Pesti Srácok

Nevetgélnek

Nevetgélnek

Mintha gyógypedagógiai vagy kisegítő iskolások lennének ott Nyugaton egyes politikusok. Mintha nem értenék ott, hogy mi történik körülöttük.

Miközben Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelölt egy sajtótájékoztatón a Barcelonában végrehajtott iszlamista terrortámadás kapcsán – 14 halott, száznál több sebesült – kifejezte részvétét és aggodalmát, addig párttársa Eva Högl mögötte vígan kacarászott. Sőt, mintha mi sem történt volna, még integetett is az újonnan érkezett SPD barátoknak.

Mi folyik itt, kik ezek?

Ezeket nem hatja meg a gyilkosságsorozat, még az sem, hogy ártatlan fiatalok, gyerekek, német nemzettársaik halnak meg idegen földön? Elképesztő! Ezek a német politikusok alig különböznek a holocaustot végrehajtó náciktól. Érzéketlenek, áruba bocsátják az európai és német testvéreiket. Úgy gondolják, hogy Európa biztonságának szétverésével, a terrorizmus áldozatainak helyszínére oda hordott macikkal, babákkal, virágerdőkkel, mécsesekkel mindent megoldottak? Nekik, Európa egyes vezetőinek, Junkersszel, Merkellel, Sorossal az élen egyszer még egy nünbergi perben kell felelniük majd a keresztény, európai kultúra pusztításáért, ártatlan emberek ezreinek a haláláért. De mit várhatunk a hazugoktól, a szocialista, balliberális beépítettektől? A Német Szociáldemokrata Párt kancellárjelöltje is csak szavakban fejezte ki aggodalmát a terrorizmussal kapcsolatban. Nem sokkal a spanyolországi és finnországi merényletek előtt Martin Schulz kijelentette, hogy az egyik legfontosabb feladat Németországban, hogy „egyenlő esélyeket” teremtsenek a migrációs háttérrel rendelkező embereknek. Schulz azt hangoztatta, hogy Németországnak fel kell ismernie, hogy a „sokszínűségből csak profitálhat”. Németországot egy toleráns társasházhoz hasonlította, amelynek világos házirendje van, ez a „házirend pedig nem más, mint az alaptörvény”! Vajon melyikre gondolt? Biztosan nem a magyar alaptörvényre, amely meghatározza a magyar állampolgárok jogait, kötelességeit, a befogadott migránsok, bevándorlók feladatait. De tudjuk, ott Nyugaton most szabad világ van, mármint az Allah Akbar hívőinek, akik késsel, fegyverrel, robbanóanyagokkal garázdálkodnak. Megmondom őszintén, én, aki imádtam utazni Nyugatra, most szívesebben sétálok akár Szeged, Győr belvárosában, Bugacpusztán, Szatmárban vagy Hortobágyon és bármely magyar városban, minthogy kiutazzak Berlinbe, Londonba vagy Barcelonába. Ide jutottunk. S köszönjük azoknak a Soros és a szervezetei által megvásárolt vagy megzsarolt európai politikusoknak, akik ilyen helyzetbe hozták Európát. A magyar keresztény egyház döntő többsége is világosan látja az arab és afrikai invázió veszélyeit. Amíg a pápa migránsok lábát mossa – Krisztusnak képzeli magát –, miközben részt vesz a kétezer éves kereszténység szétverésében, addig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke világosan fogalmaz. Veres András püspök a budapesti Szent Jobb körmenetet megelőző szent misén augusztus 20-án ezt mondta: „a keresztény értékrend elhagyásával Európa a teljes kulturális és politikai önfeladás küszöbéhez érkezett... Langyos keresztények nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról és másokat Krisztus követésére hívni.”

Ez a tiszta beszéd.

Keresztes lovagok kellenek ide. Akik megvédik Európát, megvédik az európai kultúrát, a hagyományokat, a kereszténységet. Egyre világosabb, hogy ez harc nélkül nem megy. Le kell állítani az illegális bevándorlást, és akik nem fogadják el az európaiak törvényeit, azokat erőszakosan vissza kell telepíteni a hazájukba. Itt iszlamistáknak, más erőszakos vallásúaknak nincs helyük. S azok az európai árulók, azok a nevetgélők, akiknek ez nem tetszik, azoknak irány Ázsia, Közel-Kelet és Afrika. Véget kell vetni a türelemnek. Újra igazi Európát akarunk. Ne feledjük Szabó Dezső örök becsű szavait: Minden magyar felelős minden magyarért.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.