Férfias beszéd volt
Tárgyilagos, világos, egyértelmű üzeneteket fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő ötven percében. Nem vagyunk birkák! – hangsúlyozta a kormányfő, majd hozzá tette, harcolni fogunk! Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy vannak, akik a Soros-terv végrehajtásán mesterkednek, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be, utalva ezzel első lépésként a migrációt támogató, szervező szervezetekkel és személyekkel szemben tervezett Stop Soros törvénycsomagra. A miniszterelnök szerint a veszélyt brüsszeli, berlini és párizsi politikusok hozzák a fejünkre, azt akarják ugyanis, hogy Magyarország is vegye át az ő politikájukat, azt a politikát, amely ezeket az országokat kevert népességű bevándorló országgá tették és megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt.
A magyar nemzet emlékezet számos olyan hadvezérrel, politikussal, államférfival bír, akik végveszély esetén élére álltak nemzetüknek, utat mutattak. Gondoljunk csak a törökverő Hunyadiakra, Jánosra és Mátyás királyra, Zrínyi Miklósra, aki megírta a Ne bántsd a magyart, azaz Az török áfium ellen való orvosság című röpiratot.
Azért érdemes forgatni ezeket a műveket, mert a négy-ötszáz évvel ezelőtt történtek hasonlítanak a ma történéseihez.
Magyarországot fennállása óta külső és belső erők el akarták, el akarják pusztítani. Zrínyi akkor is válaszút elé állította nemzetét:
„Elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyeztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun másutt nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est (itt győznötök vagy meghalnotok kell).”
Hát nem erről van szó ma is? Úgymond szolidaritásból akarják, hogy adjuk át migránsok millióinak hazánkat. A NATO becslése szerint 2020-ig 60 millióan készülnek Európába. Nem véletlen, hogy az Orbán beszéd súlypontja éppen az erőszakos migráció. Hiszen ezen múlik, hogy megmaradunk-e magyarnak és megtarthatjuk-e mindazt, amit szeretünk: a kultúránkat, a nyelvünket, a hagyományainkat, a függetlenségünket.
Ezt fenyegeti Brüsszel. És most már az ENSZ is a magyar balliberális ellenzékkel együtt.
A kormányfő nem véletlenül emelte ki, hogy
„azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység.”
De miért is ragaszkodunk a kereszténységhez? Azért, mert első királyunk, Szent István koronáját, a Szent Koronát a pápától kapta és vele együtt az apostoli királyságot. Az apostoli királyság viszont azt jelentette, hogy a magyar király önállóan nevezhetett ki püspököket, érsekeket a pápa engedélye nélkül. Ez példátlan volt Európában. A magyar történelemben ezért fontos a Szent Korona léte, a Habsburgok is örökké kapartak érte. Ezért fontos, amit Orbán Viktor ma csinál. S ezt minden szépelgés nélkül ki is mondja:
„A Fidesz-KDNP nyolc éve szünetelteti a politikai korrektséget, süllyesztőbe került az euroblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmitmondás, a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.”
Gyurcsány, Karácsony, Molnár Gyula, Széll Bernadett, Vona és a többi kis balos ezt a függőséget akarják visszaállítani.
A magyaroknak mindig is voltak a vezérlő csillagaik. Az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc idején Széchenyi István és Kossuth Lajos. Széchenyi a magyar gazdasági függetlenséget hangsúlyozta, Kossuth Magyarország teljes szuverenitását. Orbán évértékelőjében büszkén jelentette, hogy a bankrendszerünk ötven százaléka magyar tulajdonba került, a Nemzeti Bank magyar érdekeket képvisel és a média ötven százaléka is polgári, konzervatív szellemiségű.
Ez kell a további fejlődéshez és függetlenségünk megtartásához, megerősítéséhez.
Bármennyire próbálják lebecsülni, de a magyar hazafiság mindig is erős volt. Egyes kommunista, liberális történészek kétségbe vonták a nemzet létét. De akkor kétségbe kellett volna vonniuk államiságunkat s meg kellett volna kérdőjelezni a török és osztrákok elleni végvári harcok értelmét is. Kossuth honvédő toborzó körútján tízezrek csatlakoztak a forradalom hadseregéhez. Amikor kiderült, hogy a Habsburgok Jellasics vezetésével megtámadják Magyarországot, akkor Kossuth Lajos 1848. július 11-én az országgyűlésben 42 millió forintos hitelt és 200 000 újonc besorozását kérte. Szónoki beszéde hatásos volt: „Megadjuk!” kiáltással tomboló lelkesedés tört ki. Kossuth könnyes szemekkel reagált: „...én leborulok a nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom, annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!”
Ez nem volt hazafiság? Ez nem egy nemzetet jelentett?
Történelmi pillanatokat élünk most is. A tét nem más, mint hogy a nemzetietlenek hordája(a komcsik, a volt nomenklatúra liberálisainak leszármazottai...) kerül a hatalom közelébe, vagy a nemzethez elkötelezett erők folytatják az eddig megkezdett utat. Orbán Viktor kifejezte, hogy mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk. Számára a haza hitbéli horgony. Kölcsey Ferencet idézve, „A haza minden előtt”. A kormányfő ezt úgy modernizálta – amerikai példára –, hogy nekünk Magyarország az első. Le kell szögeznünk: a haza nem avítt, idejétmúlt szó. Őseink példáját követve, a haza kifejezés minden korban, minden időben korszerű és fontos. Nekünk, magyaroknak különösen fontos, akik több mint egy évezrede harcolunk a hazánkért, a karddal megszerzett területeinkért, a Kárpát-medencéért. Haza, otthon, család nélkül nincs miért létezni. Ezt Magyarországon, lassan Európában is egyre többen vallják.
