Pesti Srácok

Azbej Tristan: Már nem bojkottálhatják a keresztényüldözés-ellenes konferenciát – Trump tanácsadója is hivatalos

Azbej Tristan: Már nem bojkottálhatják a keresztényüldözés-ellenes konferenciát – Trump tanácsadója is hivatalos

Sikerült kialakítani egy magas szintű kapcsolati hálót a fontos nemzetközi szereplők között, akik elkötelezettek, vagy elkötelezhetőek az üldözött keresztények ügye iránt – nyilatkozta portálunknak adott interjújában Azbej Tristan, akit a jövő héten második alkalommal megrendezendő, keresztényüldözéssel foglalkozó budapesti konferencia kapcsán kérdeztünk. Az államtitkár hozzátette: kibontakozni látszik a keresztényüldözésről hasonlóan gondolkodó kormányzatok, országok csoportjának tettrekész informális szövetsége. Elmondta: az első konferencia alkalmával azt tapasztalták, a meghívott nyugati politikusok mintha bojkottálták volna a részvételt, mára azonban már a liberális politkusok és a bevándorláspárti szervezetek sem tudják elhallgattatni a kersztényüldözés tényét.

2017 októberében rendeztek konferenciát Budapesten a napjaink egyik legsúlyosabb humanitárius válságának tekinthető keresztényüldözésről. Két év elteltével ismét Budapest ad otthont a rendezvénynek, amelynek egyik kitűzött célja, hogy a keresztényüldözés ellen fellépő országokat egy közösségbe tömörítse. A rendezvényről Azbej Tristant, az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetőjét kérdeztük.

A keresztényüldözés tényét már nem tudják elhallgatni

Azbej Tristan államtitkár elöljáróban elmondta: a 2017-ben megtartott első konferencia talán abban az értelemben kevésbé volt sikeres, hogy a szervezőkön kívül álló okokból ugyan, de a nyugati politikai és egyházi részvétel visszafogott volt. Hozzátette: a konferenciának kezdetben az volt az elsődleges célja, hogy egyáltalán fölhelyezze a különböző nemzetközi és emberjogi szervezetek, fórumok napirendjére a keresztényüldözés tényét. Mint megjegyezte, ez nemhogy időszerű, de valójában megkésett szándék volt, hiszen a kutatások szerint a keresztényüldözés korunk egyik legsúlyosabb emberjogi válsága: több, mint 245 millió embert érint, és mégis alig esik róla szó. Mint az államtitkár kijelentette:

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a nyilatkozat arra ösztönözte a résztvevőket, hogy a különböző nemzetközi fórumokon az elnyomottak hangja legyenek, és ez komoly ellenérzést váltott ki különösen a liberális politika szereplői és a migrációpárti szervezetek részéről, amelyek megpróbálták elbagatellizálni a kérdést, eltagadni a keresztényüldözés mértékét.

– fogalmazott az államtitkár.

Kibontakozni látszik a keresztényüldözés ellen fellépő országok szövetsége

Azbej Tristan portálunknak arról is beszélt: a jövő heti konferencia célja a keresztényüldözés tényének elismertetését követően már az lesz, hogy nemzetközi összefogást építsen fel az ügy mellé, konkrét vállalásokkal, koordinált humanitárius segítségnyújtással. Hozzátette, hogy a mostani konferenciára jóval nagyobb érdeklődés mutatkozik: kétszer annyian fogadták el a magyar szervezők meghívását, köztük jelentős és mértékadó nyugati politikai és egyházi vezetők is. Képviselteti magát továbbá a keresztényüldözéssel foglalkozó közel összes jószolgálati szervezet is.

– hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: kibontakozni látszik a keresztényüldözésről hasonlóan gondolkodó kormányzatok, országok csoportjának tettrekész informális szövetsége.

– fogalmazott Azbej Tristan, aki a teljesség igénye nélkül megemlítette, hogy több amerikai magas rangú kormányzati résztvevő érkezik a konferenciára, többek között Donald Trump amerikai elnök tanácsadója, Joe Grogan is. A konferenciára érkezik továbbá az Egyesült Királyság miniszterelnöki különmegbízottja, és a V4-es országok is képviseltetik magukat különböző diplomáciai szinteken. Az államtitkár kiemelte: a konferenciát Orbán Viktor miniszterelnök fogja megnyitni a legfontosabb magyar egyházi vezetőkkel közösen, valamint több magyar kormánytag is fel fog szólalni az esemény során.

Forrás: PestiSrácok.hu; Fotó: facebook.com/Azbej Tristan

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.