Már március 15-ének reggelén magyarellenes, történelemhamisító bejegyzéseivel hangolt az Ukrán Kárpátalja (Українське Закарпаття) Facebook-oldal, amelynek a szerkesztői számára korábban sem jelentett problémát, hogy közel 50 ezer követőjüket többek közt azzal hergelje, hogy Ungvár, sőt, Huszt vára is ősi ukrán vár, a magyarok pedig puszta provokációból helyeztek ki a műemlékek magyar történelméről megemlékező táblákat. De ugyanez a közösségi oldal volt, amely érdekes módon a munkácsi Turul ledöntése előtt már a magyar szimbólumokat vette célba, mert azok állítólag birodalmi célok jelképeként állíttattak és nincs keresnivalójuk az ukrán Kárpátalján. A PestiSrácok.hu is megemlékezett róla, hogy március 15-e fontos dátum Kárpátalja történetében, 1939-ben ezen a napon vonult be ugyanis a magyar hadsereg Kárpátaljára és foglalta vissza az első bécsi döntéssel még vissza nem csatolt területeket. Bár a Magyar Királyság nem mondott le az igazságtalan békediktátummal elszakított területeiről és azok magyar lakosságáról, a terv az volt, hogy a Magyar Királyságon belül autonóm ruszin tartományt hoznak létre, a ruszinok pedig fel is esküdtek a magyar koronára. 1939. március 15-ről az Ukrán Kárpátalja oldal magyargyűlölő nacionalista szerzői egészen máshogy emlékeznek meg, és arról cikkeznek már második napja, hogyan támadta meg az agresszor magyar horda a független Kárpát-Ukrajnát. Hősként emlékeznek meg Avgusztin Volosinról, akit az ő állításuk szerint március 15-én választottak elnökké, sőt, még aznap kikiáltották a függetlenséget is. De kihirdettek egy alkotmányt, jóváhagyták az állami címert, valamint a kék-sárga zászlót – mindez ugye aközben történt, hogy a jelentős túlerőben lévő agresszor magyar katonákkal harcoltak éppen. Bródy András nevét is kisavazták az ukrán történelemből, akit azért vetettek börtönbe, mert magyarbarát politikus volt és népszavazással akarta eldönteni a hovatartozás kérését.
Jeney János térképész, Trianon-kutató szerint 1939 márciusában Kárpát-Ukrajna nemhogy független, de állam sem volt. Hogy ki volt agresszor, azt is jól mutatja az a tény, amelyet a fiatal kutató említ: Csehszlovákia – ahová Kárpátalja akkor hivatalosan tartozott – már akkor megkezdte a magyar történelmi emlékek pusztítását, amikor még csak megszállóként volt jelen. Erre az időszakra datálható a munkácsi várban álló Turul-emlékmű első ledöntése. Jeney Jánost arra kértük, kutatásai alapján foglalja össze, bizonyíthatóan mi történt 1939. március 15-én és azt követően Kárpátalján, a trianoni határokon túl. Írását változtatás nélkül közöljük.
Az első világháború fegyverszüneti egyezményeinek megkötését követően elkezdődtek a béketárgyalások. Itt a győztesek, a vesztes országok kizárásával megtárgyalták egymással, hogy milyen békét szeretnének. A békefeltételek ellehetetlenítették Magyarország gazdaságát és az új határokkal a magyarság egyharmadát a szomszédos országok uralma alá helyezték. Meglepő módon a békefeltételek tartalmaztak kisebbségvédelmi garanciákat. Kevésbé meglepően viszont ezeket az utódállamok, különösen a magyarság vonatkozásában nem tartották be. Sőt, már a területek hivatalos átadása előtt, mikor még Magyarország területén megszállóként voltak jelen, már elkezdték a magyar emlékek felszámolását. Ebben az újonnan alakult Csehszlovákia élen járt, amely a történelmi Magyarország északi részét, beleértve Kárpátalját is birtokba vette a trianoni békediktátum aláírása után.
A ledöntött, megkoszorúzott munkácsi Turul Teleki látogatásakor. A Nemzeti Filmhiradó felvételéből
A kárpátaljai ruszin autonóm tartományt is csak azt követően hozták létre 1938. október 11.-én, hogy a németek Csehszlovákiától elszakították a németlakta Szudétavidéket. Úgy gondolta az akkori csehszlovák vezetés, hogy ezzel megakadályoznak egy felkelést. Ekkor a cseh mellett a ruszin is hivatalossá vált, és a ruszin településnevek is hivatalos nevek lettek. A terület fővárosa eleinte a magyarlakta Ungvár lett, de kevesebb mint egy hónappal a tartomány létrehozása után, az első bécsi döntés nyomán 1938. november 2.-án Ungvár magyar fennhatóság alá került, így nem lehetett a tartomány fővárosa, ezért ezt áthelyezték Husztra.
Bródy András volt a ruszinok hőse, aki népe kezébe adta volna a döntést, hová akar tartozni
Huszt lakossága a korabeli etnikai térképek tanulság szerint egyharmadában volt magyar, kicsit kevesebb mint a fele ruszin, míg a maradék lakosság német volt. Míg az autonóm tartomány határai nem követték az etnikai határokat, addig az első bécsi döntést követően létrejött határ Kárpátalján megközelítette a magyar–ruszin nyelvhatárt. Természetesen érdekes dolgok itt is megfigyelhetők voltak, ugyanis például Munkács északi részén található temető csehszlovák fennhatóság alatt volt, így fordulhatott elő, hogy a gyászmenet tagjainak útlevélre volt szüksége. A ruszin autonóm tartomány miniszterelnöke Bródy András lett, aki népszavazást akart kiírni a terület hovatartozásáról. Bródyt, aki magyarbarát politikus volt, letartóztatták, mert tudták, abban az esetben, ha népszavazásra kerül a sor, a ruszinok többsége Magyarország mellett teszi le a voksát. Őt Volosin Ágost (Avgusztin Volosin) követte a miniszerelnöki székben. A kárpátaljai születésű, ruszin származású Volosin úgy tartotta, hogy a ruszin nép valójában az ukrán nép egy része, így ő a tartományt 1938 decemberében átnevezte Kárpát-Ukrajnai Autonóm Tartománnyá.
Kárpát-Ukrajna szent hadserege, vagy az inkább törvényen kívüli Szics-gárda
A csehszlovák hatóságok 1939 februárjában szabadon engedték Bródyt, aki hazatért a magyar fennhatóság alatt lévő Ungvárra, és képviselő lett a nemzetgyűlésben. Volosin már Huszton hozta létre a Szics-gárdát (Kárpáti-Szics), amely egy illegálisan működő egyesület, ugyanis Csehszlovákia törvényei tiltották a magánhadseregek létrehozását, így ezt csak polgári egyesületként tudták bejegyezni. Az ilyen egyesületek ugyanakkor nem tarthattak fegyvert. Ennek ellenére a csehszlovák hadsereg 1939 januárjában megkísérelt egy támadást Munkács ellen, amelyben feltehetőleg a Szics-gárda tagjai is részt vettek. A szervezet tagjai a magyar polgári lakosság ellen rendszeresen követtek el atrocitásokat.
A Szics-gárdát Volosin a létrehozandó Kárpát-Ukrajna hadseregének szánta, ugyanakkor alig találtak tisztet, aki a katonák kiképzését el tudta végezni. Nem segített a gárda ügyén az sem, hogy a ruszinok többsége hű volt a magyar koronához, így nem jelentkeztek az egyébként a törvényen kívül működő Szics-gárdába, amelyet a németek fegyvereztek fel. Végül 1939. március 14-én Josef Tiso vezetésével Szlovákia német támogatással kikiáltotta függetlenségét, így Kárpátalja és az akkor még létező Csehszlovákia közé egy másik állam került.
Meg sem tudták tartani a népgyűlést, ahol állítólag Volosint elnökké választották és kikiáltotta a független Kárpát-Ukrajnát
Egy nappal később Németország megszállta a megmaradt Csehszlovákiát, így az megszűnt létezni. Március 14-én este Volosin bejelentette egy rádióüzenetben Kárpát-Ukrajna függetlenségét. Ennek a helyi ruszin lakosság körében sem volt nagy támogatottsága, ugyanis már ezt megelőzően is meghiúsult egy Volosin által tervezett népgyűlés amiatt, hogy a ruszinok Bródyt nemzeti hősüknek vélték, és elfogadhatatlannak tartották, hogy Volosin Bródy ellen cselekedett. Ez a népi gyűlés soha nem történt meg, ugyanis mire megtörténhetett volna, és megválaszthatták volna Volosint, addigra a magyar honvédek elfoglalták Kárpátalját. Még március 14-én a munkácsi és ungvári helyőrségek elfoglaltak néhány falut, amely során a csehszlovák határőrséggel tűzharcba kerültek. Másnap, március 15-én hajnalban a magyar honvédek megindították a teljes támadást Kárpátalja ruszinlakta területei visszafoglalására. Bár eleinte a csehszlovák határőrséggel alakult ki tűzharc, március 16-án a magyar honvédség elfoglalta Husztot. Érdekes és abban a korban egyedülálló jelenet, amikor a magyar honvédek elérik a lengyel határt: a lengyel honvédek “Éljen a magyar hadsereg!” felirattal várták őket, majd megünnepelték a közös határ létrejöttét, és felállították a győzelem kapuját.
Győzelmi kapu. A Nemzeti Filmhiradó felvételéből
Az utolsó Szics-gárdisták visszavonulás közben benyomultak Lengyelországba, ahol a lengyelek végül szétverték a gárdát. A magyar honvédek egyértelmű erőfölényben voltak. 37 hősi halottat és 131 sebesültet jegyeztek fel a hadművelet során, míg a csehek több mint 150–200-at. A magyar veszteségek jelentős része a csehszlovák határőrséggel szembeni harcokban történt. A Szics-gárdisták között voltak lengyel állampolgárok, akiket a magyar hatóságok átadtak a lengyeleknek Vereckénél. Őket másnap mint köztörvényes bűnözőket végezték ki, ezzel is egyértelművé téve, hogy nem támogatták a Szics-gárdát.
Magyar és lengyel honvédek találkozása a közös határnál. A Nemzeti Filmhiradó felvételéből
A magyar kormány mielőbb rendezni akarta Kárpátalja helyzetét
Ennél is érdekesebb a magyar kormány azon szándéka, hogy létrehozza a ruszin autonómiát. A ruszin nép képviselői ismét megerősítették az esküjüket a Szent Koronára. A honvédség alakulatait átcsoportosították a szlovák határra. A kormány azt tervezte, hogy a frissen német segítséggel létrejött Szlovákia keleti, nagyrészt ruszinlakta részét elfoglalja, majd ezt a területet is a ruszin autonómiába integrálja. Bár német nyomásra leállították a támadást, sikerült a határt 20 km-re nyugati irányba eltolni. Magyarország már a katonai művelet előtt is rendezni akarta Kárpátalja helyzetét, de a német vezetés nem támogatta a törekvéseket, sőt, az akkori német diktátor személyesen tiltotta meg a közös lengyel–magyar határ létrehozását. A március 15-ei művelet megkezdése előtt a magyar kormány megüzente Berlinnek: akár az akaratuk ellen is végrehajtják a műveletet.
Kárpátalján eleinte katonai közigazgatást vezettek be, majd július 7-én lépett hatályba a polgári közigazgatás. Ellentétben a többi területgyarapítással, Kárpátalja ruszinlakta területe nem került be a vármegyei igazgatásba. Itt úgynevezett közigazgatási kirendeltségeket hoztak létre (röviden K. K.), amelyekben a ruszin nyelv hivatalos volt és a településnevek esetében is hivatalosak voltak a ruszin elnevezések. A magyar nevek esetében sem az 1889-es névmagyarosítás utáni, hanem az az előtti nevekhez tértek vissza, így az 1940-es helységnévtárba is ezek a nevek szerepelnek a ruszin nevek mellett.
Érdekes, hogy a ma használt ukrán településnevek és az egykoron használt cseh nevek között több az egybeesés, mint az ukrán és a ruszin nevek között, természetesen ha a megfelelő átírásokat elvégezzük. Egy ilyen példa, hogy Munkács cseh/szlovák neve Mukačevo. Ha az ukrán nevet átírjuk cseh vagy szlovák fonetika szerint latin betűkre, ugyanezt kapjuk. Ha a ruszin nevet írjuk át ugyanezen szabályok szerint akkor azt kapjuk, hogy Mukačovo. Ez számos település esetében megfigyelhető.
Volosin viszont a ruszinokat az ukránok egyik nemzetrészének tekintette. Bár valóban mindkettő cirill betűkkel ír, ha magukat a településneveket nézzük, akkor a cseh és a szlovák (ezek a nevek lényegében megegyeznek, úgyhogy csak azért nem tekinthetjük csehszlováknak, mert ilyen nyelv nem létezik) nevek közelebb állnak az ukránhoz, mint a ruszinhoz.
A Kárpát-medence északi részén élő ruszinság egyesítése volt a magyarok célja
A magyar kormány nem tartotta a ruszinokat az ukránság részének, nagy erőfeszítéseket tett a Magyar Királyságon belül a ruszinok egyesítése érdekében. A magyar honvédek nem is ütköztek komoly ellenállásba kárpátaljai bevonulásuk során. A ruszin autonómia kiterjesztésének szándéka ráadásul túlnyúlt Kárpátalján. A Kárpát-medence északi részén élő ruszinság egyesítése volt a cél egy ruszin autonóm tartományban. A teljes kárpát-medencei ruszinságot nem tudták volna egyesíteni, ugyanis a délvidéki ruszinok földrajzilag egyértelműen elkülönülnek az északi ruszinoktól.
Bár Volosint az NKVD letartóztatta, a tervét valójában a szovjet hatalom megvalósította: egy tollvonással megszüntették a ruszin nemzetet és ukránnak nyilvánították, akkor már szovjet fennhatóság alatt.
Vezető kép: Az Ukrán Kárpátalja Facebook-oldal fotómontázsa egy rajzzal a hős bocskoros kárpát-ukrán katonával
Facebook
Twitter
YouTube
RSS