Pesti Srácok

Az USA vétózott, így nem lesz önálló állama a palesztinoknak

Az USA vétózott, így nem lesz önálló állama a palesztinoknak

Az Egyesült Államok vétójával az ENSZ Biztonsági Tanács elutasította a palesztin államiság megadását csütörtökön. Az izraeli külügyminiszter üdvözölte a döntést, mert a palesztin állam elismerésének javaslata a zsidók ellen a holokauszt óta elkövetett legsúlyosabb mészárlás elkövetése után hat hónappal, a terrorizmus megjutalmazását jelentette szerinte.

A New York-i szavazáson az amerikai vétó mellett két tagállam tartózkodott, így a szavazás eredménye 12 igen és 1 nem szavazat volt. Az amerikai álláspont alapján a palesztin államiságnak Izrael és a palesztinok közötti tárgyalásokon kell kialakulnia. Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője még a voksolást megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok világos és következetes ebben a kérdésben, az ENSZ-en belüli lépést pedig túlságosan elsietettnek tartja, ami a legjobb szándék mellett sem hozhat államiságot a palesztin emberek számára. Megállapította azt is: abban sem volt egyhangúság, hogy a kérelmező, azaz a Palesztin Hatóság megfelel-e az ENSZ tagállami feltételeknek.

Zijád Abu-Amr, a palesztinok különleges ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács ülésén értetlenségét fejezte ki azzal az érvvel kapcsolatban, hogy Palesztina önálló államként való elismerése, és a teljes jogú ENSZ-tagság megadása káros lenne az izraeliek és palesztinok közötti béke kilátásaira nézve.

Jiszráel Kac, Izrael külügyminisztere elismerését fejezte ki az Egyesült Államok felé a vétó miatt, és szégyenteljesnek nevezte magát a javaslatot is. A kormánytag a közösségi médiában tett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a palesztin állam elismerésének javaslata a zsidók ellen a holokauszt óta elkövetett legsúlyosabb mészárlás elkövetése után hat hónappal a terrorizmus megjutalmazását jelentette.

PestiSracok facebook image

A szavazást megelőzően a Biztonsági Tanácsban miniszteri vitát tartottak arról, hogy a jelenlegi megfigyelői státuszból teljes tagállami státusz, és az államiság elismerése indokolt-e a palesztinok számára.

Az önálló palesztin állam elismerését Mahmúd Abbász, a Palesztin hatóság vezetője 2011-ben hivatalosan kérte az ENSZ-től. A kérdés akkor nem került szavazásra, mert a palesztin fél nem tudta felmutatni kérelméhez a Biztonsági Tanács 15 tagjából minimum 9-nek a támogatását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Armin Durgut

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.