Pesti Srácok

Soros

Soros

Amikor írom ezeket a sorokat, arra gondolok, hogy hetvenhárom évvel ezelőtt a Svábhegyen, a szomszéd kertben álló házban egy tizennégy éves kisfiút duplafalú szekrény mögötti szobában rejtegetett egy keresztény család. A náci-nyilas megszállás 1944. március 19-től mindent eldöntött: zsidókat, más véleményű magyarokat üldözni kell. Bajcsy-Zsilinszky Endre, Bethlen István volt miniszterelnök és sokan mások nem kívánatosak voltak Magyarországon, mint később a szovjet megszállás alatt, a kommunista diktatúrában sem. Ők is a náci és bolsevista diktatúra áldozatai lettek.

De térjünk vissza a mához. Lapozgatom Andreas von Rétyi George Soros című kötetét. A könyv „főhőse” multimilliárdosként mumusa, végrehajtó ura lett a világnak, Európának, akinek a migráció támogatásával Európa meggyengítését tulajdonítják, sőt azt is, hogy globális lobbiszerveződések hálózata révén az általunk ismert világ végét is okozhatja. Nos, egy pillanatra elő kell bányásznom a múltat.

Ki is a magyar származású Soros György és miért utálja ennyire a magyarokat, egyáltalán Kelet- és Közép-Európát?

Nem ígérem, hogy mindenre választ tudok adni. Persze a PestiSrácok.hu kiadásában megjelent Soros könyv eddig is többet mesél el a rejtőzködő, agresszív Soros világáról, mint gondolnánk. Harminc éve történhetett, Szenteste átmentünk kislányaimmal egy kis zenei, irodalmi műsorral felköszönteni, a kerten át, a magányosan élő Muci nénit és Miklós bácsit. A szavalatok után váratlanul hozzám fordult Miklós bácsi és ezt mondta: Pista, szeretnék valamit elmondani és mutatnék neked valamit. A nappaliban kitárta az ónémet szekrény ajtaját és csak ennyit mondott: ha belépsz, a duplafalú ajtón át kijutsz egy kis szobába, ami a hátsó kertetek felé néz. Ott bujtattuk Soros Györgyöt, Gyurikát 1944-ben hónapokig. Akkor, 1988-ban még nem tudtam, hogy milyen nagyhatalmú emberről van szó. Ezért nem is tulajdonítottam neki jelentőséget, hiszen a második világháború végén keresztény magyar emberek tömegével rejtegettek zsidókat.

De hogyan került Soros György Prohászka bácsiékhoz? Miklós bácsi csak mesélt, mesélt.

A Mezőgazdasági Minisztériumban mint hivatalnok dolgozott és 1944 nyarán kérte meg a Soros papa, hogy egyik fiát fogadja magához és rejtse el. Feleségével, Muci nénivel egy zsidókat szállító teherautóról parancsolták le Gyurikát, mondván, megint elcsavargott a fiúk. A lényeg, hogy a fiatal Soros Gyuri túlélte. Ahányszor keresték a svábhegyi villában rejtőzködőket a nyilasok, csak a házaspárt találták a fiúkkal. Nem kis kockázatot vállaltak ezzel.

George Soros fiatal menekültként Angliában
PestiSracok facebook image

S most olvasom a George Soros könyv harmincadik oldalán a másik verziót, miszerint Soros György apja, Soros Tivadar megvesztegetett egy bizonyos Baumbach nevű embert, a magyar Mezőgazdasági Minisztérium egyik alkalmazottját, hogy a fiatal Györgyöt vegye magához és keresztényként állítsa be. A fiatal fiú hamarosan furcsa dilemmába találta magát. Egy olyan hivatalnok mellé került és segített neki elvégezni a kiadott munkát, aki azért volt felelős, hogy a zsidók tulajdonát kisajátítsa.

Akkor most melyik változat az igaz?

Prohászka Miklós azért mégis más név, mint a Baumbach. Aztán Miklós bácsi a rendszerváltásig, Soros hálája jeléül minden hónapban kapott húsz dollárt. De mégis mire fizetett a multimilliárdos? Ki hazudik, ki sumákol? Vagy úgy kell venni a Soros történeteket, ahogyan kell, miszerint minden Soros-ügynek egy másik olvasata is van? Talán ezért kiismerhetetlen Soros. Egyébként erre a következtetésre jutott Steve Kroft, vietnámi veterán és sztárújságíró, akit hosszan idéz a most megjelent George Soros című könyv. Kroft interjújában a deportálásokról kérdezte Sorost: „Ön végig nézte, hogy rengeteg embert egyszerűen haláltáborokba küldtek”, amire Soros azonnal a következőket válaszolta: „Igen 14 éves voltam. Azt mondanám, hogy ekkor még kiforróban volt a személyiségem”. A beszélgetésben Soros megerősítette, hogy „segített a zsidók tulajdonának elkobzásában”, Kroft azonnal tovább kérdezett: „Nehéz volt?” „Nem egyáltalán nem. Egyáltalán nem.”- válaszolta Soros, és hozzátette: „Talán gyerekként-talán így az ember nem látja át az összefüggéseket.” Nem volt bűntudata?” - kérdezősködött tovább Kroft. „Nem” - válaszolta röviden és tömören Soros. – „(...) én csak nézője voltam az egésznek. A tulajdont elvették. Nekem viszont emiatt nem volt bűntudatom.”

Érdekes ez a Soros-lélek, a magyar rapszódia, ami a könyvben kirajzolódik.

Arról is beszélt Byron Wien, hedge-fund menedzsernek a segítségnyújtásról, hogy családtagjaival együtt cigarettát szerzett a zsidóknak, akiknek a sárga csillagos házakban kellett maradniuk. A könyv szerzőjének, Andreas von Rétyinek ezzel kapcsolatban máris kétségei ébrednek. Nekem is.

Mennyire volt ez segítség vagy üzlet?

Nekem eszembe jutott egy utolsó jelenet Prohászka Miklós és Soros Györggyel kapcsolatában. A Közép-Európai Egyetem alapítása körüli ünnepségre kapott meghívót a kilencvenes évek elején Miklós bácsi. De légy került a levesbe. A meghívó csak egy személynek szólt, Muci nénit nem hívták. Ezt már Miklós bácsi felesége mesélte nekem. Prohászka bácsi ünneplőt öltött magára, fogta a meghívót és ment a Marriot szállodába. Mikor az üzletembert meglátta, odament hozzá. Átnyújtotta Sorosnak a meghívót és csak ennyit mondott: „Gyuri, Muci nélkül sehová nem megyek. Mucival együtt döntöttük el, együtt vállaltuk a kockázatot, hogy nálunk bújhassál, szerbusz!” - s ezzel sarkon fordult. Soros marasztalta, taxit akart küldeni a feleségéért, de az öreg makacs volt. Makacs magyar, régi vágású középosztálybeli volt, aki megszokta a rendet, a korrektséget, mint ahogy azt is, hogy évtizedek óta minden vasárnap ott voltak a kora reggeli misén a Városmajori templomban. Jad Vasem kertjében nem jutott nekik egy örökzöld fa, a Világ Igaza kitüntetés, pedig nem zsidó létükre, életük kockáztatásával zsidót mentettek. S hányan lehettek ilyenek. A George Soros könyv ezért is zseniális, mert megmutatja azt az ezerarcú férfit, akinek a keze benne van a többi között az Open Society Foundations (Nyílt társadalom) civilszervezeteken keresztül

a tervezett káoszteremtésben Kelet-és Közép-Európában, a mesterséges forradalmakban (Ukrajna, Arab tavasz stb.) és a migráció támogatásában

. Sokak szerint a menekültügyet a szervezetein keresztül generálja, sőt maga érdekében ki is használja. Soros Györgyöt egyáltalán nem érdekli, hogy jótékonyságával a háború által sújtott országokban segítsen.

Inkább abban érdekelt, hogy zavargásokat robbantson ki és embereket kényszerítsen menekülésre.

Friederike Beck író, újságíró szerint: „Soros ezzel egyfajta csővezetéket akar felállítani, ami nem olajat vagy földgázt szállít, hanem embereket pumpál Európába Észak-Afrikából és Közel-Keletről. Ez olyan stratégia, amely kivérezteti, destabilizálja a küldő, de befogadó országokat is, és, ami - előbb vagy utóbb - Európa összeomlásához vezet”.

Ezért van Soros útjában Magyarország és miniszterelnöke, Orbán Viktor.

Mert mindent elkövet a migráció ellen, mindent elkövet az ellen, hogy szétdarabolják Európát. Soros tervei itt, a Visegrádi országok tájékán ütköznek a legnagyobb ellenállásba. A könyv is arra a konklúzióra jut: Soros se nem Amerika-ellenes, se nem Európa-ellenes, Soros György mindenekelőtt Soros-barát, Soros-párti. Nem árt ezt figyelembe venni. Innen talán érthető, hogy miért nem rontott rá nemzetére a szintén zsidó származású Teller Ede, a hidrogénbomba atyja, Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus és sokan a zsidó származású honfitársaink közül. Talán megérintette őket valami, azokban az egykori magyar iskolákban, magyar gimnáziumokban.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.