
Joe Biden tanácsadója óva intette a georgiai elnököt attól, hogy segítsen Oroszországnak a szankciók megkerülésében, ezen felül arról is “meggyőzte” szövetségesét, hogy ellenezze a külföldről finanszírozott civil szervezetek nyilvántartásba vételét és megbélyegzését. Miután Szalome Zurabisvili elnök megkapta az eligazítást, egyetérthettek már abban is, hogy támogatják azokat a reformokat, amelyek az ország euroatlanti integrációját elősegítik a közeljövőben.
Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó azt tanácsolta Szalome Zurabisvili grúz elnöknek, hogy országának nem lenne szerencsés részt vennie abban, hogy Oroszországnak segítsen megkerülni a nyugat által elfogadott szankciókat – áll a Fehér Ház sajtószolgálatának közleményében. A figyelmeztetésre azért volt szükség, mert noha a nyugat állítja, hogy a szankciók működnek és Oroszország gazdasága nemsokára letérdel, a posztszovjet térség államain, valamint Törökországon keresztül könnyedén hozzájutnak minden embargózott termékhez. Ugyanezen az államokon, továbbá Kínán és Indián keresztül pedig átcímkézett szénhidrogéneket értékesítenek a világ minden táján.
A felek a találkozón “megvitatták annak szükségességét, hogy Oroszország továbbra is teljes mértékben megérezze az Egyesült Államok és szövetségesei által bevezetett szankciók, export-ellenőrzések és egyéb gazdasági korlátozások gazdasági következményeit”. Sullivan hangsúlyozta, hogy Georgiának el kell kerülnie, hogy a kijátszás útjára lépjen. Sullivan és Zurabisvili megvitatta a közelmúltbeli georgiai fejleményeket, hangsúlyozva országaik közös érdeklődését Grúzia euroatlanti integrációja iránt. Arról beszéltek, hogy Zurabisvili elnök egységes és inkluzív megközelítést támogat azon reformok megvalósítása érdekében, amelyek Grúzia európai uniós tagjelöltségének előmozdításához szükségesek – közölte a Fehér Ház sajtószolgálata, amely egyre nyíltabban felvállalja, hogy nem a Bizottság, hanem Washington irányítja az öreg kontinenst. Gyakorlatilag a Biden-adminisztráció dönt egy-egy európai ország tagjelöltségéről. Megvitatták közös aggodalmukat a külföldről támogatott civil szervezetek (NGO-k) nyilvántartásba vételével és a megbélyegzésüket célzó jogszabály-tervezetekkel kapcsolatban is,
ami akadályozhatja a közösségek fejlesztésén dolgozó nem kormányzati szervezetek százainak fontos munkáját.
Ez azért volt most nagyon fontos, mert a georgiai parlamentben nemrég visszavonták a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslatot, amely Tbilisziben tüntetéshullámot váltott ki. A kormányzó Georgiai Álom párt kezdeményezésére első olvasatban megszavazott törvény előírta volna, hogy minden, a működési költségének több mint 20 százalékát külföldről szerző szervezet “külföldi ügynökként” regisztráltassa magát, ellenkező esetben súlyos bírsággal sújtották volna.
Jól látható: az USA mostanában belehúzott a fenyegetőzésbe és az ehhez hasonló “konstruktív” javaslatokba. A napokban David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a héten Washingtonba utazott, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterével, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának magas rangú tisztviselőivel és az Amerikai Egyesült Államok szenátusának kétpárti vezetésével konzultáljon az amerikai-magyar kapcsolatok jelenlegi helyzetéről.
Magyarország fontos pillanathoz érkezett a jövőjét illetően
– jelentette ki a nagykövet.
Miközben Oroszország indokolatlan háborúja dúl a szomszédban, eljött az ideje annak, hogy Magyarország és transzatlanti szövetségesei és partnerei között szorosabb kapcsolat alakuljon ki
– mondta ezt annak ellenére, hogy ideológiai megfontolásokból rendszeresen támadják Magyarországot.
Forrás: TASZSZ; Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze
kanigunda
2023-03-14 at 11:36
moliere 2023-03-13 at 02:11
Pontos diagnózis. Mindenesetre az amúgy történelmileg hagyományosan oroszbarát Bulgária már
csinált is pár vargabetűt mostanság (“hazafias kormányzat”) és Romániában sem becstelenítik a
demokratikus múzsát pedig Patyomkin autópályák épülnek (illetve nem) no meg katonai kerozint
lopnak nagy tételben. Ott ez vahogy mégsem problema.
A törököknék plussz a nagy vallási öntudatra ébredés is egy kockázati tényező Európa szempontjából.
Szóval a lengyelek úgy gondolják, hogy ha a NATO-ban nagyot domborítanak akkor a ZÉJÚ békén hagyja
őket. No ez nem jött be eddig. Megint fejjel előre, ezerrel a betonfalnak.
vitéz dr. gróf Kalányos Rikkárdó Kevin Dzsennifer Dzsonni Leonszió
2023-03-13 at 16:58
Miafaszé’ “Georgia’-zunk itt????????????
A ‘Grúzia’ elnevezés honosodott meg nálunk és az égvilágon semmilyen pejoratív csengése nincs ennek az elnevezésnek a magyar nyelvterületen.
Azért, mert a grúzoknak elment az eszük, és felvették egy USA-tagállam nevét, még nekünk nem kék itt meghüjülni (sic! – én meg ezentúl lesza-rom az ‘ly’-os ‘j’-ét…:)))))))))))))))
Ja, és holnaptól kéretik a finneket suomi-zni, a svédeket, sverige-zni, a németeket deutsch-ozni és így tovább.
moliere
2023-03-13 at 02:11
NEm mindig tudja megmondani az usa, hogy ki legyen eu tag. Románia és Bulgária sosem lett volna eu tag, ha nem akarja az usa. De beerőltette őket, mert létkérdés volt neki, hogy románia a legfőbb európai támaszpontja legyen, Fekete-tenger, Balkán, exszovjet térség, Kárpát-medence, Duna egy csapásra! Bulgária meg azért volt fontos, mert ha a nyomorukban még a végén nem lesznek kisegítve egy kicsit Európából, akkor még a végén orosz támaszpontok nyíltak volna náluk.
De például Törökországot, amit szintén szerettek volna betolni az euba, azt a németek, hollandok, osztrákok nem engedték. Mert már így is a teherbíró képességük határán vannak társadalmilag. A törökök nem “annyira” terhelik a kasszát, mint inkább a közéletet. Aktívak, nulla beilleszkedés, szeparált már-már rasszista megközelítés, saját gazdasági környezet, szinte teljesen ellenállók, nagyon látványosan invazívak.
Főleg az osztrákok fostak be. Úgyhogy az nem ment át ,és ebből nagyon sok probléma van a mai napig. Egyébként valószínűleg attól is fostak a német cégek, hogy a törököknek kifizetett német pénz, és francia és stb., úgy megy ki fejlesztésre, hogy abból egy kanyi vas nem csurog vissza német cégeknek. Szóval azt csinálnák, amit részben mi és a lengyelek is már csinálunk, és ami miatt áll is a bál. Hotyh mehr a rhebellisch khutja matyhar ésch a büdösch lendjell schajáth zeegeketh alapitwa meglophni minketh, übermenscheket?!!! Az embher a khezét njújthja ezeck meg még el is merik fogadni? Hallathlann! Még majdh a koßosch thörökh kell tschak ide.
Édi
2023-03-12 at 13:06
És mit szól a csatlakozáshoz az EU?
K
2023-03-12 at 08:21
Az USA csápjai terjeszkednek, és a világuralmát ki akarja terjeszteni Georgiára is.
Ha Georgiának esze van, akkor nem ijednek meg az USA fenyegetésétől…..
halacska
2023-03-12 at 07:12
Grúzok esze ne menjen el! Nyugatra…
Hajrá grúzok!
Valika
2023-03-11 at 21:57
Magyarországot is megfenyegette. Azt mondták, hogy fel is út, meg le is út, ha nem állunk be a sorba. Na meg ugye itt köröznek az amcsi bombázók a fejünk fölött. Csak azt nem értem, hogy miért nem lőtték le. ? Fordított helyzetben az amcsi megteszi. Ő az agresszor.
Logikus
2023-03-11 at 20:39
A napnál világosabb, hogy az USA nemcsak a világ csendőreként, hanem a világ terroristájaként is fellép egy személyben. Vajon milyen alapon?
gb
2023-03-11 at 18:04
Fenyegesse as ku* anyját az a nyomorék Biden és bandája, Magyarországról azonban el a kézzel! Mégis milyen stílus az, hogy megfenyegetnek egy szövetségest, mert az nem hajlandó eltűrni azt, hogy az USA irányítsa őt, ahogy azt sem, hogy beleráncigálja egy olyan háborúba, amibe nem is köteles belépnie?
Az EU-nak függetlenednie kéne az USA-tól, és ennek legfőbb feltétele az erős nemzetállamok, akik közösen képviselik az érdekeiket akár az USA-val szemben is. Az EZ államoknak határozottan ki kéne mondaniuk, hogy ők nem az USA gyarmatai, hanem a szövetségesei, akiknek éppen annyi joguk van a NATO-ban és a világban, mint a nagy szövetségesnek, akinek — bármilyen szövetséges is — nem tehet meg mindent, pl. nem hallgathatja le Németország kancellárjának a beszélgetését, nem robbanthat fel csővezetékeket, és nem dönthet arról, hogy milyen országokat veszünk fel az EU-ban, és milyeneket nem.
Tudományos libsizmus
2023-03-11 at 14:20
Grúziában is kezdik már megint?
Most ezzel párhuzamosan épp Izraelben próbálnak Majdant csinálni.
Mondjuk ezért sem egészen érthető az egykori jobbikos szcénére jellemző zsidófóbia. Az egy másik kérdés, hogy mára átmentek büdöskommunistába, megőrizve közben maguknak a zsidófóbiát.
Hiába zsidó Soros, pont olyan megdöntendő kormánynak tartja Izrael kormányát is mint bárki másét, ha az nem szopja le Soros faszát. Vagy a hülyegyerek fiáét.
TalEle
2023-03-11 at 13:20
Ha valaki veszélyezteti a világ békéjét, agresszív és erőszakos az pont az USA/NATO! Az ukrajnai háborúban Oroszország védelmezi a Föld országainak józanabb és nagyobb részét a nyugati pénzügyi „háttérhatalom” által erőszakosan terjesztett – XXI. századi ordas eszmével – az aljas, „nyílt társadalom” eszméjével szemben!…
Orientál
2023-03-11 at 13:03
USA diktátor hatalmon lévő áldemokratái más országokat tiltanak el az eu-s csatlakozástól hogyha nem viselkednek ökrök módjára , USA meg balliberális zöld diktátorként Jupiter szerepében diktál ,pedig USA nem eu-s tagország. Érthető hogy a német kormányfő és von der Leyen eu-s nyaloncok minek(?) jártak ,,Soroséknál” a diktátor kommunista fasiszta elvtársaiknál. – Biden egy nagyon beteg memória zavaros ember ,nem ő politizál ,mögötte Sorosék rengeteg csicska elvtársaik teljesítik tehát közvetítik Sorosék genderi eu-s … parancsaikat hazaáruló eu-s és többi balliberális zöld politikus elvtársaiknak.
Lacus
2023-03-11 at 12:55
@ Rakovszky Istvan igen valahogy így, de ahhoz egy nem mindenkinek megfelelni akaró kormány bátor kellene. Egyenlőre nálunk engedélyezett a prájd de a gyerekeinket nem adjuk, soros egyeteme működik ahogy gyurcsány is, de Budaházyt még visszavitték a börtönbe. Tiltakozunk valami ellen de mégis megszavazzuk és úgy akarunk békét, hogy előre biztosítjuk vétó helyett annak a pufferzónának a megszüntetését, ami ha a törökök nem lesznek észnél elvezethet a v.háború kirobbantásához. Én azért még bízom azon emberek józanságában elqrvulásmentes döntésében akik szavazni fognak.
Rakovszky Istvan
2023-03-11 at 12:00
A POLITIKAI ügyekban dolgoző,üzétkedő NGO-nak új nevet kell adni: PNGO!!
Ha a PNGOk külföldi pénzbő akarják egy ország rendjét felforgatni, a kormányát megbuktatni, akkor azokat be kell tiltani, a munkatársait hazaárulásért meg kell fosztani az állampolgárságuktól és az antarktiszra száműzni!!
Ha pedig akármilyen idegen állam ezt kifogásolja, akkor azt ellenséges állammá kell nyilvánítani és a köbetségétől meg ell vonni a diplomáciai státuszt és vdelmet!
Matu
2023-03-11 at 11:46
Tessék??? Az USA mondja meg, hogy ki lehet EU-s tag??? Azért ez már nagyon úgy fest, hogy az EU az USA gyarmata lett!
Nahát
2023-03-11 at 10:54
Grúzia is dugdossa befelé a fejét a hurokba. Hát… Ők tudják…
Lacus
2023-03-11 at 10:29
Egyre jobban kimutatja foga fehérjét a fékevesztett terroristák országa! A vélhetően róluk mintázott csak éppen a jó szerepébe bújtatott Star Wars rohamosztagai, de az újabb Avatarban is a más kultúrákra támadó, a vastag dohányért intelligens állatokat elpusztító fegyvereseket nyugadtan nevezhetjük U.S.Army hadtestének, csak csicskásai révén az olcsóbb megoldást választva más katonájával más országokban pusztít saját érdekei szerint. Most Georgiát fenyegeti a soros féle bűzölgő Jabba. Viszont a halálcsillagot ahogy a filmben úgy a valóságban is van aki el tudja pusztítani, talán azért is akarják az oroszokat totálisan megsemmisíteni egyenlőre közvetetten.
Ungarn über alles
2023-03-11 at 10:28
Tradicionista
10:00
előbb atombombadírokkal tisztára kell seperni a keleti partját
Ungarn über alles !
2023-03-11 at 10:26
ez se semmi :
márhogy az Usák állatkert felvételi-bizottságosdit játszik az EU-ban
(köp-köd-lexar)
TS
2023-03-11 at 10:11
Azt a kis országot is fenyegeti, amelyik nem is “szövetségese”, mint mi? Nálunk is bezengte a puccsot Pressmann.
lyukas zokni
2023-03-11 at 10:05
ukrajna jó példa lesz ezeknek is, ha az usa seggét nyalják, jönnek az orosz tankok.
Tradicionista
2023-03-11 at 10:00
Mikor tűnik el Föld színéről ez a gazemberek által vezetett ország? ( Amerika)