Pesti Srácok

Azbej Tristan: az üldözött keresztények nemcsak Irakban, hanem az egész világon megérdemlik a figyelmet

Azbej Tristan: az üldözött keresztények nemcsak Irakban, hanem az egész világon megérdemlik a figyelmet

Ferenc pápa moszuli látogatásán megköszönte a magyarok iraki segítségét, és áldását adta a misszióra, amikor szót váltott Azbej Tristannal, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárral – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben. Az államtitkár a lapnak elmondta, hogy az üldözött keresztények nemcsak Irakban, de az egész világon megérdemlik a figyelmet.

Azbej Tristan emlékeztetett, az iraki keresztények segítséget vártak volna a nyugati keresztény világtól, amikor az Iszlám Állam elfoglalta a szülőföldjüket, és három lehetőséget kínált nekik: vagy áttérnek muzulmán hitre, vagy elmenekülnek, vagy az életükkel fizetnek. Ezt a segítséget akkor, 2014-ben nem kapták meg, hatalmas veszteségeiket így csak súlyosbította a magukra hagyatottság érzése.

– emelte ki Azbej Tristan. Mint mondta, úttörő szerepüket arra használták fel, hogy más kormányokat is meggyőzzenek, támogassák az üldözött keresztényeket, de ne átláthatatlan nemzetközi rendszereken keresztül, hanem közvetlenül.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Azbej Tristan.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?