Pesti Srácok

Gratulálok

Gratulálok

Ez is sikerült. Gratulálok a rombolóknak, a megtévesztés művészeinek. A nagy átverés most is bejött. A Fővárosi Önkormányzat és az Országgyűlés nélkül sikerült megfúrni az olimpia megrendezését Magyarországon. Egy ismeretlen szándékú, ismeretlen pénzforrásokból támogatott mozgalom, a Momentum megetetett néhány tízezer embert, hogy aláírjon egy olimpiaellenes ívet.

Talán emlékszünk, hogy a rendszerváltozás idején a közmegegyezés, az ellenzéki és nemzeti ,,kerekasztal” a parlamenti, képviseleti demokrácia mellett döntött. Az elmúlt évtizedben azonban az egyre szaporodó, majd eltűnő, újra feltűnő civil alapítványok külföldi, főként Soros pénzekből önálló politizálásba kezdtek. A többségi demokrácia kikerülésével a háttérben meghúzódó, idegen érdekeket szolgáló, külföldről irányított szervezetek, alapítványok Magyarország lejáratásán dolgoznak, durván beavatkozva a magyar belpolitikába.

Olykor sikerül irányító szerepet is átvenniük. Olykor az ő kottájukból játsszunk.

Ezek a provokátorok, fizetett ügynökök, quislingek. Ehhez sajnos partnerek a hazájuk történelmét nem ismerő, megtévesztett emberek. Nevezzük nevén: a tudatlan butácskák, akiket felhasználnak hazájuk ellen. Nem beszélve a gyűlölködőkről, akiknek semmi sem jó, főként az nem jó, ha Magyarország sikereket ér el.

PestiSracok facebook image

Ezek a Soros-féle szabadcsapatok, a Sorosgárda egyre nagyobb károkat okoznak országunknak. Ez már több mint nemzetbiztonsági kockázat. Magyarország jövőjét, gazdasági stabilitását ássák alá. Ilyesfajta “civileket” már Európa több országából kitiltottak, a Soros alapítványaival együtt. A pénzember saját bevallása szerint is, ha az Egyesült Államokban ilyen civilszervezeteket hozna létre, amelyek beleszólnának a belpolitikába, akkor páros lábbal kihajítanák.

Hazánkban, az állítólagos diktatúrában azonban élnek, virulnak. Eszköztáruk kimeríthetetlen, pénzük van dögivel. Ha megnézzük ezeket az alakokat a különböző ,,civil” szervezetekben, szinte ugyanazok, külsőleg és belsőleg is. Nem sokban különbözik a tüntetgető Ha-hások, egyetemista szerveződéstől (vagy egyetemisták voltak, vagy nem!) a most előbújó Momentum mozgalom. Többnyire fiatalok, szakállasok, vagy kétnapos borostát hordanak és ártatlan szemmel folyékonyan hazudnak: bele a kamerába, bele a “pacekba”. Illetve a momentumosok mintha diszkrétebben öltöznének, jobbak a ruháik, nem olyan lezserek, a lányok-fiúk frizurája is rendezettebb.

Ja kérem, volt honnan megtanulni az átöltözést, az átalakulást.

Ezeket az új gonoszokat már nagyon felkészítették. Nem az erőszakhoz folyamodnak, mint elődeik, akik egyetemeket, nyilvános szórakozó helyeket foglaltak el, vagy megrongáltak középületeket, törtek, zúztak, mint például a Fidesz székházat. Ezek látszólag békés eszközökhöz folyamodtak, a betanult szövegeket mantrázzák a nemzetellenes ellenzékkel együtt: a milliárdokat nem az olimpiára kellene költeni, hanem a szétvert, szétrohadt egészségügyre, oktatásügyre.

Mindezt a nemzetellenes média hatalmas nyilvánosságával.

A nagy átverés tehát sikerült. Állítólag több mint 260 ezer aláírás támogatta, hogy ne rendezzék meg a magyarországi olimpiát. A kisebbségi hisztéria célba talált. A rendezők döntöttek. A 2024-es budapesti olimpiai pályázattól visszalép Magyarország - erre az elhatározásra jutott Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt, a MOB elnöke a napokban. Arra hivatkoztak, hogy megszűnt a korábbi konszenzus, a balliberális pártok nem támogatják az olimpiát és egy esetleges kudarc súlyos presztízs-veszteséget jelentene az országnak.

Mi történhetett? A kormány valóban megfutamodott, mint ahogyan a Momentum állította? Egy-két dolgot minél előbb tudomásul kell venni. A balliberális média mindig lépés előnyben van a kormánypárti, jobboldali médiával szemben. Messzebbre jut el a hangjuk, nemcsak Magyarországon, hanem a külföldi sajtóban is, véleményük mindjárt megtalálható a világ legjelentősebb orgánumaiban. S ezt folyamatosan erősítik az itthon nagyon megbecsült magyar, liberális művészvilág hazánkat becsmérlő nyilatkozataival.

Minden összecseng. Ők tudják a második, harmadik lépést is.

Sokszor lemaradunk a méltó válasszal, egy-egy ügy színvonalas megvilágításával. Erőtlen a riposzt, gyenge a kommunikáció. Egy nyugat-európai, egy amerikai könnyezik, amikor látja az Arany Medve díjnyertes filmjének, Enyedi Ildikó filmrendező törékeny alakját, aki szégyelli hazáját, ahol szörnyű dolgok történnek. Lassan mi leszünk a gonosz birodalma. S a dezinformációk Magyarországról csak jönnek és jönnek.

Azért az mégiscsak nevetséges, hogy bűnösek legyünk azért, mert egészséges, sportos nemzetet szeretnénk felnevelni? Az is nevetséges, hogy azért támadják a tenni akarókat, mert hitet, erős identitástudatot szeretnének adni a nemzetnek egy olimpia megrendezésével. Az meg különlegesen nevetséges, hogy egy csipetnyi “szabadcsapat”, akiknek már most csaknem tizenkét százaléknyi érvénytelen olimpia ellenes aláírásuk van, semmit nem tettek le az asztalra, azoknak nagyobb hitele legyen a közvélemény szemében, mint a kormányzó pártnak, amelyik nap, mint nap, újabb és újabb döntést hoz a jobb életért.

Vagy mégsem így van? Mi látjuk rosszul? A rosszakaróknak van igazuk? Ők lennének a szájkaraté nagyágyúi? Jobb az ő sajtójuk, mint a miénk? Jobban jutnak el az ő üzeneteik az emberekhez, mint a sajátunk?

Ferdítések, csúsztatások ezreivel szembesítsük őket. Bizonyítsuk be, hogy hazugság minden, amit mondanak. Tények ezreit hozzuk fel ellenük. S akkor kipukkannak, mint a léggömb. Különben baj lesz. Az egész pályás letámadás erősödik. Figyeljünk és tegyünk. Szeretnék magunknak is ismét gratulálni.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.