Pesti Srácok

Az UTE futballszurkolói a Deák téri késelés áldozatai

Az UTE futballszurkolói a Deák téri késelés áldozatai

Az UTE futballszurkolói csoportjához tartoztak azok a fiatalok, akik gyilkosság áldozatai lettek a napokban a Deák téren – tudta meg a Magyar Nemzet. Az újpesti ultrák körében ezért óriási a felháborodás a közösségi oldalakon, de a rendőrség kezeli a helyzetet. Úgy tudjuk, a szurkolók megemlékezést is terveznek az áldozatoknak.

A lap értesülései szerint, bár korábban a verekedésben érintettek között voltak olyanok, akik ellen büntetőeljárás indult drogfogyasztás miatt, a rendőrség azt állapította meg, hogy a kettős emberölés nyomozása során sem a gyanúsítottak, sem a tanúk vérében nem találtak kábítószer fogyasztására utaló nyomokat. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat szerint az áldozatok sem fogyasztottak kábítószert, ellenben a véralkoholszint az ügy összes szereplőjénél elérte a közepes részegség szintjét.

Mint ismert, tíz percen belül elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki késével halálra sebzett egy 16 és egy 21 éves fiatalembert Budapest belvárosában. A rendőrség több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítja a tettest, aki tegnapelőtt ünnepelte a 18. születésnapját, a velük párhuzamosan, egy kerthelyiségben szórakozó társaság pedig a fiatalabb áldozatot köszöntötte.

Május 22-én hajnali 3 óra 40 perckor több bejelentés is érkezett taxisoktól, zárás előtt álló szórakozóhelyek személyzetétől és lakóktól, hogy az Erzsébet téren egy tízfős csoport verekszik. A járőrök öt percen belül a helyszínen voltak, ahonnan a verekedők a rendőrautók szirénáit meghallva elfutottak. Két férfit találtak a földön, mindkettő több szúrt sebből vérzett, a rendőrök megpróbálkoztak az áldozatok újraélesztésével, amelyet az időközben a helyszínre érkező mentők átvettek, de már nekik sem sikerült az életmentés. Állításuk szerint a sértettek olyan sérüléseket szenvedtek, hogy azonnali műtéttel sem lehetett volna megmenteni őket az óriási vérveszteség miatt.

PestiSracok facebook image

A rendőrök a tanúktól kapott személyleírások alapján elkezdték keresni a környéken a 16–23 éves férfiakból álló verekedő társaság tagjait; tíz percen belül mindenkit sikerült megtalálniuk. A környék térfigyelő kameráinak felvételei alapján megállapították, ki lehetett az, aki mindkét áldozatot leszúrta, majd a 18 éves férfit elfogták. A gyanúsított beismerte tettét. Elmondta: a kést futás közben eldobta, azt a Paulay Ede utcában egy autó alatt meg is találták a helyszínelők.

A nyomozás jelenlegi állása szerint két társaság tagjai szólalkoztak össze. Még nem tisztázott, mi volt a vitát, majd a verekedést kiváltó ok; az biztos, hogy a születésnapját ünneplő gyanúsított már korábban mutogatta a kését. A gyanúsított baráti köréből még két fiatal férfit felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság gyanújával vettek őrizetbe. A térfigyelő kamerák képeinek elemzése során kiderült: többször, súlyos sérülés okozására alkalmas módon bántalmazták a már megszúrt, földön fekvő, vérző sérülteket, ezért testi sértés miatt is eljárás indulhat ellenük.

A rendőrök kihallgatták a két sértetthez tartozó másik társaság tagjait és három lányt is, akik megpróbálták szétválasztani a verekedőket. Az összetűzésben részt vevő tíz fiatal közül csak egynek nem volt rendőrségi múltja; a többiek verekedés, garázdaság, rongálás és kábítószerrel kapcsolatos ügyek miatt korábban is álltak eljárás alatt. Több fiatal szociális háttere következtében korán kriminalizálódott, magatartási problémáik miatt intézeti nevelés alatt álltak. A mostani ügyben elvégzett toxikológiai vizsgálatok szerint senki nem fogyasztott a verekedés előtt sem drogot, sem új pszichoaktív anyagot. Az elkövető akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.