Pesti Srácok

Labanckodás

null

Évszázadok óta Magyarországon mindig is voltak olyanok, akik kiszolgálták a törököt, szövetséget kötöttek a Habsburgokkal, eladták magukat a szovjetnek, egyszóval hazájuk ellen cselekedtek.

Ez a réteg részben ugyanazokból áll, vagy leszármazottaikból, akik a saját kommunizmusukat építették nem is olyan régen. A rendszerváltás idején azonban irányt váltottak: Brüsszel lett a szent és Washington, onnan jönnek a direktívák. Vannak, akik mindig szükségét érzik a nyalásnak, persze nem ingyért teszik. Aztán vannak a közömbösek, az érdektelenek és a birkák: több mint két millióan lehetnek. Amióta lehetséges, amióta demokrácia van, soha nem mentek el választani, sem szavazni. Persze közben szívesen fogadják az állami gondoskodást: legyen az rezsicsökkentés, számos ügyintézés ingyenessé tétele, a gyermekvállalás és a fiatal családosok anyagi támogatása vagy devizahitelei egy részének elengedése, könnyítése… Soroljam tovább? Csak a kezüket nyújtják, de visszaadni a nemzetnek, a hazának semmit. Nézzük csak. A magyarok 3,3 millióan nemmel szavaztak. Az ellen, hogy az Európai Unió erőszakosan betelepítsen az országba a magyar nép megkérdezése nélkül migránsokat.

A pártpolitikában gondolkodókra, a minden mindegy, „csak rohadjanak meg” álláspont képviselőire hatott a balliberális propaganda és valóban otthon maradtak, őket nem érdekelte a haza.

Hazafiúi érzelem nem dagasztotta keblüket. Pedig tudni illett volna -számtalanan politikus, szakértő kifejtette már -, hogy Európa és Magyarország ellen jól kiszámított hadviselés folyik. Magyarán háború zajlik Európában, most még nem fegyverekkel, hanem az ázsiaiak, az afrikaiak, a közel-keletiek, az illegális bevándorlók népesedési háborúja.

Ők több milliárdnyian vannak, az európaiak csak ötszáz millióan.

Könnyű kiszámítani, hogy Európa elfoglalása ma már nem katonai kérdés, hanem a migránsok mobilitásának kérdése. És megszámlálhatatlan sok hajó érkezik a NATO és egyéb európaiuniós hajó az említett földrészekről Európába száz-és százezer migránssal. A hajótörötteket már Líbia partjainál szedik fel és nem Afrikába viszik vissza, hanem az olasz és görög partokon teszik ki őket.

beograd
PestiSracok facebook image

Ha milliónyian lábbal akarják elfoglalni Európát és a nemzetállamokat, akkor az nem békés behatolás, hanem agresszív nyomulás. Emlékezzünk a tavalyi röszkei határáttörésre! Ha valakik elfelejtette volna, nemsokára felfrissítheti emlékezetét, Belgrádból megint ezrek indultak el tegnap, hogy áttörjék a magyar határt, hogy betörjenek az országba.

S azok a szavazók, akik e ügydöntő népszavazásnál párt vagy egyéni érdekeket szolgáltak és nem a nemzet ügyét helyezték előtérbe, azokat nyugodtan hazaárulóknak lehet nevezni.

A tudatlanság nem mentség. Ugyanis ez a népszavazás nemzeti ügy volt.

Szerencsére döntő többségben voltak azok, akiknek számít a hazájuk, ahol élnek.

A nemmel szavazókhoz jócskán csatlakoztak baloldaliak is. Őket a hazug, liberális ideológia és a kollaboráló média nem tévesztette meg. Ne feledjük! A neoliberalizmus részleges sikereit annak köszönheti, hogy tudják, az átlagpolgár becsapható. Nemcsak akkor csapható be, amikor tévét néz, vagy újságot olvas, úgy is, hogy nincs esélye megbízható információkhoz jutni. Emlékezzünk csak a 2006-os országgyűlési választások megelőző időszakára, amikor Gyurcsányék és a vele kollaboráló média csak két dologra figyelt: arra, hogy a valóság még véletlenül se derülhessen ki a gazdaságról, vagy az ország helyzetéről.

labanc01

A labanckodás csak ideig-óráig kifizetődő. Az árulót még az ellenség is megveti. A Rákóczi-szabadságharc idején a kuruc Ocskay László brigadéros elnyerte méltó büntetését. Görgey Arthur, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legendás hadvezére a világosi fegyverletétel miatt nem kerülhetett be a nemzet nagyjai - Kossuth, Széchenyi, Batthyány közé. Hegedüs András kommunista miniszterelnök aláírásával hívta be több kollaboránssal együtt a szovjet hadsereget 1956-ban. Hegedűs, Kádár sem kerül be a magyar történelem fényes lapjai közé, bármennyire igyekeznek régi elvtársaik. Ahogyan Gyurcsány Ferenc sem. Összegezve. Az MSZP, a Demokratikus Koalíció politikusai a népszavazás megtagadására buzdított: Maradj otthon… - mondták.

Azontúl, hogy megtagadták - nem először - nemzetüket, alkotmányellenesen is cselekedtek.

Egy 2003-as, a magyar parlament által hozott döntés szerint, az a párt, vagy aki, akik bármilyen népszavazás ellen buzdít, az alkotmányellenesen cselekszik. Drága Uraim! Amellett, hogy kollaborálnak, quislingeskednek, labanckodnak, ismét többszörösen megsértették a magyar nemzetet. Az országra akarnak zúdítani több milliónyi, idegen kultúrájú népséget. Önök elárulták Magyarországot. Mondjanak le, adják vissza a mandátumukat, ha van ilyen.