ukrán nacionalisták
Karácsony Gergely kimondta: háborúba küldené a magyarokat
Karácsony Gergely sosem volt a legélesebb kés a fiókban. Számtalan alkalommal döntötte már romba saját és párttársai reputációját a felelőtlen nyilatkozataival és észszerűtlen rendeleteivel. Budapest önsorsrontó polgármesterétől nem is nagyon vár túl sokat az ember, de most emelte a tétet. Ezúttal az ukrán propagandasajtónak nyilatkozott és sikeresen ráuszította az ukrajnai szélsőségeseket a teljes kárpátaljai magyarságra, kockára téve ezzel a biztonságukat. Vajon mikor ül le velünk úgy beszélgetni, mint Szergej Szidorenkóval, aki új szintre emelte a gyűlöletkeltő propaganda fogalmát?Az ukránok megint elfelejtették, hogy ők a Szovjetunió tagjai voltak
Ukrajna egy csodálatos állam. Az ukrán ősember megalapította, majd pár millió év szendergés után újra létrejött a kilencvenes évek elején, úgy hogy közben végig létezett, de nem úgy, azok az oroszok voltak. Ha olvasóink számára ez egy kicsit bonyolultnak tűnik, ne aggódjanak, Kijevben sem látják tisztábban a képet.Elon Musk is felkerülhetett az ukrán nacionalisták halállistájára
Twitteren számolt be arról egy újságíró, hogy Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója is felkerült a Mirotvorec halállistájára (magyar vonatkozása is van a hírhedt listának, korábban például Bayer Zsolt is felkerült rá). Az újságíró, aki elmondása szerint már évek óta figyelmeztet a Mirotrovec létezésére, ezt egy képernyőfotóval támasztotta alá.Pákh Imre: mindent megteszek, hogy a turulszobrot minél hamarabb visszaállítsák Munkácson
Interjút adott a munkácsi turulszobor 2008-es felállíttatását finanszírozó üzletember az emlékmű elbontása kapcsán a Magyar Nemzetnek. Pákh Imre egyértelmű provokációnak nevezte a barbár lépést, és kilátásba helyezte a jogi lépéseket is. Pákh szerint a szobor eltávolítása a munkácsi polgármester személyes felelőssége, a helyi vezetés pedig a megmaradt magyarok kitelepítését tervezi.Egy tizennégy éves kislány is felkerült az ukránok "halállistájára" (Videó)
Tizenkét évesen került fel az ukrán halállistára egy luhanszki orosz kislány, akit immár két éve Ukrajna ellenségének tart az ultranacionalista ukrán csoport. Faina Szavenkova azért került fel a Mirotvorec Ukrajna ellenségeit gyűjtő listájára, mert felszólalt a luhanszki gyerekek érdekében.Orbán Viktort is feltették az ukrán neonácik halállistájára
Sikeres volt a nemzetközi baloldal és az ukrán szélsőjobb magyarellenes hergelése. A Mirotvorec ("béketeremtő") elnevezésű szélsőséges weboldal már régóta listázza "Ukrajna ellenségeit". A listára eddig felkerült a kárpátaljai magyarság több képviselője, de még Gerhard Schröder volt német kancellár is, most pedig a magyar kormányfőt nyilvánították ellenségnek. Felmerül a kérdés, hogy miért nem sikerült eddig betiltani az oldalt a hatóságoknak, illetve ezt tekintik-e a megfelelő köszönetnek a hazánk által nyújtott humanitárius segítségek után?Kijevben náci tömeggyilkosnak állítanak emlékjelet
Az ukrajnai zsidó közösség nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Németország ukrajnai külképviselete az ukrajnai Holokauszt Központtal és Kijev városi vezetésével közösen egy náci kollaboráns és zsidók tömegmészárlásában részt vett személynek akar emlékjelet állítani.Ukrajna, ahol mindent szabad, főként befogni a szánkat
Szombaton lépett érvénybe az ukrán parlament által elfogadott nyelvtörvény 30. cikkelye, amelynek értelmében nem egyszerűen korlátozzák, hanem ellehetetlenítik a nemzetiségi nyelvhasználatot. A magyar iskolák a négy elemi osztály után csak az államnyelven oktathatnak, a boltokban, kávézókban csak ukránul beszélhetünk és csak ezen a nyelven szolgálhatnak ki minket. Ukrajna Európába tart – szól a hangzatos lózung, és az EB legutóbbi, Minority SafePack-re vonatkozó vétója kapcsán ez már nem is akkora paradoxon. Hofival élve: szabad ország, szabad befogni a pofád.Az EP elnökéhez fordult a Fidesz a kárpátaljai képviselő megfenyegetése miatt
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja levélben fordult a testület elnökéhez, David Sassolihoz, amiatt, hogy Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő felkerült az "Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec – Béketeremtő – ukrán nacionalista szervezet honlapjára.Ajánljuk még