Nemcsak Magyarország, de a világ legszürreálisabb közgyűlését tartották meg Óbudán. A kerület polgármestere ugyanis a fogdából hívta össze az alakuló közgyűlést, majd beszédében kijelentette, hogy ő politikai fogoly (akiknek egyúttal szabadon engedését is követelte), de közben szabad állampolgár is. Igen, így lett ő a kalóriaszegény Navalnij, abban is legalább ennyi logika van. Nézzük a hányattatott sorsú városrész első emberének kálváriáját, meg azokat, akik még mindig próbálkoznak, hogy megmentsék Óbudát.
Kezdjük a dolgot az elején, vagyis tekerjük vissza a szalagot augusztus közepéig. Amint arról akkor beszámoltunk, 14-én, a kora reggeli órákban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai és a felkérésükre velük tartó szervek megszállták Óbuda-Békásmegyer önkormányzatát. A nyomozó főügyészség által szervezett, több helyszínt érintő, összehangolt akcióban közel ötven hivatalos személy vett részt, abban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is közreműködött.
A hatóságok nem először tettek látogatást a III. kerületi önkormányzatnál, hiszen korábban márciusban és júniusban is tartottak ott kutatást, valamint gyanúsítások is történtek.
Akkor azonban az iratlefoglalások mellett igazi nagyhalért jöttek az ügyészek: otthonából vitték el Kiss Lászlót, a Demokratikus Koalíció polgármesterét, akit bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az alpolgármestert, Czeglédy Gergőt. Mára mindketten letartóztatásban vannak, Kisst tizennyolcmilliós, Czeglédyt százmilliós korrupcióval gyanúsítják.
A börtön ablakába…
Igaán szürreálisra azonban most váltottak a dolgok, mikor is eljött a kerületi alakuló közgyűlés napja. Kiss azonban (lévén a közügyektől még nem tiltották el) kitalálta, hogy élve az internet által nyújtott szabadságával így is leteszi az esküt, és levezényli a közgyűlést (hogy hogyan juttatta be a fogdába a laptopot, abba inkább ne gondoljunk bele).
Az őrizetes polgármester egy lelet is írt a közgyűléshez, ami annyira zavaros, hogy kénytelenek vagyunk szó szerint idézni, mielőtt elemezni kezdenénk:
A Magyar Köztársaság szabad polgáraként esküszöm, hogy minden tettemmel a jelenlegi diktatórikus politikai hatalom lebontásán dolgozom, hogy Hazánk mihamarabb újra szabad választásokon választhasson legitim kormányt.”
Azzal folytatta, hogy oligarchákkal nem alkuszik ezek után sem, illetve hogy elutasítja „az állami intézményesített keresztényüldözést”, és szolidaritást vállal Iványi Gáborral, és „más politikai okból üldözött keresztényekkel.”
Önmagát politikai bebörtönzöttként határozza meg, és követeli valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását, a politikai perek előkészítésének befejezését, különösen az Iványi Gáborék elleni eljárásokat.
Még egyszer: leírta, hogy szabad polgárként áll ki a szabadság és az esélyegyenlőség érdekei mellett, elutasítja „a jelenlegi emberellenes rendszer uszító politikáját és esküszöm, hogy mindent megteszek a kormányváltásért. Csak, hogy kiemeljük: Kiss egyszerre hivatkozik magára “szabad állampolgárként” és “politikai fogolyként”. A képzavar még a 444-nek is feltűnt, nem hogy nekünk. Ennek a logikának az alapján tehát a korrupciós botrány miatt hűvösre tett Kiss még ezzel a termettel is lehet a zsírszegény Alekszej Navalnij. Esetleg transz-szabad…hagyjuk is…
És lássuk inkább a közgyűlést
Kiss végül nem jelent meg, csak a fenti levelét tolmácsolta a nevében a korelnök, Ujfalvi István, aki azt állította a polgármester a fogdában letette az esküt is. Időközben a nyitott ablakon halkan beszűrődött a Börtön ablakában kezdetű dal, csak azért, hogy a helyzet szürrealitását még inkább kihangsúlyozzák.
A közgyűlés valóban történelmi, ahogyan Puskás Péter is megjegyezte. A fideszes képviselő egyúttal kijelentette azt is, hogy a frakciója nem vesz részt az alpolgármesterek megválasztásában. A frakcióvezető arról beszélt, hogy a lakók szerinte azt tapasztalják, a kerületben megállt a munka, fontos döntések az utóbbi időben nem születtek. A következő hetekben azt fogják monitorozni, hogy az alpolgármesterek végzik-e a munkájukat, amennyiben nem, akkor kezdeményezni fogják a leváltásukat.
Bús Balázs a kerület korábbi polgármestere szerint egyetlen megoldás van Óbuda jelenlegi helyzetére: a testületnek fel kell oszlatnia magát.
Az októberi alakuló ülésen az új testületnek fel kell oszlatnia önmagát és új, tiszta választásokat kell kiírni
– írta Bús. A Telex szerint Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelölt, fővárosi képviselő is új választást írna ki Óbudán. Ő szóvá tette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester az ügyben semmit nem nyilatkozott, pedig az ő fővárosi listáján szerepelt Kiss László. Vitézy arra kérte a főpolgármestert, hogy tisztázza, még mindig támogatja-e a korrupciós ügybe keveredett óbudai polgármestert. És ha nem, akkor egyetért-e azzal, hogy Kiss Lászlónak le kell mondania, és új választást kell kiírni Óbudán.
Kell a pénz lóvéra
A dolog pikantériája továbbá az is, hogy Kiss természetesen úgy gondolja, hogy őt a sitten is megilleti az intézménye. Ahogyan arról ITT beszámoltunk, a polgármester ugyanis megszavaztatna magának az új testülettel havi bruttó 1 millió 300 ezer forint illetményt és bruttó 195 ezer forint költségtérítést. Hát igen…a börtönbüfében drága a kávé és a dohány…
Forrás: 444, Telex; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Tudományos libsizmus
2024-10-07 at 15:03
Az úgynevezett “demokrácia” azért szar rendszer, mert nem képes kivédeni a vele visszaélő simlis sumák csirkefogókat.
Lásd: olasz fa terrorista, aki ma menedékjogot élvez az EP-ben. Ungarischer Péter: ugyanez. Csehszlovák EU komisszár (most nem jut eszembe a neve): egy hazai büntetőeljárás elől menekítették ki Brüsszelbe. Európai ügyészség román főnöke: szintén egy hazai büntetőeljárás elől menekítették ki Brüsszelbe.
Az úgynevezett “demokrácia” a csalás és a korrupció melegágya.
Papamaci
2024-10-07 at 15:02
Minden kerületnek olyan önkormányzata van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes kerületi lakosság nyakára, akkor a lakosok azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány önkormányzat huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a kerületi lakosokban van a hiba…
(Bocs, Széchenyi Pista!)
puncuis pinatus
2024-10-07 at 14:56
Egy kérdésre keresem a választ!
Ha ez a bűnöző gyanúsított ballibsi takony a fogdából közügyeket gyakorolhat, városrészt vezethet, intézkedhet;
Akkor más köztörvényes gyanúsított miért nem használhat mobiltelefont, fogadhat látogatót, intézheti ügyeit a fogdából???
Érdekes jelenség a jognak asztalánál.
Hungarikum!
odu
2024-10-07 at 14:55
Végül is volt idő, amikor a collumbiai maffiát is a börtöntől irányították.
Tudományos libsizmus
2024-10-07 at 14:52
Aztán a Gyorskocsi utcából felemelteti a fizuját ebben a fasiszta diktatúrában.
Az ember esze megáll.
Tények
2024-10-07 at 14:38
NAMÉG ILYET? NA MÉG ILYET!
pa
2024-10-07 at 14:38
Miközben Kiss László polgármester úr havi 1.300.000,- Ft + 150.000,- Ft költségtérítésért a fogdában hűsöl, Óbudán elszabadultak a hajléktalanok. Késsel, vascsővel támadnak a lakosokra. A kerületnek nincs gazdája, a III. kerületi közterületfelügyelet pedig nem teszi a dolgát. Ők is pihennek.
Bàstya elvtàrs
2024-10-07 at 13:34
Olyan jo amikor ezek picsognak. Ök mindig àldozati bàrànyok, de valahogy mindig hiànyzik pàr szàz millio.
A màsik dolog ami klassz, hogy ök pofàznak politikai fogsàgrol.
De emlékezzünk csak Kik akarjàk a fideszeseket teherautoplatora meg villanypoznàra rakni?
Ja és fenyegetik A jobboldali ujsàgirokat, hogy ki lesznek rugva….
Persze ezek hozzà vannak szokva, hogy nekik mindent lehet.
Mert bizony sokuk tényleg soha sem lett elszàmoltatva.
T.rex
2024-10-07 at 13:33
matrix / Az Kispesten történt és nem a polgármester szívta a ” csíkokat”, hanem az alpolgármester.Ebenguba, mindkettő gazember,tróger! A kábszeresnek (úgy tudom) a mai napig a hajaszála sem gőrbült! Nincs min csodálkozni,ha egy közönséges csaló, sikkasztó kommunista a börtönből “irányít” egy kerületet!Ma ez a menő! Nézd meg az EU -ban kik ülnek? Maffia ,hordalék banda az egész!
matrix
2024-10-07 at 13:00
“Aki évente nem tud 100 Millot zsebrevágni az alkalmatlan a polgarmesteri munkára”
Egy ellezéki polgármester miközben a fehér port szippantásra kész csikokba adagokba elosztotta
A kommunista soha nem lop és korrupt csak a nép-nevében privát birtokba vesz ,mert a vállasztok erre felhatalmazták
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-10-07 at 12:52
Ha ezt a bulvárdarabnak is rossz szinjátékot valaki látja, ne csodálkozzon azon, hogy az ilyesmi nálunk elöfordul.
Ha még ennek sincs következménye, akkor naná, hogy cincognak az egerek.meg fognak is, egyre jobban.