Pesti Srácok

Azbej Tristan: a keresztényellenesség megáll a magyar határnál

Azbej Tristan: a keresztényellenesség megáll a magyar határnál

Itt van ez az őrület, ez az új normalitás, ami meg akarja tagadni a kultúránkat, ez megáll a Magyarország határnál, mi ezt őrizzük – hangsúlyozta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárságának vezetője a Spirit FM rádióban. Azbej Tristan szerint Európában is felüti a fejét a keresztényellenesség. Példaként Franciaországot említette, ahol ilyenkor a közterekről leveszik vagy levetetik a betlehemi jeleneteket, mert az mások érzékenységét sérti.

Azbej Tristan a Spirit FM Magyarország segít! című műsorában rámutatott, hogy a kereszténység a legnagyobb kisebbségben élő vallási közösség világszerte. Kifejtette: nagyon sok olyan ország van a világon, ahol nem a kereszténység a legjellemzőbb vagy a legerősebb, legnagyobb lélekszámú vallási csoport, viszont jelen van az egyház kisebbségi létben. És egyre több olyan ország van, ahol a kisebbségben élő keresztény embereket a hitük miatt atrocitás és támadás éri.

A témáról és az üldözött keresztények megsegítéséről a PestiSrácok oldalán rendszeresen beszámolunk, legutóbb Kenyába kísérte el Azbej Tristant, korábban pedig a PestiTV Az Ügy című műsorában mutattuk be őket.

PestiSracok facebook image

Titokban ünnepelnek

Az államtitkár elmondta, hogy a keresztények sokszor rákényszerülnek, hogy titokban ünnepeljenek vagy külsőségek nélkül, csak a gondolataikban. Akár egy karácsonyi dísz kihelyezéséért is büntetés járhat bizonyos országokban.

Azokon a helyeken, ahol viszont ünnepelhetnek karácsonykor a keresztények, a szokásaik kis mértékben térnek el a magyar hagyományoktól. És bár karácsonyfát nem találni például Afrikában vagy a Közel-keleten, de ezen kívül népszokások kapcsolódnak a karácsonyhoz. Mégis alapvetően a központja az a templomi liturgia, a katolikusok karácsonyi szentmisét tartanak, az ortodox világban pedig január 6-án ünneplik meg karácsonyt. Azbej Tristan szerint Európában is felüti a fejét a keresztényellenesség. Erre példaként Franciaországot említette, ahol ilyenkor a közterekről leveszik vagy levetetik a betlehemi jeleneteket, mert az mások érzékenységét sérti.

– mondta.

A teljes beszélgetés a Spirit FM műsorán hallgatható vissza.

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.