmi Szolgálat megfigyelésére hivatkozva részletesen leírják a kenőpénzek átvételének körülményeit. Frissítve: időközben megszólalt Völner Pál ügyvédje is, aki állítja, a kiszivárgott iratok sem bizonyítják, hogy védence kenőpénzt vett át, ráadásul Völner mentelmi jogának felfüggesztése előtti megfigyelése, követése és lehallgatása törvénytelen volt.
A csak fizetős felületen elolvasható cikk az Index hírösszefoglalója szerint felidézi: 2021. július 13-án például hárommillió forint készpénzt vett át Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium akkori államtitkára a minisztérium Nádor utcai épületénél Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől egy papírzacsokóban. A rendőrség lehallgatta telefonbeszélgetéseiket, ami szerint Schadl előzőleg felajánlotta, hogy felkeresi Völnert annak munkahelyén és átad egy „névnapi ajándékot”, és aztán elmennek valahova ebédelni is.
Ez az eset volt az utolsó, huszonegyedik alakalom, amikor az ügyészség gyanúja alapján a végrehajtói kar elnöke kenőpénzt adott át Völner Pálnak. A jegyzőkönyv szerint az első alkalom pedig 2018. május 22-én volt, épp aznap, amikor Völner Pál felesküdött Magyarország szolgálatára. A megfigyelést a Nemzeti Védelmi Szolgálat végezte az ügyben. Az általuk készített jegyzőkönyv szerint az Igazságügyi Minisztérium homlokzatán, a csomag átadásának helyszínétől 2-3 méterre egy biztonsági kamera van felszerelve, amelynek iránya pont az épület bejárata felé eső járdaszakasz, továbbá az épület sarkán is van egy térfigyelő kamera, ugyancsak 3 méterre.
Polt Péter legfőbb ügyész közismert beadványa azt írja: Völner Pál hosszú időn keresztül, afféle fizetésként milliókat fogadott el Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. A Legfőbb Ügyészség gyanúja alapján a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjenek el a Schadl által megjelölt személyek vagy cégek.
Völner Pál ügyvédje közölte a volt államtitkár álláspontját: “törvénytelen volt a megfigyelés”
A 24.hu-hoz közleményt juttatott el Völner Pál ügyvédje, Papp Gábor, melyben közölte:
A nyomozati iratok egy része alapján meggyőződése, hogy azok nem támasztják alá és nem igazolják a Völner Pállal szemben közölt gyanút. Völner határozottan és következetesen állítja, hogy Schadl Györgytől soha nem kapott pénzt. Ezt a 444.hu által közölt lehallgatási jegyzőkönyv sem cáfolja, amelyben egyébként Völner Pál neve el sem hangzik. A szerdán a sajtóban megjelent beszélgetés-töredékek a nyomozati iratokból önkényesen kiragadott és a 444.hu szerkesztősége által a saját ízlése szerint összeválogatott részletek.
Az ügyvéd nyomatékosította:
Az Országgyűlési törvény, mint sarkalatos törvény rendelkezése és ezzel összhangban a büntető jogtudomány szerint országgyűlési képviselő ellen folyó büntetőeljárásban nem értékelhető bizonyítékként az olyan leplezett eszközből származó adat, amelyet az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése előtt szereztek be, ami azt jelenti, hogy Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztése előtti megfigyelése, követése és lehallgatása törvénytelen volt.
Forrás: 444, az Index összefoglalója alapján, továbbá 24.hu ; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS