Pesti Srácok

Az új EU-s szótár szerint kerülendő az anya és az apa megnevezés

Az új EU-s szótár szerint kerülendő az anya és az apa megnevezés

Kezdetét vette az Európai Bizottság által szorgalmazott LMBTQ 2025 stratégiában lefektetett genderdogmák megvalósítása – hívta fel a figyelmet a CitizenGO. A konzervatív érdekvédelmi szervezet rámutatott: az európai vezetők és bürokraták komolyan gondolják a társadalmi és intézményi struktúrák teljes átalakítását, amelyet szemléletesen bemutat az a két dokumentum is, amelyet az Európai Parlament március 11-én fogadott el.

Az egyik ilyen – emlékeztetnek – az a határozat, amelyben a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális közösségek számára szabadságzónává minősítették az Európai Uniót, emellett pedig egy olyan dokumentumot is jóváhagytak, amelyik abban segít eligazodni a képviselőknek, hogy az LMBTQ-közösségekre nézve ezentúl melyek a kerülendő és melyek az elfogadott megszólítások az épületen belül. A szótárban leszögezik: a változatos családformák elismerésének célja érdekében kerülendő az anya és az apa szavak használata, helyette inkább a szülő és a gondozó a preferált megszólítás. A biológiai nemet a személyhez rendelt nem kifejezése váltja fel, sőt, ezentúl a nemváltoztatás szót sem lehet használni, helyette a szexuális átmenet a helyes megfogalmazás. Ezeken kívül pedig már a melegházasság sem politikailag korrekt kifejezés, ugyanis a dokumentum szerint immár az egyenlőségen alapuló házasság kifejezést illik használni helyette.

A CitizenGO hangsúlyozza: a Magyarországra nehezedő LMBTQ-nyomás egyre erősödik az Európai Unió részéről, ezért folytatni kell azt a kampányt, amelyben a szervezet az LMBTQ-gyarmatosítás és az ideológiai zsarolás azonnali befejezésére szólítja fel a bizottságot. Tavaly decemberben az Európai Bizottság LMBTQ-stratégiája ellen indított petíciót a CitizenGO – emeli ki a Magyar Nemzet. A szexuális kisebbségek esélyegyenlőségére vonatkozó tervezet többek között olyan sarkalatos témákban kíván jogi integrációt elérni, mint tagállami szintű LMBTQ-stratégiák létrehozása és megvalósítása, a genderoktatás bevezetése az iskolákban, a homoszexuális kapcsolatok jogi elismerése minden európai országban, valamint a homofóbia, mint uniós bűncselekmény bevezetése.

Válaszul a tervezetre a CitizenGO levelet küldött Ursula von der Leyennek, amelyben emlékeztette az Európai Bizottság elnökét Európa keresztény gyökereire és az Európai Unió alapítóinak a szándékaira, valamint arra kérte a biztosi testület vezetőjét és tagjait, hogy tartsák tiszteletben Magyarország szuverenitását olyan kérdésekben, mint a család, a szexualitás, az oktatás, a házasság és a biológia, és vonják vissza az LMBTQ 2025 stratégiát. A tiltakozó petíciót több mint százharmincezer ember írta alá. Az összegyűlt szignókat a konzervatív érdekvédelmi szervezet képviselői a budapesti mellett a pozsonyi, a zágrábi, a varsói, a római, a párizsi, valamint az Európai Bizottság madridi képviseletének az irodájában adták át.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.