Az erőszak békéje
Gyilkos béke, Nagyhatalmi béke, Gyászbéke, Békeparancs, Fekete péntek:- ilyen és hasonló címekkel jelentek meg kilencvenhat évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a magyar lapok, a trianoni békeszerződés aláírása idején. Egyetlen felelős magyar politikus nem volt hajlandó aláírni az ország megcsonkítását, kifosztását, így sem Gróf Apponyi Albert, aki a trianoni magyar békedelegáció vezetője volt, sem Teleki Pál gróf, akkori magyar külügyminiszter.
Végül a Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam kormány képviseletében és felhatalmazásával Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ írta alá. Híres, rangos és közismert magyar politikus egyike sem akarta magát kompromittálni.
Nem véletlen, hiszen a „borzasztó mű” Magyarországot megcsonkította és a 282 ezer négyzetkilométer területéből mindössze 93 ezer négyzetkilométert hagyott meg, lakossága pedig 18 millióról 7,6 millióra csökkent.
Színmagyar népességű vidékeket csatoltak el, több mint 3 millió magyar került kisebbségi létbe.
A trianoni döntések Magyarország életképességét, nemzeti létét is veszélybe sodorták.
Ady Endre évekkel korábbi látomása tökéletesen hasonlít arra a helyzetre, amikor a magyar delegáció a párizsi Keleti Pályaudvarról távozott. Ezt írja Gare de l’Esten versében:
„…Idegen fiad / Daltalan tájra megy, szegény/ koldus zsivaját a magyar Ég./ Óh, küldi már felém./ Fagyos lehellet és hullaszag / Száll ott minden virág felett./ Elátkozott hely. Nekem hazám. / A naptalan Kelet.”
De vajon hazája volt-e ez az elátkozott hely, Magyarország Károlyi Mihálynak, Jászi Oszkárnak, Kun Bélának, Lukács Györgynek, Szamuely Tibornak, Rákosi Mátyásnak vagy Kádár Jánosnak? A kérdés mindig akkor merül fel, amikor veszélybe kerül Magyarország, amikor a nemzet létéről van szó.
Sajnos minden nemzet életében - de különösen a magyarokéban - vannak kollaboránsok, quislingek, akik rendre elárulják hazájukat.
Nálunk ez történt az őszirózsás forradalom alatt, az úgynevezett Tanácsköztársaság idején, majd ugyanazok a kommunisták újra a második világháború befejeztével, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésével és a megtorlás idején, aztán a rendszerváltáskor, amikor kommunistákból kapitalistává vedlettek át.
Ruhacserék, átverések. Ebben zseniálisak.
A magyar társadalomban azért abban van egyfajta közmegegyezés, hogy bármit is írnak egyes magyar politikusokról, azért soha nem neveznék Tisza Istvánt, Horthy Miklóst, Teleki Pált, Bethlen Istvánt, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Kovács Bélát, Kéthly Annát, Pongrátz Gergelyt, Wittner Máriát, Bibó Istvánt, Csurka Istvánt és Antall Józsefet nemzetárulónak.
Annál inkább hosszú lenne a sor a magyar bolsevista és főként a balliberális oldalon: akiket árulónak lehet nevezni, akik elárulták, idegen hatalmaknak szolgáltatták ki hazájukat.
Ezért torokszorító Áprily Lajos négysorosa, amely ugyan az igazságtalan, pusztító trianoni békediktátum idején született, a legyőzöttek strófájaként, mégis a mindenkori belső árulóinkra is figyelmeztet:
„Múltunk gonosz volt, életünk pogány,/ rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:/ jó, hogy nem ültem győztes-lakomán/ s hogy egy legázolt néphez tartozom”.
Mai helyzetünk sem rózsás. Ötödik hadoszlopként Magyarország kiárusítói mindig újratermelődnek.
Bár ilyenkor, június 4-én emlékezünk a nemzeti összetartozás napjára, azért ha kisebbségben is,
de akadnak külföldről jól fizetett „magyarok”, akik a hatalomszerzés mámorában éppen az összetartozást szeretnék szétverni, megsemmisíteni.
Emlékezzünk Antall József első szabadon választott miniszterelnök csodálatos szavaira:
„…lélekben én tizenöt millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni.”
A szavakat aztán tettek követték, amikor Orbán Viktor vezetésével 2010-ben a kétharmados győzelem első országgyűlési törvényében megszavazták, hogy
a trianoni szerződés aláírásának gyászos napja minden évben legyen a nemzeti összetartozás napja.
Nem sokkal később megalkották a kettős állampolgárság törvényét azoknak a külföldi és határon túl élő magyarok számára, akik anyanemzetükhöz akarnak tartozni. Kik voltak azok, akik mind ezeknek a fontos döntéseknek az ádáz ellenségei voltak? Sajnos a magyar baloldal, a vezető politikusai, a szocialisták (MSZP) és a szabaddemokraták (SZDSZ). Őket követték a később alakult kis baloldali pártocskák a többi között a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc vezetésével, avagy az Együtt-PM Szigetvári Viktor és Juhász Péterrel az élen, a Liberális Párt, valamint az összes kicsi, Soros által támogatott civil szervezet.
Ők mindahányan gyűlölik a nemzeti összetartozást.
Kampányoltak a kettős állampolgárság népszavazásának igen szavazatai ellen 2004-ben, magyarán a Trianon kisebbségi sorsba taszított áldozatainak - erdélyiek, kárpátaljaiak, felvidékiek, délvidékiek - felemelkedése, hivatalosan is újra a magyar nemzet részévé válása ellen. Ezek a balosok nemcsak a Magyarország határain kívül élő magyar anyanyelvűeket árulták el, de 2010 óta folyamatosan támadják, járatják le az Európai Unióban Magyarországot. Most már nyíltan be is vallják - Gyurcsány Ferenc, Niedermüller Péter, Újhelyi István és a többi neoliberális magyar származású európai parlamenti képviselő -, hogy
mindent elkövetnek a magyar nemzeti politika lejáratásáért.
A DK rendre feljelenti az EU-nál a magyar kormányt a menekültügyi szabályok szigorítása miatt.
Voltaképpen ugyanazt csinálják, mint Károlyi Mihályék, Jászi Oszkárék 1920 után külföldön.
Jó lesz figyelni a baloldal szavazóinak, hogy kik képviselik érdekeiket a baloldalról külföldön? Egyelőre azt látni:
céljuk, kimondva-kimondatlanul hazánk gyengítése és a károkozás.
Éppen ezért fontos a nemzeti összetartozás nemcsak egy napon, hanem az év minden napján. Bartis Ferenc erdélyi költő, író pontosan fogalmaz:
„ …Magyar, szavad világ értse:/ Anyanyelvünk létünk vére,/ Anyánk szíve tetemére/ Átok zúdult: vége, vége…-/ És mégis élünk!”
