Nehéz szavakat találni Dobrev Klára szerdai előadására “Az euró jelene Európában, az euró jövője Magyarországon” konferencián, ahol többek közt azt fejtegette, azért magas az infláció, mert a svéd és dán adófizetők nem bíznak a magyar kormányban, meg azért is, mert nem szabad a sajtó. A Demokratikus Koalíció árnyékminiszterelnök asszonya egyébként gyógyírt is talált az árak elszabadulására, amelyek azonnal visszaesnének, ha a kormány a Demokratikus Koalícióval közösen határozná meg a magyar gazdaságpolitikát.
Dobrev Klára az euró bevezetését propagáló “Az euró jelene Európában, az euró jövője Magyarországon” címmel megtartott szerdai szakmai konferencián fejtette meg a Magyarországot sújtó infláció valódi okait. Az árnyékminiszterelnök mondandója bár a tudományos alaposság és következetesség mércéjén elbukna, ugyanakkor hűen bemutatta, mivel és milyen színvonalon befolyásolhatja az Európai Unió döntéshozóit a Demokratikus Koalíció, és a mögé felzárkózó ellenzéki mikropártok. Dobrev Klára hosszas előadásának második felében tért ki arra az össztársadalmi jelenségre, miszerint mindenki keresgeti, mi az a speciálisan magyar sajátosság, melyik a kormánynak az az intézkedése, amely ilyen módon “fűti az inflációt”. Legnagyobb szerencsénkre nem kell tovább keresni, mert Dobrev Klára tudja a választ: azért szabadult el Magyarországon az infláció, mert nincs bizalom. Mert Orbán Viktorban nem bízik senki. Mindenki sejtette már ezt valahol, de nem tudta ilyen szépen megfogalmazni, mint ahogy az árnyékminiszterelnök asszony tette ezen a konferencián. Igen kár, hogy az élő adást maximum ha 80-an követték. Így sajnos feltehetőleg magasabb kormányzati körökbe is csak nehezen fog eljutni Dobrev Klára inflációs magyarázata, és megoldási javaslatai, amelyeket a konferencián kifejtett.
A magyar költségvetés egy sajtpapír, egy fecni
Az első dobrevi javaslat kapcsán ugyanis elmondta, teljes bizalomhiány van a nemzetközi gazdaság, a nemzetközi pénzpiacok szereplőiben Magyarország, a magyar kormány irányába,
ez az egyik oka annak, hogy drámai a magyar forint árfolyama, és brutálisan magasak a kamatok.
Mint kifejtette, a költségvetés normális esetben nem egy papír, nem számok halmaza, hanem egyfajta iránytű, amely segít eligazodni az embereknek a kormány szándékaiban.
Ma az ország költségvetése egy sajtpapír, egy fecni, amire nyugodtan lehetne rózsaszín virágokat, kék madárkákat és zöld lepkéket is rajzolgatni. Pontosan ugyanannyi relevanciája lenne. Átláthatatlan
– jelentette ki Dobrev Klára, aki azt is nehezményezte, hogy a költségvetés tele van védelmi alapokkal. Szerinte a nemzetközi világ egyik legnagyobb bizalmi problémája a magyar kormánnyal, hogy az nem hajlandó tisztességes, átlátható költségvetést készíteni, három és hétéves kitekintéssel.
Úgyhogy én azt javaslom Orbán Viktornak, hogy vegyen egy nagy levegőt, nézzen a magyar állampolgárok és a világ szemébe, és készítsen egy átlátható olyan költségvetést, amivel valósan bemutatja az ország helyzetét
– javasolta az árnyékminiszterelnök asszony.
A dán adófizetők is bizalmatlanok, ezért szabadultak el az árak
Dobrev Klára ezután elmondta, a második nagy probléma, amelyre megoldást kell találni, hogy az Európai Unió országai nem bíznak Orbán Viktorban és kormányában. Sietett kifejteni, hogy szó sincs arról, hogy az Európai Bizottság, vagy a brüsszeli bürokraták lennének bizalmatlanok, sokkal inkább a francia, dán és spanyol, no meg a holland adófizetők nem bíznak abban, hogy a Magyarországnak járó uniós támogatások a megfelelő helyre kerülnek. Dobrev Klára elmondta, 2010 óta hihetetlen mennyiségű uniós pénz ömlött hazánkba, és már illene feltenni a kérdést, versenyképesebb lett-e a magyar gazdaság, jobb helyzetben van-e az ország, mint volt tíz évvel ezelőtt? A választ már meg sem várta közönségétől, akiket egy kedves, családias anekdotával is igyekezett rávezetni arra, bizony még a kommunizmusban is jobb volt. Amikor még ugye apuék, megy nagypapáék voltak a hatalmon. Dobrev Klára elmondta,
már 50 vagy 60 éve is volt egy olyan érzésünk, amikor közép-kelet-európai társainkkal találkoztunk, hogy egy kicsit irigykednek ránk. Nálunk sem volt túl jó, de ezért egy picit jobb volt, és volt is bennünk egy ilyen büszkeség. Na, ez a büszkeség teljesen eltűnt
– így nosztalgiázott Dobrev Klára, aki még azzal is megtoldotta véleményét, hogy mára bizony ott tartunk, hogy Észak-Magyarországról már Szlovákiába viszi a gyerekeket iskolába, aki megteheti. Donrev Klára előadásának ezen a pontján már sehogy nem volt képtelen visszakanyarodni eredeti gondolatmenetéhez, hogy a svéd meg a dán adófizetők bizalmatlansága miatt magas Magyarországon az infláció. Mindenesetre az árnyékminiszterelnök asszony feltehetően a svéd és dán adófizetők megnyugtatása kedvéért (is) azt javasolta, hogy
Orbán Viktor hagyja azonnal abba az oligarchákat támogató politikáját, építsen fel egy átlátható közbeszerzési rendszert, szabadítsa fel a bíróságokat, szabadítsa fel a magyar sajtót, és ne propagandamédiát finanszírozzon sok milliárd forintból.
Mert ha ez meglenne, akkor csökkenne az infláció, ráadásul európai uniós támogatások is elindulhatnának Magyarország felé. Az előadás ezen pontján talán még a jelenlevő DK-s nyugdíjaskör egyes tagjainak fejében is megfordult, hogy nem igazán áll össze a gondolatmenet, de legalább a brüsszeli bürokratákat befolyásoló frázisok kihallatszanak belőle.
Akkor nem lesz infláció, ha a Demokratikus Koalíció beleszólhat a gazdaságpolitikába
Mindegy is, nem szabad leragadni a részleteknél, hiszen Dobrev Klárának még egy harmadik ötlete is volt, amely ahhoz kapcsolódott, hogy nemcsak a nemzetközi pénzpiac képviselői, és a spanyol és dán adófizetők nem bíznak Orbán Viktorban és a kormányában (ami miatt magas az infláció), hanem a magyar emberek sem, akik kiszámíthatatlannak élik meg a gazdasági környezetet, ahol
bármikor megjelenhet egy autó, most már lehet, hogy nem fekete, hanem ezüst színű, lehet, hogy nem csajka, hanem terepjáró Mercedes, és mondják azt neki, hogy nagyon szépen köszönjük az eddigi együttműködést, de akkor kérjük szépen a vállalatodat.
Nem lehet sajnos szavakat találni, mennyire rosszul áll egy Dobrev Klárának, ha éppen ő próbálkozik kommunista példákkal, és próbálja a kommunista bűnöket a jelenlegi jobboldali kormányra adoptálni. De, tényleg ne ragadjunk le a részleteknél, hiszen még mindig nem tudjuk, hogyan lehetne a magyar emberek bizalmát visszaállítani, hogy végre alacsony legyen az infláció. Innentől Dobrev Klárától szó szerint idézünk,
egész egyszerűen vegyünk egy nagy levegőt, és közösen rakjuk össze, hogy a következő években milyen gazdaságpolitikát akarunk vinni, milyen adópolitikát, milyen támogatáspolitikát, milyen szempontok alapján fognak támogatást kapni a különböző gazdasági vállalkozások.
Szóval a magyar emberek bizalmát úgy lehet visszaállítani, és akkor lesz alacsony az infláció, ha a kormány a Demokratikus Koalícióval közösen fogalmazza meg a gazdaságpolitikát.
Ha ezt megtesszük, ezt a három lépést, abban a pillanatban már a bizalom helyreállításával azt látnánk, hogy láss csodákat, csökkennének az árak a boltokban
– fogalmaz Dobrev Klára. Az árnyékminiszterelnök asszony előadásáról mindenki vonja le maga a következtetést, különösen atekintetben, Dobrev Klára szavai milyen összefüggésben állnak Brüsszel hozzáállásával a magyar kormánnyal szemben.
Forrás/fotó/videó: facebook.com
Repapiros
2023-05-03 at 08:03
Azt a 8 évet minimum kettővel szorozzák,és minden nap jusson eszükbe. Kis híján eladták az országot.
Plusz Horn négy év.
Minden nap eladtak valamit.
Nem tudják kihasználni a javukra azt sem, hogy a nyugdíjasok “mélyszegénységben” élnek,mert nem élnek mélyszegénységben”.
Emlékszem, amikor Orbán Viktor ,az első négy évében azt mondta,/televízió/, hogy az emberek zsebébe tenni kell a pénzt, nem elvenni.
oshon
2023-04-30 at 21:28
Forrro vizet a dobvrevre … sortuzet a budos magyargyulolo loarcu csuszomaszora – fuuujjj a kurrrva budos fajtaja hazajaba minden budos magyargyulolo dogevovel – fuuujjjjjj !
Karácsony.sk
2023-04-30 at 06:55
Klári te nyomorult magyargyilkos apró klán fattya, akiknek a családi válalkozásaiban a magyar emberek csak járulékos veszteség, csak nem az alábbi rossz orbáni intézkedésekről beszélsz?:
Igen az Orbán lopott, de a magyarok részére a neomarxista ultraliberális őrültektől s ez lett az eredménye:
A Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (röviden MOL Nyrt. avagy MOL) egy magyar központú multinacionális vállalat.
A cég magyar tulajdonhányada 2010-ben: 15,6%, külföldi: 84,4%. Piaci kapitalizációja (piaci értéke) 2016. június 16-án 1 672 milliárd forint, aznapi árfolyamon körülbelül 6 milliárd USD. A multinacionális vállalat (magyar közbeszédben multi) kifejezés olyan vállalatot jelöl, amely számos országban (gyakran több földrészen) rendelkezik telephellyel. A multinacionális vállalatok (mint ahogy nevük is mutatja) tulajdonosai több nemzetből kerülnek ki.
Ez az Orbán hogy tud annyit “lopni????”, hogy még Osztrák fegyvergyárat is tud venni a Magyar álam számára s a 300m-es Triest-i kikötőről már nem is merek beszélni! Nagyon szeretném tudni, hogy ennek a rejtett Orbán csak “lopásnak????” mi a rejtélye, lényege és a sikerer, mert ha egy kicsit visszanézünk, megint csak Magyar tulajdont halmoz föl ez a csak “lopó???????” Orbán:
1- 31,5t aranyrúddal növelték Magyarország aranykészletét! Surányi György, aki egykor 62 tonna aranyat “tüntetett el” most nem volt rest, és azzal vádolta a kormányt, hogy az 2000 milliárd forinttal nem tud elszámolni. A szám nagyságrendjének megértéséhez tudni kell, hogy ez nagyjából az éves nyugdíjkassza, egészségügyi kiadások vagy oktatásra szánt kiadásainknak megfelelő összeg. Ez súlyos vád és rágalom egy olyan embertől, akinek MNB elnöksége alatt “csupán” 62 tonna arany “tűnt el”
Jegyezzük meg: az aranytartalékunkat Orbán és Matolcsy növelték meg 1 éve 3 tonnáról 31,5 tonnára!
2- 44drb Ferdinand Porsche és a Leopárd tank – Német hadfelszerelést vesznek
3- Franciáktól helikoptereket és katonai szálítógà ©peket vesznek
4- Svédektől JAS 39 Gripen vadászgépeket vásárolnak
5- az alapvető elelmiszerek forgalmi adóját 5%-ra csökkentték
6- a családtámogatás olyan összegeket juttat a Magyar családokhoz, amit a külföldre távozó fiatalok az életükbe ott soha nem fognak összeszedni
7- s nehogy a marxista balliberális hazaáruló Bangóné Dobrev fletót elkerüljem, letörlesztette azt a kölcsönt, amit ő felvett 2009-2010 ben azért, hogy az utánna következő Orbán kormányt és a Magyar nemzetet “beledöglessze” a megszorításokba
8- az Orbán kormány mindezt úgy tette, hogy nem terhelte le a Magyar álampolgárokat, sőt az Európa egyik leg dinamikusan fejlődő országává tette.
9- Tiziano Vecellio: Mária gyermekével és Szent Pállal című alkotását 4,5 milliárd forintért vásárolta meg a jegybank Pintér Gyula vállalkozótól.
10- Munkácsy 1,6 milliárdért A Krisztus Pilátus előtt című festményért több mint 1 milliárd 602 millió forintot fizetett az állam a jegybanki programon keresztül
11-2011. május 24-én a második Orbán-kormány felvásárolta az orosz Szurgutneyftyegaz részvényeit, így az állam 21,2%-nyi részvényhez jutott összesen 1,88 milliárd euró értékben, (aznapi árfolyamon számolva mintegy 500 milliárd forintért). 2012 júniusában megvásárolta Pap Oil, illetve Bohemia Realty Company vegyipari cégek fúzióját, így 149-re emelte cseh benzinkúthálózatát.A vásárlást július 7-én lezárták.
12-2014. május 8-án a MOL bejelentette, hogy megvásárolta az olasz Eni csehországi, szlovákiai és romániai leányvállalatait, beleértve a jelenleg Agip márkanév alatt működő 208 benzinkútból álló kiskereskedelmi hálózatot. Az ügylet szintén magában foglalja az Eni nagykereskedelmi érdekeltségeinek átvételét Csehországban, Szlovákiában és Romániában. Csehországban a 125 új benzinkútnak és a szintà ©n csoporthoz tartozó 24 Slovnaft és 125 PAP Oil töltőállomásnak köszönhetően a Mol kiskereskedelmi piaci részesedése meghaladja a 10 százalékot. A 274 töltőállomással a Mol-csoport lesz a második legnagyobb üzemanyag-kiskereskedő az országban. Szlovákiában 253 benzinkút tartozik majd a teljes hálózathoz a most felvásárolt 41 töltőállomással. Romániában 42 kúttal bővül a meglévő hálózat, amely így 189 elemű lesz és a kiskereskedelmi piaci értékesítés 12 százalékát adja.
13-2019. október- a Mol 9,57 százalékos részesedést vásárol az azerbajdzsáni ACG olajmezőben és 8,9 százalékos részesedést a BTC (Baku-Tbiliszi-Ceyhan) olajvezetékben.
14-2018-ra Budapesten már 27 CT működik úgy, hogy csak 23 kerület van!
15 – 2019 novemberében Magyar cégek kivitelezésében Magyar emberek finanszírozásával, tehát nem drága IMF hitellel meg mi a [email protected] nem külföldi cégekkel megépült a Puskás Aréna !
16 – 2019 november 16.-án Így lop el mindent a Fidesz: Szolgálatba állt az új miskolci mentőhelikopter
17 – 2019 november 16.-án Így lop el mindent a Fidesz: Negyven új mentőautót kapott az OMSZ
18-2019.12.18.-án délelőtt megérkezett a megújult kecskeméti légi bázisra a Magyar Légierő 12 Gripenje, miután a vadászrepülők fél évig Pápán állomásoztak. Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő haderőnem szemlélője a vadászgépek érkezését követően kiemelte: a kecskeméti bázist a NATO Biztonsági beruházási program keretében, valamint a Modern városok program részeként vegyes, katonai és polgári használatú repülőtérré fejlesztették.
19- 2020.01.03.-án A Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd tervezésére és kivitelezésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Orbánék már megint lopnak: Új Duna-híd épül
20-2019.12.31.- Zrínyi 2026 katonaság fejlesztési programon belül Kiskunfélegyházán cseh Ceská zbrojovka (CZ) fegyvereinek licenc megvásárlása után 2019-ben elkezdte gyártani a NÁTO fegyverekkel kompatibilis kis, közép és nehéz fegyvereket, gépkarabéjokat a hozzájuk való lövedékekkel! Ezzel Magyarország önellátó lett ezen fegvertípusok bebiztosításában: CZ-HU P-09-csúcstechnológiájú pisztoly,CZ-HU P-07- csúcstechnológiájú pisztoly, CZ-HU Scorpion EVO3 A1- félautomata géppisztoly, CZ-HU Bren 2 A1- gépkarabély, amit a Kalasnyikov alternatívájaként vezettek be!
21-2020.11.06. Csúcskategóriás mesterlövész-fegyvereket fog gyártani Magyarország
Újabb német-magyar hadiipari együttműködést jelentettek be ma a HM Arzenál kiskunfélegyházi fegyvergyárában. A Unique Alpine TPG-3-as mesterlövészfegyverének legújabb változatát, illetve a népszerű AR-10-es és AR-15-ös családba tartozó félautomata karabélyokat fognak gyártani Magyarországon.
Körülbelül egy éve dolgozik együtt a francia hátterű, bajor tulajdonú Unique Alpine a HM Arzenál kiskunfélegyházi fegyvergyárával újfajta fegyverek fejlesztésén és tesztelésén – mondta el Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos. A mostani megállapodás keretein belül a felek arról állapodtak meg, hogy a TGP-3 NX mesterlövészfegyvert, illetve az AR-10 NX és AR-15 NX félautomata karabélyokat fogják gyártani Magyarországon.
22-2020.11.13. -Tűzoltókocsikat gyártó üzem épült Kaposváron
A regionális szervizként és tanműhelyként is szolgáló létesítmény az első vállalkozás a város keleti ipari parkjában.
Átadták az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó, állami tulajdonú BM Heros Zrt. gyártóközpontját, valamint Kaposvár új oktatási és innovációs műhelyét a somogyi megyeszékhelyen pénteken.
23-2020.11.18. -Megkezdődött a dél-budai szuperkórház építkezése 2026-ra készülhet el.
24-2020.12.03. – Megérkezett Tatára az utolsó két Leopard 2A4 harckocsi
A páncélosok első lövései csütörtök délután dördültek el a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterén.
A két tank belövésén részt vett Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki a páncélosok mellől, távirányítással indította el az első lövéseket. A Krauss-Maffei Wegmann (KMW) harcjárműgyártótól lízingelt Leopard 2A4 harckocsik a később érkező, jelenleg a világ egyik legmodernebb harckocsijának tartott Leopard 2A7+-ra kiképzést segítik elő, ezekből 44 érkezik majd az alakulathoz. Szintén Leopard 2-es alvázra épített oktató, hídvető, műszaki mentő és akadályelhárító harcjárműveket is vásárolt a honvédség, összesen 18-at. A korszerű német tankokra történő kiképzéshez az osztrák hadsereg is segítséget nyújt a Magyar Honvédségnek.A Leopard 2 német harckocsi a Bundeswehr fő harckocsitípusa, a Krauss-Maffei Wegmann cég gyártja. Valamennyi modellt ellátták digitális tűzvezető rendszerrel, lézeres célkeresővel, a lövegcsővel párhuzamosított géppuskával és éjjellátó készülékkel. A harckocsi fő fegyverzete a Rheinmetall 120 mm-es űrméretű, sima csövű harckocsiágyúja, amelyet kétsíkú lövegstabilizátorral láttak el. A harckocsi két géppuskával rendelkezik, személyzete négytagú.
25-2020.12.03. Magyar kézbe került a Budapesti Erőmű Zrt.
Az elmúlt évtizedek több tulajdonosváltása után a magyar-francia CHP Energia Zrt. vette meg a Budapesti Erőmű Zrt.-t a cseh EP Energy csoport tulajdonában álló EPH-tól 2020. december 1-jén. A Gazdasági Versenyhivatal tegnap hagyta jóvá az adásvételt.
A Budapesti Erőmű 1997-ig a magyar állam tulajdonában állt, majd a privatizációs eljárás során a finn-japán Fortum-Tomen konzorciumhoz került. Később, 2001-ben a francia EDF vásárolta meg a konzorciumtól, azonban 2015-ben értékesítették a cseh EP Energy csoportnak – közölte lapunkkal a CHP Energia.
A több mint százéves Budapesti Erőmű Zrt. a főváros legjelentősebb energiatermelője, amely három korszerű, kombinált ciklusú gázturbinás (CCGT) erőművet (Kelenföldi Erőmű, Kispesti Erőmű, Újpesti Erőmű) üzemeltet. A cég egyben a Főtáv Zrt. legnagyobb távhőbeszállítója, hiszen
Budapest távhőigényének közel hatvan százalékát termeli meg, amellyel mintegy 144 ezer háztartásban élő közel félmillió lakost szolgál ki.
26-2020.12.13-Légvédelmi radart vesz Izraeltől a magyar hadsereg
A magyar hadsereg megvásárolja Izraeltől a kis hatótávolságú rakéták és tüzérségi lövedékek ellen védelmet nyújtó Vaskupola rendszer radarrendszerét – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Az izraeli állami vállalat leányvállalata, az ELTA Systems Ltd. vállalta el a magyar hadsereg számára az új légvédelmi rendszer gyártását és leszállítását.
Körülbelül két évvel ezelőtt nyolc radarrendszert értékesítettek Csehországnak 125 millió dollárért (mintegy 35 milliárd forint), de a jelenlegi ügylet várhatóan ennél nagyobb lesz a ynet szerint.
27-2020.12.15-A mintegy 4 milliárd forintból megvalósuló beruházás várhatóan 2022 júniusára készül el Szegeden, az Állomás utca 1-3. szám alatt. A központ az infekciókontrollal és járványügyi izolációval kapcsolatos irányelvek alapján épül. Havária helyzetek esetén, legyen az járvány vagy nemzetbiztonsági támadás (terrorizmus, migráció, baleset) a kapacitás gyorsan és rugalmasan, akár duplájára is bővíthető lesz.
Az épület négy szinten, 4575 négyzetméteren készül el, és itt működik majd az új, Infektológiai Klinika és Oktató Központ elnevezéssel illetett épület. A komplexum földszintjén ambuláns és diagnosztikai egységeket alakítanak ki,
HÁROM EMELETEN PEDIG, SAJÁT VIZESBLOKKAL ELLÁTOTT 54 DARAB EGYÁGYAS KÓRTEREM LESZ,
ezek szükség esetén kétágyasra bővíthetőek, és a betegszobákban rendelkezésre áll majd az intenzív ellátáshoz szükséges technológia is.
28-2020.12.16-Két bajor vállalattal – a Rosenbergerrel és a Knaus Tabberttel – állapodott meg a kormány újabb magyarországi beruházásokról.
A vállalat a megállapodás szerint a magyar kormány 3,7 milliárd forintos támogatásával egy 13,5 milliárd forintos beruházásba vág bele, amellyel 150 új munkahelyet hoz létre Nyírbátorban, Jászárokszálláson és Jászberényben
A beruházáshoz a kormány 500 millió forintos támogatást biztosít, amelyért cserébe a vállalat négyszáz magyar munkahely védelmére ad garanciát a koronavírus-járvány közepén
A német tartományok közül Bajorország Magyarország első számú gazdasági partnere, onnan érkezik az országba a második legtöbb beruházás
29-2020.12.18-Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét csütörtökön Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a kategóriájában legkorszerűbbnek számító Lynx harcjárművekből 218 kerül a Magyar Honvédséghez, ebből 172-t gyártanak majd a 2023-ra elkészülő zalai üzemben, amely kutatás-fejlesztéssel és teszteléssel is foglalkozik.
30-2020.12.19-Újabb negyven, négykerék-meghajtású páncélozott jármű szállításáról írt alá szerződést a Magyar Honvédség – áll a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár titkárságának tájékoztatásában. A közlemény szerint ez része annak a több mint háromszáz páncélozott jármű beszerzését célzó programnak, amelynek következő fázisa már magyarországi gyártás és az ahhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés részeként valósul meg.
31-2020.12.23-A 2020-as évi összegzésből kiderül,
• 2020-ban megvalósult az M25-ös által Eger gyorsforgalmi bekötése;
• akárcsak az M85-ös által Sopron gyorsforgalmi elérhetősége;
• új szakaszok szolgálják a kényelmesebb és biztonságosabb eljutást Békéscsabára az M44-esen
• ugyanez igaz Zalaegerszegre is az M76-os által;
• Pest megyében már végig járható az M4;
• ugyancsak az M4-esen az autósok az út országhatárhoz közeli szakaszának átadásával a második sztrádakapcsolatot használhatják Erdély felé;
• a Monostori híd korábban 100 kilométeren hiányzó teherautós átkelési lehetőséget teremtett Komáromnál
a Dunán.
32-2020.12.27-Nagyon jó év volt a magyar gazdaság számára 2020. Még úgy is, hogy a járvány miatt a tervezettből 1200 milliárd forint közterhet elengedett az állam, 180 milliárd forinttal több adó folyt be, mint a tavalyi év első 11 hónapjában. A magyar gazdaság kiváló állapotban van, képes volt hatékonyan reagálni a válságra. Ennek alapján nemcsak az ellenzék szokásos válsághisztériáját vehetjük szokás szerint hazugságnak, hanem optimistán tekinthetünk a következő évre is. A tömeges oltások után a gazdaság meglepően hamar visszatérhet a szokásos fejlődési pályájára.
33-2020.12.29-A kormány felhatalmazásával a Külgazdasági és Külügyminisztérium vásárolt egy Airbus A330 típusú teherszállító repülőgépet. A gép a járvány elleni védekezésben is részt vesz majd, megkönnyítve ezzel a vakcina szállítását.
34-2020.12.29- A kormány 82 milliárd forintot biztosít kiemelt társadalmi igényeken alapuló újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztések előkészítésére, így hetvennégy újabb közútfejlesztés tervezése kezdődhet meg – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
35-2021.01.30-Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Matteo Salvini akkori olasz belügyminiszter 2019 júliusában jelentették be: aláírták a szerződést arról, hogy Magyarország 131 millió eurós projekt keretében tengeri kikötőt és kijáratot szeretne létesíteni az olaszországi Triesztben. A tranzakció most zárult le, így hazánk ismét rendelkezik tengeri kikötővel.
A tulajdonosi jogokkal rendelkező külügyi tárca december 17-én 1,8 millióról 16,8 millió euróra emelte az Adria Port Zrt. tőkéjét, amely céget erre a projektre hozta létre a magyar állam. Magyarország 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt, amelyet a magyar vállalkozások
használhatnak exporttevékenységükre. Ennek a mennyisége várhatóan kétmillió tonna lesz évente, ám arra még várni kell, hogy hajóforgalom legyen a kikötőben. Ehhez előbb kármentesíteni kell a területet, valamint örökségvédelmi eljárást is le kell folytatni, ami akár egy évig is eltarthat. A magyar állam a terület mellett üzemeltetési koncessziót is vásárolt.
36-2021.02.11-Benkő Tibor honvédelmi miniszter átvette csütörtökön a török gyártó vezérigazgatójától az első tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járművet az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. A honvédelmi beruházás keretén belül hamarosan további negyven jármű érkezik Tatára.
37-2021.02.11-Szijjártó Péter Facebook-oldalán tette közzé a videokonferenciát, amelyen beszámolt arról, hogy Magyarország nemcsak csatlakozott a Három Tenger Kezdeményezés alapjához, de tizenhat új projektre is javaslatot tett, amelyek főként az energetika és a digitalizáció területére vonatkoznak.
38-2021.02.12-Minden idők legkeményebb terepjárója, az afrikai homok- és ausztrál kősivatagoktól a dél-kelet-ázsiai dzsungeleken át a dél-amerikai hegyvidékekig világszerte egyöntetűen az elnyűhetetlenség és a páratlan, kompromisszumok nélküli offroad képességek szinonimájának tekintett, és történetének hét évtizede alatt világszerte több, mint 10 millió példányban gazára találó Toyota Land Cruiser tavaly decembertől a magyar határok védelmét is szolgálja. Az Országos Rendőr-főkapitányság által kiírt, BBA-2.6.5/6-2018-00001 – Nehézterepjáró gépjárművek beszerzése a külső határra projekt keretében, Európai Uniós finanszírozású nyílt közbeszerzési eljárással beszerzett, és kicsit több, mint egy hónappal ezelőtt hadrendbe álló 52 vadonatúj Toyota Land Cruiser a határvédelmi szolgálatok extrém nehéz terepen is bevethető képességét növeli.
.
.
.
……..az elherdált magyar vízkészket visszavásárlása, a Seuso kincsek visszavásárlása, az MNB (nemzeti bank) függetlenítése és veszteségesből nyereségessé tevése, további bankok felvásárlása, eladósodott falvak és városok adósságainak rendezése és egyben megmentése, jelentős történelmi helyszínek felújítása (Kossuth tér, Várkert bazár stb), …( Duna aréna – vizes VB rendezés, Olimpiai pályázat!!!) És még sok minden más (liget projekt, atlétikai vb, külföldre szakadt magyarok támogatása, keresztény értékek felújítása külföldòn is ……..). Óriási teljesítmény uraim, nem véletlen, hogy Orbánnak ennyi frusztrált ellensége van, ők csak “kicsik mernek lenni”, félnek a magasban.
Szlovákiából…..
Angie
2023-04-29 at 07:34
Na igen, a DK-s elvtársak megoldásait ismerjük, volt részünk benne! Nekünk hat év kellett felállni abból a szarból, amit ezek csináltak. Köszönöm, de soha többet nem kérek egyikből sem és a leszármazottakból sem!
Lehet, hogy a mostani kormány nem mindenben jó, de fényévekkel jobb, mint elődei!
Orientál
2023-04-27 at 20:18
Dobrev rólad , Gyurcsány férjedről és anyádról a bíróság kimondta hogy ti loptátok az állami vagyont , a milliárdokat ,te korrupt add vissza az általatok ellopott milliárdokat az államnak. Ti még az EU-nak is hazudtatok.
Vica
2023-04-27 at 18:26
Ezeket az USA fizeti! Le sem tagadhatják. Az Euró a Dollár szolgája, vazallusa. A zónában lévők kötelesek szolidárisak lenni azokkal, akiket a Globalisták megjelölnek. Mondjuk kizsigerelik Görögországot, az csődbe kerül, a magas kamat miatt, akkor a zónásoknak kell kisegíteni, akár eladósodásuk árán is. Az ebből keletkező inflációról nem beszélnek, és arról sem, hogy a nyugdíjukat 50%-kal csökkentették. Köldökzsinóruk a hitelek garmadája. Olaszországból megüzenték;- ne tegyétek!
Vica
2023-04-27 at 17:46
Fidzse! Amikor olyat gondolsz, hogy a Fidesz lop- TUDNOD KELL, HOGY AZ ALTUSZ SOK PÉNZÉRT VOLT( VAN ) MEGBÍZVA AZZAL A MEGTISZTELŐ FELADATTAL, HOGY FIGYELJE A KORRUPCIÓT! NOS, HA LENNE ILYEN, MÁR AZ EGÉSZ VILÁG HANGOS LENNE A HÍRTŐL! DE, CSEND VAN! A SOK FELJELENTÉS, VIZSGÁLÓDÁS SEM TALÁLT SZABÁLYTALANSÁGOT!
vasas
2023-04-27 at 15:44
Mi a baj már nem tudsz úgy lopni mint apád és nagyapád
K
2023-04-27 at 13:50
Fidzse
2023-04-27 at 12:12
Ki ne találd már hogy a kormány tehet mindenről!
A jelenlegi kormány nagyon szakszerűen és nagyon professzionálisan megold mindent amit csak lehet.
Sajnos a liberális ellenzék az elmúlt 30 évben csak rontott mindenen, nem ért semmihez, akkor se csinált semmit amikor kormányon volt.
Most meg pláne csak kárt tud okozni, mert frusztrált, kielégületlen mert már 13. éve nincs hatalomban, nem lophat.
Nyugodj meg, az EU-n is el lesz verve a por, természetesen törvényesen , mert az EU is ugyanolyan korrupt mint a DK.
Károly
2023-04-27 at 13:35
Tudtommal éppen a volt mszp-s mostanra dk-s balliberálisok lopták szét hazánk vagyonát annyira hogy 20 milliárd adósságot szartak a nyakunkba ,Gyurcsányék. Na ez a Dobrev a Gyurcsány felesége.
Berolina
2023-04-27 at 13:30
Na erről ennyit. Ti meg a megoldás az két különböző.??
Fidzse
2023-04-27 at 12:12
K2023-04-27 at 11:10
Értem én 13 év tejhatalom után mindenki más hibás csak a kormány nem .
K
2023-04-27 at 11:46
Tehát azt mindenki tudja hogy a DK a liberális EU által külföldről pénzelt szervezet, és csak azt tudom mondani hogy ők is rossz lóra tettek, bizonyítja ezt a fenti videó.
A fenti videó is bizonyítja hogy az Európai Unió rosszhiszemű gazdasági háborút folytat Magyarország ellen, és ennek a gazdasági háborúnak előretolt állomása a Demokratikus Koalíció.
K
2023-04-27 at 11:28
Fidzse
2023-04-27 at 10:59
Nincs igazad..:
Gyurcsány az ellenzék legnagyobb pártját vezeti, és az emberek kénytelenek ezzel foglalkozni.
A Demokratikus Koalíció ami nem demokratikus és nem koalíció , legfőképpen külföldről kapja a támogatást, burkolt támogatás formájában, amint például az Európai Bizottság által történt megbízások által.
https://www.origo.hu/itthon/20210206-budai-gyula-a-gyurcsanydobrevfele-altus-az-eus-palyazati-forrasokbol-a-dk-holdudvarat-penzelte.html
Gyurcsányék cége, az Altus brüsszeli pályázati forrásokból a DK holdudvarát pénzelte .
De nemcsak az Origó írt erről, mint például 2015-ben a napi.hu is írt arról hogy”Dobrev Klára: az Altus tanácsadása az EU összes tagállamára kiterjed”, mely megbízást az Európai Bizottságtól kapta.
********
Tehát azt mindenki tudja hogy a DK a liberális EU által külföldről pénzelt szervezet, és csak azt tudom mondani hogy ők is rossz lóra tettek, bizonyítja ezt a fenti videó.
A fenti videó is bizonyítja hogy az Európai Unió rosszhiszemű háborút folytat Magyarország ellen, és ennek a háborúnak előretolt állomása a Demokratikus Koalíció.