A NATO egyik magas rangú tisztje figyelmeztette az államokat, hogy ne becsüljék alá Oroszországot. Rob Bauer admirális szerint az oroszok le tudják küzdeni a viszontagságos helyzeteket – számolt be a Sky News. Az admirális a katonai szervezet eddigi legjelentősebb átalakítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Moszkva eszkalálná a konfliktust.
Lehet, hogy nem 11 láb magasak, de biztosan nem 2 láb magasak. Soha nem szabad alábecsülnünk az oroszokat, képesek visszavágni
– fogalmazott Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának főtitkára. Az admirális szerint a NATO tervezési protokolljai jelentős felülvizsgálat előtt állnak, amelyet a jövő héten a vilniusi NATO-csúcstalálkozón fognak megvitatni a szövetség vezetői, köztük Joe Biden amerikai elnök is. A tervek között szerepel, hogy
30 napon belül 300 ezer katonát tudjanak mozgósítani és bevetni a szövetség keleti szárnyán. Jelenleg mintegy 40 ezer katona áll készenlétben Észtországtól egészen Romániáig, valamint összesen 27 hadihajó tevékenykedik a Balti- és a Földközi-tengeren, és ez a szám még emelkedni fog.
A NATO mint szervezet nem nyújtott közvetlen támogatást Ukrajnának, de hatalmas összegeket költött a határ menti tagállamok, köztük Észtország, Litvánia és Románia tömeges megerősítésére. Az új tervek szerint három zónát hoznának létre: az észak-európai és atlanti térséget, az Alpoktól északra eső zónát, valamint egy dél-európai zónát. Bauer admirális elmondta, hogy a háború kimerítette Oroszország hadseregét, de a haditengerészetét és a légierejét nem.
Oroszország szárazföldi erőinek mintegy 94 százaléka most az ukrajnai háborúban vesz részt. Általánosságban azt látjuk, hogy az oroszok óvatosak a NATO-val. Szerintem ez annak a jele, hogy nagyon-nagyon elfoglaltak
– tette hozzá. Az admirális kiemelte, hogy továbbra is komoly fenyegetésként tekintenek az oroszokra a tengeri és különösen a légi hadviselés terén. Hozzátette: “az űrben még mindig nagyon-nagyon, nagyon-nagyon erősek, nem is beszélve természetesen a nukleáris eszközökről”.
Forrás: Sky News; Fotó: MTI/EPA/Razvan Pasarica
Keljfel Kulcsi
2023-07-04 at 13:15
A kerdes az, Mi a Natonak a szukseg eset???
Hogy pl. Magyarorszag nem akar migransokat beengedni?
Orientál
2023-07-04 at 11:49
Tajvannal meg mi a nagy büdös sz@r lesz? Az biztos hogy az sem lesz óóóóócsóóóó dolog. hahaha….
Dodo
2023-07-04 at 11:29
NATO? Akkor most támadunk? Persze. Meg kell előzni, hogy a gonosz oroszok támadjanak elsőre. Világos, hogy Ukrajna már nem igazi puffer zóna.
Tara Bella magántáncos
2023-07-04 at 09:14
Milyen finom kifejezés, “keleti szárny”, mintha legalábbis egy kis madárkaról lenne szó. Egy galambrol, csőrében olajággal. Már a lelkem részeket a gyönyörtől.
De sajnos a Nyugathoz tartozunk, és semmi közünk a keleti szárny hoz?
Vagy mégis?
Vox populi
2023-07-04 at 08:11
Még élnek azok,akik a zalaegerszegi 8.Gépesitett Lövészhadosztály első lépcsős,háborús létszámra feltöltött egységében,teljes fegyverzetben bevonult 1968- ban az akkori Csehszlovákia felvidéki területére.
Ez nem volt ugyan háború,csak egy kis izelítő volt az állománynak.Senkinek nem kellene átélni ennél sokkal rosszabb helyzetet.
Tényleg béke kellene.
Z
2023-07-04 at 07:42
Volt már egyszer, hogy valaki tologatta egy büdös nagy asztalon egy büdös nagy térképen a nem létezö páncélos dandárjait, miközben a ruszkik már az odvára szórták a bombákat.
kávé rendel
2023-07-04 at 07:37
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89szak-atlanti_Szerz%C5%91d%C3%A9s_Szervezete
„Ezzel egyidőben fontossá vált az instabilabb európai országokban zajló békefenntartás is, ennek az irányelvnek az értelmében vett részt a szövetség a Jugoszlávia felbomlásakor kirobbant délszláv háborúban. 2001 szeptember 11-én először és eddig egyetlen alkalommal lépett érvénybe az 5-ös cikkely, amikor súlyos terrortámadás érte az Egyesült Államokat, és a NATO országai közösen kezdtek terrorista szervezetek elleni akciókat a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.”
Az USA és az oroszok is háborút akarnak! Az USA-nak egy nagy volumenű háború kell, amiben az oroszok, és Európa is letérdel, majd paripán bevágtatva levág mindenkit! Az oroszoknak egy hosszú, de kis intenzitású háború kell, hogy Ukrajna semmiképpen se lehessen NATO-tag, de tudjon fejlődni Oroszország, és fejleszteni! A lengyelek, meg a románok, meg még nem is sejtik, hogy ők lesznek a következő feláldozható emberanyag!
Az egyetlen bibi az USA (FED) -nek, hogy az oroszoknak van hiperszonikus (20 Mach) interkontinentális ballisztikus Szarmat rakétája, amelynek a hatótávolsága 18 ezer kilométer, és legalább 10 nukleáris robbanófej hordozására képes, amelyek mindegyike más-más célpontra irányítható. A ballisztikus hordozó rakétáról leváló robbanófejek a becsapódásig képesek irányt váltani.
Esti Kornél
2023-07-04 at 06:21
Alex Sorosék harcolnak az utolsó ukránig, Gyurcsány férje, Dobrev Klára meg harcol az utolsó Közép-Európaiig.
Hunnia
2023-07-04 at 06:18
A vak is látja, hogy a szivárvány Nyugat bukóban van. Semmi sem lesz Klaus Schwab pedofil földi Paradicsom Falanszteréből.
Baktria
2023-07-04 at 06:15
Németország, Anglia, Olaszország szankciós recesszióban, Franciaország lángokban. A BRICS arany alapú valutája leváltja a dollárt. Az oroszok elpáholják Cukorhegyiék, Sorosék ukrán seregeit. A Nyugat bukásának mértékét Kína szabályozza. Magyarország Eurázsia kapu országaként hatalmas erősödésbe kezd.
Gokhlayeh
2023-07-04 at 05:52
halacska
Mert abból lehet jól megélni. A feszültségből.
Amennyiben valami miatt mégis bekövetkezik, verheti magát, hogy lám, ő megmondta. Azt a valamit meg akár ő is előidézheti egy hamis zászlóval.
Naprózsa
2023-07-03 at 22:58
Jah. Soros, Biden korcsok magángyarmatáért haljon meg minden kelet-európai ember.
De szeretném ennek a sok rohadék elmebetegnek a torkát átvágni, hogy érezzék a szeretetünket.
S nem elég, hogy aljas férgek, még elképesztően hülyék is. Az oroszok az emberi kapacitásuk talán 4-5%-át használják ki most Ukrajnában, te világhülyéje!
halacska
2023-07-03 at 22:05
Gokhlayeh-nek: Igaz amit leírsz.
Én azt nem szeretem, ha egy kijelentésben elvarratlanul hivatkoznak valamire. Ez most a “ha” volt.
Ez a “ha” az is lehetne, hogy egy veréb elkezd dalolni, vagy beesteledik.
Valójában ez a ha egy hátsó gondolatot/szándékot rejt. Miért kell rejtelmeskedni, vagyis sugallni olyat, ami meg sem fog történni.
apro_marosan_petergabor
2023-07-03 at 22:02
Sok éve megjósoltam, hogy az egész buliból a románok fognak ismét jól kijönni.
Ukrajna ledózerolva, az Eu legatyásodva, Romnia pedig megkapja Moldovát.
Valamit tudnak az oláhok, kétségtelen ezt a tudásukat a porta(szultán) ülepének a sok évszázados nyalásával, majd a szerezték meg, majd ezt folytatták afranciákkal, ANtanttal, majd a szovjetekkel(egy ideig), de ezek szerint így lehet az országot gyarapítani – nem egyenes gerinccel.
DörrögZuldán
2023-07-03 at 20:46
A románokra azért a pillanatnál hosszabb távú stratégiát építeni a históriai tudás erős hiátusára utal.
Gokhlayeh
2023-07-03 at 20:22
halacska
Ha bekövetkezik, megtudod. De inkább ne légy arra kíváncsi,azt ne akard megtapasztalni!
Akkor a legedzettebb, legfelső parancsnokok is izzadtan, sápadtan, remegő kézzel fogják nyitogatni a borítékokat, fájlokat, dobozokat, páncélszekrényeket reménykedve, hogy téves és visszavonják, vagy legalább is a mozgósításnál több nem lesz.
halacska
2023-07-03 at 20:00
Mi az, vagy mikor van az a “ha”?
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
2023-07-03 at 19:33
Gokhlayeh2023-07-03 at 18:42
A pirozskit én is szerettem! Egészségetekre!
Gokhlayeh
2023-07-03 at 18:42
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
Egyébként az a 6XL-es fehér póló minden hadseregben elkél, ki tudja mit hoz a jövő alapon.
Ja, tegnap du. Пирожки volt a menü, hozta Tatjana, a jelenlegi szomszédasszonyunk.
sanya
2023-07-03 at 18:39
A Zusa elnökválasztásig be kell fejezni, realizálni kell a tervet
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-07-03 at 18:36
Az emberiség történetét lapozám, s végére jutottam. Mi az emberiség története? Vérfolyam, amely ködbevesző szikláirul a hajdannak ered ki, s szakadatlan foly le korunkig.
solothurn
2023-07-03 at 18:32
“Oroszország szárazföldi erőinek mintegy 94 százaléka most az ukrajnai háborúban vesz részt”.
Ajjajj! A Bauer nevű alak még káplárnak is túl hülye lenne ilyen számmisztikai tudással, nemhogy tengernagynak!
Gokhlayeh
2023-07-03 at 18:32
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
U.i.:
Bár ott már volt némi csalás. A technika egy jó része béke zárolt volt, nem vett részt a gyakorlaton. Csupán felvonultatták, hogy a minisztériumi górék lássák, még ki tudunk állítani 1, vagy 2 dandárt teljes pompájában.😂
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
2023-07-03 at 18:29
Gokhlayeh2023-07-03 at 18:19
Látod a Bazalt ’87 nekem teljesen kimaradt.
Mindenesetre a 6XL-es fehér pólónak alapfelszerelési tárgynak kell lennie nálunk.
Én mivel angolos és oroszos vagyok ráadásul katonai szaknyelvből mindkét nyelven felsőfokon, hétszentség, hogy még a halálos ágyról is behínak (úgy döntöttem, hogy népiesen fogok írni:)))), máig nem kaptam obsitot.
De lengetni még tudok – fehér zászlót…:))))))))))))))))
Biztos, hogy nem fogok egy lövést sem leadni feléjük még a levegőbe sem.
Az égvilágon semmi bajom a ruszkikkal.
Gokhlayeh
2023-07-03 at 18:19
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
Minket már nem hívnak be, max. valamilyen munkaszolgálatra.
A vodka jól hangzik.
A Bazalt ’87 azért még ott volt rendesen, teljes értékűen, nem csak eü., meg vv.
Az egyik résztvevő dandár térképeit én készítettem. 😉
nincs evolúció!
2023-07-03 at 18:05
Darwin és Hitler cimborája tévedett, nincs evolúció, nincsenek alsó és felsőbbrendű emberek, népek!
Az ember egyre hülyébb, egyre nagyobb háborúkat csinál és egyre több ember hal meg. Nem a mozgássérültek, a parasztok és a magyarok robbantanak ki világháborúkat, hanem a legfejlettebb, legegészségeseb, leggazdagabb emberek és birodalmak. Nem a törzsi emberek csinálnak világháborúkat, hanem a nagyon okos nyugatiak és a nagyon okos keletiek.
Antilibero
2023-07-03 at 18:05
Több elemző is említette, hogy fogyóban az ukránoknak a katonái.
Itt jön a képbe a kelet európaiak, akiket bevethetnek.
Mert az usa-nak győznie kell.
Ezért is nincs béke, mert nyíltan kimondták az amerikai szenátorok. Harcolnak az utolsó ukránig.
Ha kell atomháborút is előidéznek.
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
2023-07-03 at 17:58
Gokhlayeh2023-07-03 at 17:46
Ha engem behínak, előtte veszek majd egy 6XXXL-es tiszta fehér trikót/pólót.
Hogy majd jól látható legyen a szuronyom hegyén, ha gyünnek a ruszkik.
Aki akar, majd csatlakozhat hozzám.
Egyébként az egyik utolsó VSZ hadgyakorlaton (Pajzs ’84) mi már csak pár egészségügyi és vegyvédelmi szakasszal vettünk részt – végig a “hátországban” (megjegyzem, volt dolgunk, mert a sok megsérült szövetséges katonát hozzánk hozták kezelésre – utána vissza se akartak menni, mert kiváló ellátást és kaját kaptak:))))))))))))).
Harcoljon, aki akar, én inkább vodkáznék a ruszkikkal.
Antilibero
2023-07-03 at 17:55
Mert a Kelet-Európaiak feláldozhatók…
Ez egybecseng azzal a doktrinával, amelyet Soros a NATO-val dolgozott ki, miszerint a nyugat adja a technikát, a keleti tagállamok meg a “Manpower” – t, azaz a katonákat egy Oroszország elleni háborúhoz. Akikért nem kár ugyebár… Mert keletiek…
Gokhlayeh
2023-07-03 at 17:46
Mondjuk abban a 300 ezerben mi is részt fogunk venni. Előre meg lesz határozva, mely ország, mely egysége, mekkora létszámmal, hol, milyen feladatot lát el, ha mégis beélesedik a helyzet. Mint anno a VSZ-ben, csak most 180 fokkal másik irányba.
Vízöntő
2023-07-03 at 17:41
Zelenszkij veri magát, hogy ők védik Európát az oroszoktól! Hazudozik a csibész, az oroszok soha nem mondtak olyat, hogy Európát meg akarnák támadni, legfeljebb olajjal és gázzal amire viszont nagyon ki van éhezve Európa!
Európára veszélyt az USA és Ukrajna jelent!
“30 napon belül 300 ezer katonát tudjanak mozgósítani és bevetni a szövetség keleti szárnyán.”
És az oroszok mit csinálnának a 30 napon át?
Gokhlayeh
2023-07-03 at 17:36
Templar
Maradjunk a 2-2,5-szeresében.
Csak míg az orosz ha kell, megeszik kígyót, békát, amit talál, összeszedi az elhullott gabona magokat, megissza a poshadt békanyálas vizet, fosik egyet és megy tovább. A NATO baka meg ha nem kapja meg az MRE csomagját, vízszűrőt, éhen- szomjan hal. Jobb esetben hazaszalad.
Míg a NATO katona, ha pl. beszarik a gyal. harcjárművőn a gépágyú, elküldi hetekig tartó javításra, addig a ruszki rögtönöz, szerez egy helikopter rakétakonténert, felszereli rá és arat tovább.
Netta
2023-07-03 at 17:30
Megint az oroszra kenik a saját szándékaikat.
Egyelőre nem az orosz akar minket belerángatni a háborúba, hanem az USA irányításával zelenszkij.
Poszlední Mohikán
2023-07-03 at 17:22
Meg a nyugati macsós katonaságnak addig van értelme,amíg a harctérre nem kell menni.A mai ember számítógépet okostelefont használ.
Mi a szarnak lelkesedjen mikor a túlélés esélye adott ütközetben zéró?
Girolámo Jóska
2023-07-03 at 17:17
Az orosz nép katonanép.
Ez azt jelenti,hogy katonai történelmi alapokon megélik még ma is tömegek az önvédelem,a katonáskodás beléjük rögződött önmegmentő reflekszeit.
Nem megy semmire a Nátós vidékünk ilyen számdobálózással.
Az európai média most eljátszik valamit,nem hiszem,hogy ez változtat a lényegen.Mert érzelmileg az egyén és a nemzet-legyen ma bármennyire is megtámadva-,nem a kijelölt ellenségtől van megtámadva.Hanem azoktól,akik a Nátót saját céljaikra kívánják felhasználni.
Esünk-kelünk valamiben,olyan kilógó lólábnak tűnik…
Európában nincs bizalom.A ballib ugyan védi a saját bikaláncát aranyból,mi meg helyettük szégyenkezünk.
Vagy a bánat tudja mit csinálunk,de lassan “sáros”lesz itt minden.
Vox populi
2023-07-03 at 17:14
Ha a NATO-nak ilyen kretén tábornokai vannak,borítékolható a vereség.
Ennél még talán Soigu is jobb!
Kiváncsi vagyok,hogy a pizzán felnőtt nyugati plázapöcs nemzedék birná-e a lövészárok poklát.Mert az orosz,az igen!
Templar
2023-07-03 at 17:05
NATO országok lakossága meghaladja az 1 milliárdot. Ez 6-7 Oroszország.
A tagállamok hadserege együtt nagyobb, mint az orosz haderő kb 4-szer.
Csak összekaparható az a 300 ezer egy hónap alatt.
Matu
2023-07-03 at 17:00
Fogyóban az ukrán “élőerő”, hát jöhet a következő kelet-európai “lépcső”…Vajon, a lengyeleken kívül van-e olyan hibbant népség, amelyik kész örömmel hajlandó meghalni a BlackRock érdekeiért??? Persze szép, színes demokráciás és szabadságos csomagolópapírba burkolva!
Nagy Péter
2023-07-03 at 16:51
Kali Geli és bandája – Gyurcsánnyal az élen – indulhat is vonaton már holnap.. hajrá!
De miért nem németeket vagy a buti Maceonnfrancia arab bevándorlói mennek??? Ígérhetnek neki állampolgárságot hamennek harcolni!
PG
2023-07-03 at 16:50
A tervek és a valóság két különböző dolog. Az USA a 20. század eleje óta a világ leg agresszívabb országa. (Világ gazemberei egyesültek)
Persze egy kicsit alábecsülte az oroszok szárazföldi haderejét. Ugyanis nem a 94%-a vesz részt az Ukrajnai háborúban, hanem legfeljebb 15-20%-a.
A NATO pedig még ezt a 40 ezer katonát is nehezen hozta össze a keleti határain. 300 ezer katona oda telepítése inkább csak a rajz asztalon történik meg. (Persze az oroszok 300 ezer NATO katonától sem ijednének meg.)
Persze most azért legénykednek, mert tudva lévő, hogy az oroszok nem akarják még Ukrajnát sem teljes egészében elfoglalni, hanem csak a hozzájuk csatlakozott területeket akarják megvédeni. Az összes többi, csak propaganda duma, az oroszok iránti gyűlölet szítása. Ebben élen jár Joe Biden és a seggnyalója, Zelenszkij.
Ha az USA nem provokálna folyton a világon béke lehetne.
Bukohill
2023-07-03 at 16:49
“30 napon belül 300 ezer katonát tudjanak (a NATO) mozgósítani és bevetni a szövetség keleti szárnyán.”
De az oroszok eszkalálják a helyzetet.
Aha. Csakis.
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
2023-07-03 at 16:46
Menjen oda harcolni az oroszok ellen, akinek három átoperált anyja van!!!
Nekem semmi bajom a ruszkikkal.
Sőt.
mirti
2023-07-03 at 16:46
A NAGY KÉRDÉS MINEK?….KI ELLEN ?….A TÖBB EZER ÉVES KULTÚRÁJÁT, IDENTITÁSÁT VÉDŐ OROSZ FÖDERÁCIÓVAL SZEMBEN ?…TÁMADÓJELLEGGEL CSAK A NATÓ LÉP FEL!!!!….és az miért jó ?….akár több millió katonát is kiállíthat a Nato ….van ennyi hullazsák meg koporsó? Talán inkább fegyver mentesíteni kéne Európát ?
Reltih Nilats Inilossum Oam Toplop
2023-07-03 at 16:45
11 láb magas?????????????
Az 3 méter 30 centiméter, te kretén.
2 láb meg 60 centi.
Lehet hogy utóbbi méretnél a vágyait mondta ki, hogy ekkora fütyköst szeretne?
6 láb magas az átlagos 180 centis ember.
Hogy lehet valaki ekkora rettenetes nagy baromállat??????????????????????
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-07-03 at 16:43
Magyarul, Kelet-közép-európai katonákat az orosz támadás kivédésére. De biztos, hogy az oroszok támadni akarnak? Már Kissinger is megmondta anno, hogy az amerikai átlagembert sokkolja a távoli harcterekről hazahozott csillagos-sávos zászlóval borított koporsók sokasága, ezért már akkor azt javasolta, hogy a háborúkat a “helyi erőkkel” kell megvívatni az amcsi legények helyett.
fityak
2023-07-03 at 16:41
Hát megint a feltételes mód! hátha talán lehetséges de nem biztos, az Oroszok itt meg ott fogják támadni a nato országokat.. Porhintés
Csak ide ne engedjük a jenki szemétládákat. NEM KELL tASZÁR!!!!!!!!
Gokhlayeh
2023-07-03 at 16:39
“Oroszország szárazföldi erőinek mintegy 94 százaléka most az ukrajnai háborúban vesz részt.”
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Kiss Róbert Kiss Róbert
2023-07-03 at 16:30
BÉKÉBEN ÉLNI????????
AZ USÁT ALAPÍTÁSA ÓTA A FÖLD LEGNAGYOBB
GAZEMBEREINEK ÉS UTÓDAIKNAK KLÁNJAI URALJÁK,1913-ÓTA PEDIG MINDEN ALJASSÁGRA
BIANKÓ-CSEKKJÜK VAN,MÉG HIVATALOSAN A NEVÜK
IS TITKOS….TORNYOSUL A FELADAT…..
átlagpolgár
2023-07-03 at 16:22
Mennyi idióta van a világon…… Lehetne békében is élni. Jobb lenne mindenkinek.
TS
2023-07-03 at 16:18
nagyszerű, örvendezünk, csak nehogy keletre induljanak!
Ettől jobban félhetünk, mint egy orosz támadástól, azt hiszem.