Pesti Srácok

A történelem ismétli önmagát – ha hagyjuk!

null

A kozmopolita, a külföldi pénzhatalmi erők, a Davosban világkormányt vizionáló neoliberálisok által támogatott magyar balliberális oldal ismét megtalálta párját egy szélsőjobboldali pártban, a Jobbikban, amelyik előzőleg antiszemitizmusával, rasszizmusával, cigányellenességével, masírozó fekete egyenruhásaival vált hírhedtté.

A Jobbik nem néppártosodott, hanem megmutatta igazi arcát: az „MSZP egyik fiókvállalata lett!” – ezt Csurka István mondta meg vagy tíz éve a Jobbikról. Szavazóinak jelentős része, de a párttagságuk egy részének sincs fogalma arról, hogy a Jobbik képlékeny, hajlékony, gerinc nélküli párt lett, már semmi köze sincs a nemzeti jobboldalhoz. Nincs értelmisége, nincs szakember gárdája, nincs tapasztalata a közigazgatásban, sem az államvezetésben.

És már kiforrott elképzeléseik sincsenek.

Nincsenek olyan vezetői, akik valaha is elértek valamit a közéletben. Középszerű párt, középszerű emberekkel. A Jobbik értelmiségi hátországát a Heller Ágnes, Konrád György és Lengyel László féle liberális megmondóemberek adják – néhány kiégett csepűrágó és féltehetség mellett –, akik a hatalom megragadása céljából még az „ördöggel” is szövetkeznek. A tagságát tekintve a látens zsidógyülőlő párt számukra már nem büdös. A kisnyílasok, akiknek Rákosihoz hasonlóan korunk kommunistái is megbocsátottak, ugyan köpenyeget cseréltek, de megmaradtak antiszemitának.

A gazdasági bázist jelentő, háttérből irányító Simicska Lajos pedig az útvonalat és a célt határozza meg a Jobbiknak.

PestiSracok facebook image

Na és a sajtó! Az Orbán-fóbiára, a gyűlöletre épülő Simicska-médiabirodalom (a HírTV, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, a Heti Válasz) és a vele szövetséges balliberális sajtó (a Népszava, a 168 óra, a Magyar Narancs, az RTL Klub, az ATV és így tovább) teljes erővel támogatja Vona Gábort és a Jobbik hozzá hűséges részét. A Jobbiknak még mindig nagyobb a szavazó tábora, mint a szocialistáknak és a DK-nak együttvéve, így nem véletlen, hogy olyan szivárványkoalíciót hoznak létre (például Hódmezővásárhelyen), amelynek ugyan nincs közös ideológiája, közös víziója az ország építésének ügyében, viszont közös hataloméhségük, rombolási szándékuk egybetereli őket. Vigyázat! A Soros György által milliárdokkal támogatott balliberális ellenzék (az MSZP, a Jobbik, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Momentum, a Gulyás-kommandó, de ide vehető a Demokratikus Koalíció is, amelyet az Európai Unió és az ENSZ Soros ügynökei támogatnak), ez a magyar ötödik hadoszlop idegen érdekeket képvisel és Magyarország ellen dolgozik. Magyar Bálint, egykori SZDSZ-es miniszter találta ki a „maffiaállam” kifejezést. Ezt azóta átvette jónéhány nyugati balliberális politikus anélkül, hogy valóságtartalmának utána járt volna. Zseniális! Azzal vádolják az Orbán-kormányt, a korrupcióval, aminek ők utolérhetetlen bajnokai voltak az MSZP-SZDSZ uralmának nyolc éve alatt (2002-2010). A baloldalnak emellett máig nincs hiteles programja, hiszen kormányzásuk semmi mást nem tettek, mint loptak, sikkasztottak, korrumpáltak.

Ez volt az igazi maffiaállam!

Most se tennének másként – gondoljunk csak Hagyóra, Mesterházy Ernőre, Hunvaldra, Verókra, Wieszt Jánosra és Zuschlag Jánosra. Nem beszélve a hírhedt korrupciós ügyeskedésre, a sukorói ingatlan-panamára, amiben a Gyurcsányhoz kötődő Tátrai Miklós és Császy Zsolt vezető szerepet játszott. Most zajlik Czeglédy Csaba 6 milliárd költségvetési kárt okozó büntető ügye. Fontos megjegyezni, hogy a felsorolt szocialista és a szabaddemokrata politikusok törvényes bírói ítéletekkel kerültek börtönbe, nem úgy, ahogy a most bosszúért lihegő ellenzék szeretné leültetni a fideszeseket – politikusokat és civileket egyaránt. A korrupciós ügyeknél is durvább, hogy az IMF-től felvett több milliárdos kölcsönök szőrén-szálán eltűntek, elpárologtak, elfolytak, és nem a magyar gazdaságba!

Akkor hová?

Eközben másfél millió magyar család került a tönk szélére a devizahitelek miatt. A Gyurcsány-kormány és a külföldi tulajdonú bankok hamis ígéretekkel csalták lépre a gyanútlan hitelfelvevőket. Az ő kontójukra próbálták folytatni az első Orbán-kormány ingatlan bummját, de csak lufit fújtak, ami kipukkant, és egyaránt csődbe ment az ország és a lakosság. Jobb lett volt nem hozzányúlni elődjük által kidolgozott forintalapú lakásépítése szisztémához, de a proletár irigységre és gyűlöletre építő politikájuk ezt nem engedte. Láthattuk, mi lett az eredménye. Persze a nyugati szimpatizánsok akkor nem maffiaállamoztak, akkor nem diktatúráztak – 2006. október 23-ai rendőrterror ellenére se, –, inkább takargatták, elkenték a bajokat. A baloldaliak, a komcsik akkor összetartottak, a külföldi elvtársaik pedig tartották a szájukat – ahogyan most is.

A történelem ismétli önmagát. Ha hagyják. Ha hagyjuk.

Egyre több függetlennek álcázott ellenzéki tűnik fel országgyűlési képviselőjelöltnek, akit aztán a balliberális és a Jobbik massza támogat. A Jobbik oldalról próbálja átkarolni a bizonytalanokat és a balosokat. Igazi szörnykoalíció ez! Egyetlen becsületes demokrata nem támogathat egy ilyen szörnyszülöttet, mert előbb-utóbb ebből születik a bolsevizmus és a fasizmus. Azaz a valódi diktatúra. Lengyel László közgazdász, politikacsináló nemrég mondta a Pénzügykutató Zrt. 50. évfordulóján, hogy „

össze kell gyűjteni azokat, akik mást akarnak...

Mindig lesznek olyanok, akik mást akarnak. De mit?

Azt tudjuk, hogy egyetlen ellenzéki pártnak sincs kézzel fogható programja arra az esetre, ha hatalomra kerülne. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely a ”Szociális demokrácia” tíz pontjában leírja a többi között, hogy népszavazással elsöpörné az Alaptörvényt. Aztán a fideszesek vagyonát elkobozná. Ezzel kezdené Magyarország felvirágoztatását. Ez ismerős, nem? Így kezdték a kommunisták a hatalomra kerülésük idején, 1948-tól, amikor államosították nemcsak a közép-és kis üzemeket, hanem még az egyszemélyes cipészműhelyeket is. Több mint két millió tulajdon került állami kézbe. Nem beszélve a több százezer bérház, családi ház eltulajdonításáról. Így került a rablott vagyon az Apró-klán tulajdonába, mint rózsadombi villa (ebben él Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára családja)., Tízezrével, sorban költöztek be ávéhás tisztek, rákosista, kádárista politikusok elzabrált rózsadombi, svábhegyi, gellérthegyi villákba.

Szép régi-új világ köszöntene be.

Ki határozná meg, hogy ki a fideszes és ki nem? Felbőgne újra a gyűlöletkampány. Karácsony Gergely a migránsokat az elhagyott katonai laktanyába költöztetné, ha hatalomba jutna. Onnan a miniszterelnök-jelölt önkormányzati bérlakásokba költöztetné a Soros-migránsokat. Ez az ő világuk! Nem az építés, hanem a rombolás. Lengyel László arról álmodozik, hogy mi lenne, ha valami csoda folytán megérkeznének az ENSZ csapatok. Vajon mire gondolt? Mert az 1956-os forradalom és szabadságharc idején mindannyian vártuk az ENSZ és az amerikai csapatokat, hogy megszabadítsanak bennünket a szovjet megszállástól.

Lengyel mitől akar megszabadulni?

Fél a demokratikusan megrendezett országgyűlési választás végeredményétől? Attól nem kell félni. Egyet nem engedünk. Nem engedjük a választási csalást, ami mindig is a baloldal sajátja volt. Még kísért az 1947-es kékcédulás választás, amikor a kommunisták teherautóval járták a falvakat, és így több helyen is leadták szavazataikat. A látszatszavazás szovjet megszállás alatt zajlott, borítékolva volt a kommunista győzelem.

Mit várhatunk tőlük, a történelem kerekének visszafordítóitól?

Először is káoszt. Maga Kéri László liberális politikus jelentette ki, hogy ebben az ellenzékben nincs meg a kormány- és kormányzásképesség. Ezt fejlesztette tovább minap Gyurcsány Ferenc.

Ha győzünk

– válaszolta a riporter kérdésére –,

akkor elhúzódó koalíciós tárgyalásokra kell számítani, és ha nem sikerülne, akkor kiírnánk egy új választást. Ez jó lesz az országnak?

– aggodalmaskodott a riporter. A volt miniszterelnök könnyedén vette a lapot –

Miért baj az? Németországban is fél éve nincs kormány!

Ez várható a szörnykoalíciótól. Zűrzavar, rendetlenség, káosz és rombolás.

Ebbe belefér, hogy megnyitnák a határokat és migránsok százezreit engednék be az országba. Meglenne a szavazóbázisuk. Rendes, hazájukat szerető magyar emberek kisebbségbe kerülnének. A bolsevikoknak, a balliberális oldalnak mindig is ez volt a sajátja: a szalámizás, a megosztás. Ez ne ismétlődjék meg!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.