Pesti Srácok

Az uniós bíróság szerint is visszaélt monopóliumával a Google

Az uniós bíróság szerint is visszaélt monopóliumával a Google

A Gazdasági Versenyhivatal közleménye szerint az Európai Törvényszék helybenhagyta az Európai Bizottság a Google-re kiszabott, 2,42 milliárd eurós versenyfelügyeleti bírságát, egyúttal kimondta: a cég visszaélt erőfölényével.

Az Európai Bizottság 2017 nyarán rótta ki a bírságot a Google-re; a vállalat jogorvoslattal élt a határozattal szemben, amelyet most elutasítottak. A feltárt jogsértés az Európai Gazdasági Térség 13 országát érintette, Magyarország nem volt köztük. Az amerikai cégnél folytatott vizsgálat feltárta, hogy a termékkeresések eredményei figyelemfelkeltőbb módon jelentek meg az oldalon, ha a Google saját szolgáltatásából származtak. A vállalat tehát jogsértő módon biztosított előnyt saját árösszehasonlító szolgáltatásának a versenytársakéval szemben. A cég ezzel akadályozta a fogyasztókért folyó valódi versenyt az árösszehasonlító szolgáltatások között.

A GVH megjegyezte, hogy a döntés megerősítőleg hathat a hazai versenyhatósági vizsgálatokra is. A magyar versenyhatóság jelenleg hasonló vizsgálatot folytat annak feltárására, hogy a Google keresőjében dalcímekre megjelenő dalszövegkártya alkalmazásával a kaliforniai cég versenyjogot sértő módon részesíti-e előnyben saját szolgáltatását.

A magyar versenyhatóság az Európai Bizottsághoz hasonlóan különös figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások magatartásainak vizsgálatára. A GVH a Google számára korábban már írt elő kötelezettségeket az Allo chatkliens kapcsán, és jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását – emlékeztettek a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Trendy Designe

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.