Pesti Srácok

Az ukránok megint elfelejtették, hogy ők a Szovjetunió tagjai voltak

Az ukránok megint elfelejtették, hogy ők a Szovjetunió tagjai voltak

Ukrajna egy csodálatos állam. Az ukrán ősember megalapította, majd pár millió év szendergés után újra létrejött a kilencvenes évek elején, úgy hogy közben végig létezett, de nem úgy, azok az oroszok voltak. Ha olvasóink számára ez egy kicsit bonyolultnak tűnik, ne aggódjanak, Kijevben sem látják tisztábban a képet.

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy Ukrajnát azért hozták létre, hogy a románoknak legyen kin nevetniük, ha történelemhamisításról van szó. Hiszen tudjuk jól: Ukrajna több millió éves, első térképét mamutagyarra rajzolta az ukrán ősember, aki trizubbal vadászott a barlangi medvére Beregszásztól Vlagyivosztokig, ugyanakkor voltak a történelemnek olyan pillanatai, amikor az ősi, csodás és mindenek feletti ukrán nemzet egyszerűen eltűnt. Kipihenték a kék-sárga barlangrajzok pingálását és szenderegtek pár századon át.

Kijevi Rusz? Ők alapították, nem holmi vikingek, akik állammá szervezték az egymást gyilkolászó szláv alaplakosságot. Kozákok? természetesen az ukrán nemzet harcosai, kivéve persze 1848-at, mikor gonosz orosz kozákok rabolták, ölték, és erőszakolták végig hazánkat. Bandera az ukrán nemzet hőse, az első ukrán állam megalapítója! De a volinyi mészárlást az oroszok csinálták, hiszen akkor még nem is létezett Ukrajna, hova gondolsz...

Pontosan így feledkeztek meg arról is, hogy a Szovjetunió nem csak Oroszországból állt. Kár lenne áskálódni, perlekedni, hogy ki ölt meg kit, kit érdekel ma már, hogy a Szovjetunió második legnagyobb tagállama az Ukrán Szocialista Köztársaság volt. Nekik aztán semmi közük nincs az 1956-os forradalom leveréséhez, nem, azok kizárólag orosz katonák voltak. Akkor is, ha éppen az ukrán területeken állomásozó katonák voltak hozzánk a legközelebb, ezért értelemszerűen őket küldték be Magyarországra. Hazánkba, ami egyébként annak ellenére is folyamatos támogatást nyújt nekik, hogy nem állnak le sem a magyar kisebbség zaklatásával, sem pedig Magyarország inzultálásával.

PestiSracok facebook image

Most Orbán Viktor nemzeti gyásznap alkalmából megosztott bejegyzését próbálták kifigurázni a zseniális, több millió éves ukrán humorral. A miniszterelnök ugyanis megemlékezve az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséről úgy fogalmazott:

Dr. Genya is orosz az új forgatókönyv szerint

Kedves szomszédainknak ezzel az volt a problémája, hogy a miniszterelnök nem azt írta, hogy az oroszok verték le a forradalmat. Zseniális, kacagtató, ironikus. Vagyis nem, de legyen igazuk, a kormányfő valóban leírhatta volna, hogy kik verték le a szabadságharcot. Leírhatta volna, hogy a szovjet csapatok, tagjai között szép számú ukránnal, lettel, litvánnal, gagaúzzal. Így jobban tetszett volna? Vagy csakis az oroszok lehetnek gonoszak? Jó, akkor maradjunk ennél a narratívánál: aki nem írja le, hogy a '48-as szabadságharcot az osztrákok verték le, az Bécs pincsije. Esetleg a lengyel, aki jelenleg nem emlékszik meg kellőképpen a volinyi vérengzésről (csekélységek, mint csecsemők kettéfűrészelése, zsidók keresztrefeszítése), az Kijev megvett embere.

Folytathatnánk a sort, de Ukrajnát történelmi kérdésekben kérdőre vonni, olyan, mint egy csecsemőt faggatni arról, hogy milyen volt a rendszerváltás. Ha a román és szlovák történelemhamisítás a szülők ellen lázadó kamasz gyerek stiklije, akkor az ukránoké egy teletöltött pelenka, de reméljük, Kijev is megéli a kamaszkort, annak ellenére, hogy "apa" éppen most csapdossa nadrágszíjjal.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.