Pesti Srácok

Pitiáner anarchisták

null

Nagyszerű, remek ember ez a Pukli, mondhatnám a stílus maga az ember. S ez az ember tanít, igazgat egy gimnáziumot, az ország egyik legrégibb tanintézményét. Nos, ez maga a szégyen.

"Szart sem ér a bocsánatkérés, nincs alku, diktátum van" - ezt nyilatkozta Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója arra a kérdésre, hogy elfogadná-e Orbán Viktor miniszterelnök bocsánat kérését. Aztán majd hasonló választékos stílussal folytatta, magyarázta döntését a ,,Tanár” úr: "ha az embert megdobálják szarral, kevés, ha bocsánatot kérnek tőle, amíg le nem mossák, szaros marad…"

Nagyszerű, remek ember ez a Pukli, mondhatnám a stílus maga az ember. S ez az ember tanít, igazgat egy gimnáziumot, az ország egyik legrégibb tanintézményét, aki tanári értekezleteket tart, több száz gyerek neveléséért, oktatásáért felel. Mellesleg ebben az iskolában tanított a többi között Vasvári Pál történész, a ,,márciusi ifjak” egyik vezéralakja. De itt tanult Kaffka Margit írónő és Tóth Ilona orvos-forradalmár, akit 1956-ban egy koncepciós per után kivégeztek.Nos, ez maga a szégyen, a kerület- Zugló, a főváros- Budapest, az ország – Magyarország szégyene, hogy e valamikori legszínvonalasabb intézmény jelenlegi igazgatója sorsára, bizonytalanságban hagyja a rábízott gyerekeket. De a szülők szégyene is, hogy engedik, gyermekeiket oktassa egy ilyen felkészültségű, egy ilyen morállal, egy ilyen otthoni háttérrel, egy ilyen IQ-val rendelkező ember. De az ott tanító pedagógus közösség szégyene is Pukli István ámokfutása, mert hagyják, hogy az igazgató a diákközösség nevelése, irányítása helyett politizáljon, blődségeket beszéljen nagy nyilvánosság előtt és nevetségessé tegye a tanártársadalmat.

PestiSracok facebook image

Talán ennél többet érdemelnének, jobb szószólót, jobb érdekképviselőt pedagógusaink. Könyörgöm, hová süllyedtünk, hogy egy ilyen személy még tanár lehet? Mi ez a bénultság, mivel magyarázható, hogy ez a Pukli még a helyén van? Itt már mindent lehet? Ez a demokrácia? Bárki azt csinálhat, amit akar?

Vegyük sorra! Mit cselekszik ez a férfiú és milyen törvénytelenségeket követ el lépten-nyomon? Az oktatásért folytatott állítólagos érdekvédelmi harca valójában nyílt politizálás a balliberális oldalon, a kormány ellen, megtagadva azokat a törvényi kötelezettségeket, amiket a társadalom pénzén fizetett tanártól az állam joggal követel s elvár. A 2011. évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről a következőképp rendelkezik: "a pedagógus alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, oktatása. A tanár kötelessége, hogy a rábízott gyermekek személyiségének, erkölcsi, szellemi fejlődésének, tehetségének kibontakoztatásáról gondoskodjék. S a tanulók munkáját érdemjegyekkel értékeljék."

Pedagógus-tüntetés-020-HPGy-1024x683

E helyett mi történik? Élére áll az iskola igazgatója egy olyan engedetlenségi mozgalomnak, amivel egyetért, titkon segédkezet nyújt, hogy a tanuló ne jöjjön be tanítási napon a gimnáziumba, megtagadja a tanulást. Ez hogyan járul hozzá a gyermekek erkölcsi, szellemi, közösségi neveléséhez? A törvény a pedagógus kötelességévé teszi - főként ha vezető -, hogy őrizze meg a hivatali titkot és a hivatásához méltó magatartást tanúsítson. Azon túl a pedagógus kompetenciájához tartozik, hogy szaktárgyi, és tantervi tudással rendelkezzen, amelyet köteles szaktudományi ismeretekkel gazdagítani.

E helyett mi történik a Teleki Blanka Gimnáziumban? Az igazgató, a Tanítanék Mozgalom vezető képviselője az egész Nemzeti Alaptantervet (NAT) a szemétbe hajítaná, felforgatná az iskolai tanítást, a szakmai munkát és fő céljának a kormány buktatást tartaná.

Kérdem én, ilyen körülmények között ebben az intézményben hogyan lesz, milyen színvonalú lesz az érettségi néhány hónap múlva, és milyen lelkiállapotban, milyen eredménnyel lépnek a tanulók felsőbb osztályba?

Előző posztomban, a Balliberálisok hálójában című írásomban kifejtettem, hogy nincs új a nap alatt. A tehetetlenségükben vergődő balliberális ellenzék végre talált egy rést a pedagógus társadalomban és talált egy szerencsétlen alakot Pukli személyében, hogy országbomlasztó tevékenységük nyilvánosságot kapjon. Ugyanazok a személyek háttér erők állnak a megvezetett tanárok mögött, akik 2010 óta kisebb-nagyobb rohammal próbálták megzavarni az ország építő, országot egyesítő munkát. Anélkül, hogy felmenteném a hibát-hibára halmozó KLIK-et.

Pedagógus-tüntetés-018-HPGy-1024x683

Mégis ezek a Soros György által pénzelt nemzetközi alapítványok, élükön az Open Society Foundationnal és éveken át a Norvég Civil Támogatási Alap nem a jobb közoktatásért harcolt. A balhékeltés mesterei évek óta nagyjából ugyanazok: a HAHA, a Bajnai-féle Együtt 2014, a Humán Platform és a Krétakör, Schilling Árpád vezetésével, a szocialista Gurmai Zita fia, azaz Gulyás Balázs. Ők voltak a többi között a Fidesz-székház megrohamozói, ahol vandál pusztítást végeztek, vagy az egyetemek előadótermeit önkényesen elfoglalók. Most ismét feltűnt Schilling Árpád, aki a Kossuth-téri pedagógustüntetést rendezte. Nyilván ugyanazokból a milliókból, amelyek az SZDSZ egykori holdudvara közvetítésével Soroséktól és más külföldi forrásokból csordogálnak éve óta.

Tisztán kell látni! Szó sincs itt jó szándékú oktatási reformról, hiszen ezek közül senki sem akar tárgyalni, nem akar leülni a köznevelési kerekasztalhoz. A hőzöngők többsége, az igazgató úrral együtt, önjelölt, háttértömeg nélküli pitiáner anarchista, akiktől a normális, mérsékelt pedagógusok, szakszervezetek elhatárolódnak.

Pukli üzenete egyértelmű. Olvassuk csak újra, mit mondott: "szart sem ér a bocsánatkérés, nincs alku, diktátum van." Ez világos beszéd. Egy ávéhás leszármazott unoka fenyegető üzenete. Ahogyan a nagypapitól tanulta. Itt diktátum van, mi diktálunk és ha mi kerülünk hatalomra, akkor diktatúra lesz. Apáktól a fiúk és unokák ezt tanulták otthon: parancsolást mindenkinek, ellentmondást nem tűrő hangon. Ezt tanulták, padlássöprést, kitelepítést, mások tulajdonának erőszakos elvételét, vese és máj leverést és sok-sok bitófát, sok-sok fenyegetéssel. Ezek az urak és hölgyek csak ezt ígérhetik, az ezerszer lejáratódott ideológiájukat. Ahogyan Gyurcsány is ígérte a gazdasági csőd előestéjén: ez fájni fog! Aki ezt keresi, ám szíve rajta.

Jó lesz vigyázni emberek! Múltkor is leírtam, nézzétek meg, nézzük meg kiknek hiszünk, kikkel vegyülünk! Nem érdemes harmadrangú színészekkel, színjátékosokkal kezdeni.

A vezető fotót Pukliról Horváth Péter Gyula (PestiSrácok.hu) készítette

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.