Pesti Srácok

Soros-kommandó

Soros-kommandó

Nevük már védjegy, hiszen onnan kapják a pénzt, az utasításokat és a kiképzést is. Ezt már sohasem vakarhatják le magukról. Nem különböznek az 1919-es Lenin-fiúktól, akiket személyesen Kun Béla, Szamuely Tibor, Vágó Béla (belügyi népbiztos-helyettes), Pogány József, Cserny József és a többi Oroszországból hazatért bolsevista agitátor támogatott.

Most a pénz Nyugatról érkezik, egyrészt személyesen Sorostól, másrészt különböző takarásban lévő, nemzetközi álcivil szervezetektől kapják, melyeknek a célja a felforgatás, a lázadás szítása a törvényesen megválasztott kormány ellen. Magyarországon ismertek már ezek az emberek, mint például Schilling Árpád, aki szerint „

törvényes eszközökkel nem lehet jobb belátásra bírni a kormányt, ezért van bennünk valamiféle határátlépési vágy

”. De ismert az agresszíven kekeckedő Gulyás Márton is, aki kinyilvánította, hogy fel kell készülni a blokádokra, az épületfoglalásokra, az élőláncra.

Gondolom több olyan nagy tér, közlekedési csomópont, mint az Oktogon elfoglalására is gondolnak.

Nem beszélve Vágó Gáborról, aki a rögtönzött és egyre tudatosabb szabadcsapat tagjaként, arról beszélt, hogy egyre radikálisabb, erőszakosabb eszközökkel fognak fellépni. Ezt ismerjük, gondoljunk csak a Fidesz székház elleni rohamra, a rongálásokra, épületbetörésekre, egyetemi tantermek elfoglalására, avagy március 15-én a rendőrök elleni fellépésükre. Nos, ezek még nem gyilkoltak, mint az 1919-ben fellépő elődeik, csak fenyegetőznek, velük nem egyetértő újságírókat, szerkesztőségeket zaklatnak. De ha egyszer az erőszak elindul, akkor nem lesz megállás. A taxisblokád 1990-ben, – amit a szocialisták és a szabaddemokraták háttéremberei szerveztek – kis híján véres erőszakba torkollott. A munkásőrségnél még volt fegyver. A rendőrség és katonaság vezető állományának jelentős része a kommunista Kádár rendszer híve volt.

Antall József kormányfő mérsékelt, mértéktartó „pizsamás” beszédének köszönhető, hogy a rendkívüli feszültséget a békés megoldás felé indult el.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc, szocialista miniszterelnök a parlament felhatalmazása nélkül vetette be önkényesen a magyar rendőrséget a békés tűntetők ellen. Akkor 2006. október 23-án vér folyt. A véletlenen múlott, hogy nem volt halál. Egy magát magyar kormányfőnek tartó ember (olykor szívére tett kézzel énekelve a magyar himnuszt) az államot a népe ellen fordította. Az, hogy az események nem vettek még tragikusabb fordulatot, az akkori jobboldali ellenzék mértéktartásának köszönhető. Egyre világosabban rajzolódik ki a balliberális pártok természetrajza. Ahogyan időben távolodunk a kommunista, az állampárti diktatúrától, a szovjet katonai megszállástól, annál inkább látszik, hogy a balliberális oldal képtelen demokratikus választások útján hatalomba kerülni.

Eddig ugyanis csak választási csalással, külföldi katonai támogatással tudtak hatalomra kerülni és hatalomban maradni.

Az emberek többsége látja, hogy nincs üzenetük népük számára. Nincs elképzelésük arra, hogy miként teremtsenek jobb életet hazájukban, hogyan építsék tovább a polgári jobboldal által megkezdett utat. Miután most már nincs Szovjetunió, ezért a Nyugat balliberálisaihoz fordulnak, az Európai Unióhoz. Miután nincs erejük, nincs választói támogatásuk, még azt is elfogadnák Brüsszel kívánságára, hogy százezrével vándoroljanak be hazánkba migránsok Afrikából, Ázsiából. A baloldal, a liberálisok számtalan kis pártja többször kijelentette Gyurcsánnyal és Botkával az élen, valamint a Soros-kommandóval a hátuk mögött, hogy ők lebontanák a kerítést. Jelszavuk a

hatalom minden áron

, jöjjön Mohács, utánam az özönvíz. Ezt a komcsik, bolsik, libsik már párszor eljátszották. Tény, a hatalomra jutáshoz számukra csak az erőszak a megoldás. A kérdés, hogy ehhez az emberek többsége mit szól, mit szólunk mi.

Szögezzük le, ők az ötödik hadoszlop. Idegen érdekeket szolgálnak ki, egyelőre még büntetlenül.

Ezt csinálják több mint száz éve. Ígérgetnek a népnek mindent, aztán semmit be nem tartanak. Ne feledjük, mit tettek a rendszerváltás fordulóján a kommunista nomenklatúra volt emberei és liberálisok, amikor kiderült, hogy az Antall-kormány nem akar számonkérést. A kilencvenöt százalékos túlsúlyban lévő sajtójukkal mindent elkövettek, hogy lejárassák azt az első szabadon választott parlamentet, kormányt, amelyik elérte a többi között Antall Józseffel az élen, hogy legyen parlamentarizmus, szólás-és sajtószabadság, kivonuljanak Magyarországról a szovjet csapatok, s hogy elkezdhessünk felzárkózni Nyugat-Európához.

De ez nekik nem volt elég!

Akkor is, most is folyamatosan feljelentik az országot az Európai Uniónál – Jávor Benedekkel, Újhelyi Istvánnal az élen –, s folyik a lejáratási kampány. Most lassan átveszik a stafétabotot az újgonoszok, a Soros-kommandó képében. Pénz ömlik hozzájuk dögivel. Tevékenységük sikereiről eddig nem dicsekedhetnek. Néhány százan ha vannak. Éppen ezért, amíg a hit, az akarat és az önvédelem ereje nálunk van, addig nincs miért aggódnunk.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Immáron 75 éve szolgál lelki táplálékkal a híveknek a „falu kútja” Pestszentlőrinc szívében

Exkluzív 2021 október 17.
Szent XXIII. János pápa a XX. század egyik legnagyobb formátumú egyházfője volt. Nevéhez kötődik az a közismert mondás, miszerint a plébánia feladata az, hogy a falu kútja legyen, ahol minden lakos lelki és szellemi táplálékhoz juthat. A pestszentlőrinci Szent László Plébánia most már éppen háromnegyed százada tölti be ezt a különleges feladatot, keresztül világégéseken, átvészelve a kommunizmus egyházgyűlölő rendszerét, egy lakótelep ledózerolását és egy másik felépítését is.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.